A Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) pán-európai kutatóintézet szerdán közzétett tanulmánya – amely egy tíz európai országban (Dánia, Észtország, Franciaország, Lengyelország, Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Portugália, Románia és Spanyolország), valamint Kínában, Indiában, Törökországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban 2022. december végén és 2023. január elején végzett közvélemény-kutatásra támaszkodik – feltárja, hogy bár a nyugati szövetség egy évvel a háború kitörése után is egységesen támogatja Ukrajnát, a Nyugat és a többi globális hatalom között megosztottság alakult ki nemcsak az orosz-ukrán konfliktus, hanem a demokrácia értelmezése és a világrenddel kapcsolatos ambícióik tekintetében is.
Az „Egyesült Nyugat, elkülönülve a többitől: A globális közvélemény egy évvel Oroszország Ukrajna elleni háborúja után” című, Timothy Garton Ash, Ivan Krasztev és Mark Leonard által jegyzett tanulmány egyebek közt megállapítja, hogy míg Európában a háborút az egész kontinens elleni támadásként értékelik, és az a vélemény uralkodik, hogy Ukrajnának vissza kell szereznie minden területét, még ha ez a háború elhúzódását jelenti is, addig a nem nyugati országok a háború gyors lezárását preferálják, akár ukrán területi veszteségek árán is. A kínai, indiai és török válaszadók kétharmada a konfliktus ellenére is erősnek látja Oroszország pozícióját a globális színtéren. Az ECFR adataiból kiderül,
hogy az európaiak nagy része (a vizsgált 9 EU-országban átlagosan 55 százalék) támogatja az Oroszország elleni szankciók folytatását, akár az otthoni gazdasági fájdalmak árán is.
Emellett a nyugati szövetség polgárai rendkívül negatívan vélekednek Oroszországról, s nagy többségük (az Egyesült Királyságban 77, az USA-ban 71, az EU-9-ben 65 százalék) úgy tekint rá, mint országa „ellenfelére” vagy riválisára”.
Kínában, Indiában és Törökországban ezzel szemben a nagy többség (76, 77 és 73 százalék) továbbra is „erőt” lát Oroszországban, és országa stratégiai „szövetségesének”, „partnerének” tekinti (79, 79, illetve 69 százalék). E három országban és Oroszországban gyanakvást keltettek a Nyugat indítékai - sokan úgy vélik, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai és európai támogatás kizárólag a "nyugati dominancia megőrzését" szolgálja. A nyugati demokrácia megítélése mélyponton van: Kínában a megkérdezettek 77, Indiában és Törökországban 57, illetve 36 százaléka úgy véli, hogy az ő demokráciájuk jobban működik, mint bármely más országé.
Az amerikaiak és az európaiak között is vannak szakadékok. Míg az amerikaiak 36 százaléka ért egyet Joe Biden elnök állításával, miszerint az USA Ukrajna melletti kiállásának fő oka a demokrácia védelme, addig az Egyesült Királyságban csak minden ötödik, az EU 9-eknél minden hatodik ember ért egyet ezzel. Inkább úgy vélik (44 és 45 százalék), hogy a részvételük Kijev támogatásában a saját biztonságuk védelmét szolgálja.
A „Nyugat” és a „többiek” közti különbség a tanulmány szerzői szerint azt sugallja, hogy a Nyugat akadályokba fog ütközni, amikor Brazíliával, Indiával és Törökországgal kerül kapcsolatba.
A feltörekvő hatalmak polgárai közül is sokan azt jósolják válaszaikban, hogy az USA vezette liberális rend globális dominanciája visszaszorul a következő évtizedben, ugyanakkor fogékonyak a Nyugattal és a „többiekkel” való együttműködésre. A világ legnagyobb demokráciájában, Indiában például a polgárok „szövetségesnek” vagy „partnernek” tekintik az Egyesült Államokat (87), az EU-t (82), az Egyesült Királyságot (79), Törökországot (59) és Oroszországot (79 százalékban) - egyedül Kínát tartják „riválisnak” vagy „ellenfélnek” (75 százalék). Kisebb mértékben, de a többség Törökországban is olyan szükséges "partnernek” tekinti ezeket az országokat, amelyekkel stratégiai szempontból együtt kell működni.
Mostanra világossá vált, és a globális közvélemény előtt sem maradt észrevétlen – írják következtetéseikben a szerzők –, hogy az Ukrajna elleni háború a Kreml várakozásaival ellentétben megszilárdította, nem pedig meggyengítette a Nyugatot. Ha a transzatlanti szakadás veszélye még fennáll, az belülről érkezhet: Donald Trump esetleges győzelme a 2024-es amerikai elnökválasztáson nagyobb veszélyt jelenthet a nyugati egységre, mint bármi, amit Oroszország eddig fel tudott mutatni. A paradoxon az, hogy ez az újonnan megtalált egység egybeesik egy posztnyugati világ kialakulásával. A Nyugat nem bomlott szét, de a konszolidációja egy olyan pillanatban következett be, amikor más hatalmak nem fognak az ő kívánsága szerint cselekedni.
A hidegháború korszakával ellentétben ma az egyes országok legfontosabb kereskedelmi partnerei általában nem esnek egybe a biztonsági partnereikkel. Még ha a feltörekvő hatalmak egyet is értenek a Nyugattal, gyakran jó kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal és Kínával. Brazília jelenleg is ezt teszi. Az európaiaknak csalódást okozhat, hogy az olyan országok kormányai és közvéleménye, mint India és Törökország hajlamosak az orosz agressziót a saját prizmájukon keresztül szemlélni – érdekek, nem pedig az egyetemes elvek szemszögéből. De nem kellene túlzottan meglepődniük. A nyugati országok elhanyagolták azokat a válságokat, amelyek egzisztenciálisan fontosak voltak ezeknek az országoknak. A nyugati képmutatásról szóló beszéd a legélesebben az Ukrajnából és Szíriából érkező menekülteknek nyújtott eltérő bánásmód ügyében jelenik meg.
A tanulmány következtetéseiben Ash, Krasztev és Leonard úgy véli, hogy Ukrajna győzelme a háborúban meghatározó lenne a következő európai rend kialakulása szempontjából. De nagyon valószínűtlen, hogy az USA által vezetett globális liberális rendet visszaállítaná. Ehelyett a Nyugatnak egy többpólusú világ egyik pólusaként olyan ellenséges diktatúrákkal kell majd együtt élnie, mint Kína és Oroszország, de olyan független nagyhatalmakkal is, mint India és Törökország. Ez lehet a háború által feltárt legnagyobb geopolitikai fordulópont: a Nyugat konszolidációja egy egyre megosztottabb posztnyugati világban zajlik.
Mark Leonard, az ECFR igazgatója az ukrajnai háború paradoxonának nevezi, „hogy a Nyugat egyszerre egységesebb és kevésbé befolyásos a világban, mint valaha". Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem európai tanulmányok professzora és a Stanford Egyetem Hoover Intézetének vezető munkatársa szerint „a tanulság Európa és a Nyugat számára egyértelmű. Sürgősen új narratívára van szükségünk, amely valóban meggyőző az olyan országok számára, mint a világ legnagyobb demokráciája, India."
