Az orosz elnöknek sikerült zavarba hoznia mindenkit, aki izgatottan várta keddi beszédét. Most, egy évvel azután, hogy parancsot adott Ukrajna lerohanására, mindenki remélt valamit Putyintól. Voltak, akik kemény, harcias fenyegetőzést feltételeztek az előjelekből. Mások abban bíztak, hogy megcsillant egy ösvényt, amelyen haladva kölcsönös engedményekkel elindulhatott volna a világ a béke felé.
Hát nem így lett! Annyira nem, hogy az első reakciók bizonytalanságról, sőt egyfajta csalódottságról árulkodtak. A moszkvai Kreml ura messze alulmúlta önmagát.
Míg a régi Putyin képes volt a világ fejlődését befolyásoló gondolatokra, a nagyhatalmi erőviszonyok alakulására hatást gyakorló lépésekre, addig a mai orosz elnök korábbi önmaga árnyéka volt.
Igazából nem lehet tudni, hogy mi is történt valójában. A beszéd nem tartalmazott semmi újat, szóról szóra elhangzottak az elmúlt egy év jól ismert szófordulatai: „mi nem támadtunk meg senkit”; „Európa mennyire megszenvedi önnön szankcióit, miközben az orosz gazdaság, köszöni, jól van”; „voltak gondok, de azokat megoldottuk”. Putyin láthatóan elhiszi mindazt, amit mond, az ezerfős hallgatóság is lelkesen tapsolt. Néha felállva…
Az előadás mégis inkább szomorú volt, mint érdekes. Putyin produkciója nem volt méltó sem a nagy elődökhöz, sem a kétkontinensnyi birodalomhoz, melynek jövője, így vagy úgy, de nem lehet közömbös. A szokatlanul hosszú évértékelő leginkább egy vasárnap esti egyetemi előadásra hasonlított, annak is egy unalmas verziójára. Pedig Oroszország első emberének gondolatait illik komolyan venni, illik tisztelettel viszonyulni az elhangzottakhoz, mivel egy államfő mondja! Csakhogy mit kezdjünk azzal a helyzettel, amikor a szónok nyilvánvaló hazugságokra építi a gondolatmenetét, amikor olyanok hangzanak el, amikbe az alternatív valóságépítés illiberális nagymesterei is belepirulnának?
Na de kihez és miről is szólt valójában az orosz elnök évértékelője? A kihez megválaszolása egyszerű. Putyin ezúttal kizárólag a belföldi hallgatóságnak szánta a gondolatait. Erről már az is árulkodott, hogy míg a korábbi hasonló esetekben a hallgatóság soraiba bejuthattak külföldi meghívottak, addig ezzel most nem bíbelődtek. A hazai célcsoportokat nem is kívánta felizgatni Putyin kényes, netalán sokkoló tényekkel. Az elnök beszédírói nem terhelték magukat sem a háborús veszteséglistával, sem a gazdaság valós gondjaival, sem azzal, hogy mennyire szövetségesek nélkül maradtak. Iránnal, vagy Észak-Koreával meg nem igazán elegáns dicsekedni.
De nem jutott idő annak a közel egymillió orosznak sem, akik a háború kitörése óta hagyták el hazájukat. Miért is fárasztotta volna az előadó a hallgatóságát azzal, hogy mennyire kiszolgáltatott Oroszország az élvonalbeli technológiák terén? Azzal, hogy a második negyedévtől rendszerszintű zavarok fognak jelentkezni a telekommunikációban, a légi közlekedésben, az olaj- és gáziparban?
Mivel a gazdaságban minden rendben van, Putyin hosszan beszélt a gondoskodó állam távlati szociális és jóléti terveiről. Elképesztő volt hallani, hogy mennyire érzékenyen tervez segíteni a nyugdíjasokon, a hadiárvákon, az ukrajnai harcokban elhunytak családjain, valamint a hiteléhes kis- és középvállalkozókon. Mielőtt megszédülnénk az ígéretek nagyvonalúságától, és elhinnénk azokat, jusson eszünkbe, hogy jelenleg még a zsoldot sem képesek időben kifizetni a harcoló katonáiknak.
Hogy hű maradjon önmagához, Putyin rutinszerűen elismételte, hogy Oroszország nem Ukrajnával harcol, hanem az egész Nyugattal, majd egy kis nácizás, pedofilozás, buzizás után bejelentette, hogy felfüggesztik a START-megállapodásban való részvételüket. Megnyugtatásul gyorsan, szinte magyarázkodva pontosította, hogy „nem felmondjuk, csak felfüggesztjük” a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozását, csökkentését és ellenőrzését biztosító szerződésben való részvételt. Ez akár erős üzenet is lehetne, mivel nukleáris, tömegpusztító fegyverekről szól. Mégsem az, mivel jó ideje az aláírói sem feltétlenül vették komolyan, kétségessé téve az ellenőrzési kötelezettségvállalásokat.
De ne legyünk igazságtalanok.
Nehéz dolga volt Putyinnak, mivel a beszéde elhangzását megelőző napon Biden, boksznyelven szólva, hatalmas gyomrost vitt be orosz ellenfelének.
Az amerikai elnök váratlanul Kijevbe utazott, és ott a lehető leglátványosabban hitet tett Ukrajna támogatása mellett – felsorolva beszédében mindazt a félelmetes mennyiségű fegyverzetet, amely lehetővé teszi a jelenleg még megszállt ukrán területek felszabadítását tavasszal.
Hogy Putyin rémálma teljes legyen, az évértékelője után pár órával Biden Varsóban is tartott a háború kitörésének egyéves évfordulójához időzített beszédet. Az amerikai elnök ebben minden kétséget szertefoszlatott; Kijev támogatása töretlen, a húsz percben előadott gondolatok fő eleme a szabadság és az ukránok mögé felsorakozott szövetség egysége volt.
A jelek szerint Kína sem örvendeztette meg Moszkvát. Napokig tartotta magát az a hír, miszerint a kínai vezetés felülvizsgálhatja a véleményét Ukrajnát illetően, és a ruházaton meg a golyóálló mellényeken túl fegyverszállítással is beállhat Putyin mellé támogatónak. Eddig Peking igyekezett elkerülni az állásfoglalást a harcoló felekről. Hogy Budapest után milyen üzenettel utazott két napra Moszkvába Vang Ji államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója, még nem hozták nyilvánosságra. De sejthető, hogy ha fegyverzetszállításra tett volna ígéretet, akkor Putyin évértékelője is a harciasabb forgatókönyv szerint készül el.
Így viszont marad annak a mérlegelése, hogy kinek lesz sikeresebb a felkészülése a kölcsönösen beígért nagy tavaszi hadjáratra.
Katonai elemzők szerint az orosz hadsereg legfeljebb egy évfordulós rakétatámadásra lehet képes. Ezután kénytelenek lesznek tudomásul venni a raszputyica beálltát. Arról a tavaszi hóolvadásról, sártengerről van szó, ami legalább egy hónapra megbénít minden nagyobb léptékű katonai akciót. Ez érvényes az ukránokra is. Így a Leopard 2-k és a Bradley-k indulásával Zaluzsnij tábornok alakulatainak meg kell várni az áprilist. Forró tavasz lesz!
