Megrendítő könyv Falcsik Mari új verseskötete, az Anyakönyv. Nehéz, de nemritkán előkerülő témát dolgoz fel: a szerző édesanyjának halála volt megszületésének fájdalmas apropója. A versszövegeket Háy Ágnes grafikusművész rajzai kísérik fél évvel korábban elhunyt édesanyjáról, amelyek különös hasonlóságot mutatnak a versben megrajzolt asszony vonásaival: így ér össze a két mű, és lesz a grafikasorozat a kötetnek nemcsak illusztrációja: a szöveg és a kép interakcióba lép, együtt lélegzik, kiegészíti és fölerősíti egymást. A grafikák vékony fekete vonalrajzok fehér háttérben, mint egy hómezőn, gyakran csak az arc vagy a test egy részletének kontúrjait adva ki, de pont ez a minimalizmus adja felkavaró lendületüket, a szenvedésnek a testen is áttűnő érzelmi mintázatait jelenítve meg.
Harminc anyaverset kapunk az Anyakönyvben, érzékeny, törékeny szöveget, alig merem olvasni: félek, hogy illetéktelenül betörök egy zárt intim térbe. Fragmentumok, túlnyomórészt rímtelen, váltakozó hosszúságú, zaklatott, néhol szinte ziháló sorokkal, mind a lap aljára zárva, tehát mintegy alulról töltődnek fel sorokkal a versek. Ez a szokatlan verskép – amivel Rőczei György, a kötet tervezője gazdagítja a látványt – már önmagában is a halál, az elmúlás képzetét hívja be azáltal, hogy úgy érezzük, mintha a vége felől visszanézve pergetnénk egy elfogyó élet napjait. A visszaszámlálás megjelenik szövegszinten is, például a Visszaút című versben, ahol a húszas évekig lépkedünk hátra az időben, miközben felsejlenek a családi hétköznapok gondjai és feladatai: a nem elég puha rizs, a kosár, amit át kell vinni a Takács-házba. Küzdelmes utolsó hetek krónikája bomlik ki a Még egyszer vagy az Amikor elesett szövegvilágából, az éjszaka járókerettel nekiinduló, majd hajnalig jajgató, bizonytalan mozgáskoordinációjú idős nő képe erőteljes, ábrázolásmódja expresszionisztikus. Több versben, így a De ugye, az Átengedlek, a Kalács-rondó címűekben már a halál mozzanatán is túl vagyunk, a sírból tér vissza az anya az életben maradtak álmába és hétköznapjaiba, az életében megevett utolsó kalács képében. A felütés rögtön kijelöl egy gyermeki nézőpontot, és nagyjából azt vetíti előre, hogy az anya testének megevéséről lesz szó. És tényleg: a kalács frissen előkerült, ínycsiklandó maradékának lesz végül anyaszaga. A valamiféle primitív törzsi szokásra utaló motívum így emelkedik az emlékező, megelevenítő tiszta szeretet szintjére. Erős allegóriával dolgozik például az Anyám ma: ahogy a gyönyörű karcsú lábak / a felfekvéstől, mint inas vadlúdszárnypár / V-alakba rendeződnek balra – de nagyon erőteljes az egész kötetben az anya testének, testiségének ábrázolása, az életből kifelé távolodó ember fizikai romlásának leírása. Ennek csúcspontja talán a Both Sides Now, ahol az édesanya kikopaszodott, gyönyörű ölére, a megereszkedett selyem farpofák közére közelít rá az optika, majd nézőpontot és idősíkot vált, és a költő saját csecsemőkori izzadt pihéire, savanyút visszaböffenő lefittyedt szájnyílására és pirosra kipálló szaros seggére visszagondolva értelmezi újra kettejük viszonyát. E ponton felidézhetjük Sajó László apaverseit és Tolvaj Zoltán Tányérnyi tenger című anyaversét, melyek naturalista, egyben hiperrealisztikus lírai megszólalásmódjukban komplementerei Falcsik Mari költeményének.
Elemeli a kötetet a konkrét dolgok bemutatásának tárgyszerűségétől az álommotívum, amely több versben is felbukkan, és ezzel egyfajta fellazítást is véghez visz a köteten. Visszatérő álmok kavarognak az anyáról, egyszer például hajót kormányoz a tengeren, de korábban már megtudtuk, hogy valójában idegenkedett a víztől. Ez annál is elgondolkodtatóbb, mivel a csónakmotívum egy másik álom-versben is visszatér, a Kievezés előtt címűben, persze az álom képileg összekapcsolódik a folyékonyság, elfolyósság képzetével/gondolatkörével is, a víz az éjszakához, a sötétséghez köthető, és női princípiumként is fölfogható. Ezért is szúr szemet ez az ellentmondás a verset a Víz című verssel összeolvasva, melyből kiderül, hogy az anya úszni sem tudott, és élete végén a kiszáradás fenyegette, mert már inni sem volt hajlandó. Ez a vibráló kettősség is felerősíti a köteten átlengő álomszerűséget.
Az Anyakönyvet olvasva fölidéződnek a kötet szerzőjének szellemi és spirituális mestere – és számára az egyik legfontosabb keresztény gondolkodó –, Simon Weil Pilinszky által fordított szavai is: „Az életnek csak két pillanata tökéletesen mezítelen és tiszta: a születés meg a halál. Emberi alakban csak az újszülött és a haldokló imádhatja Istent anélkül, hogy beszennyezné az Istenséget.” („Mersz könyvek 21. Budapest, Bada Dada Alapítvány, 2022.)
