Julie Taymor 2002-es filmje, a Frida sokakat megismertetett Frida Kahlo életével, nézeteivel, művészetével, és azok is a mexikói festőművész rajongóivá válhattak, akiknek korábban fogalmuk sem volt róla. A Magyar Nemzeti Galéria 2018-as Frida Kahlo-tárlata után most Duda Éva koreográfiája ad újra lehetőséget, hogy beszéljünk, értelmezzük, lássuk Fridát. A Duda Éva Társulat Frida, az élet múzsája című előadása a tánc nyelvén éppen arra erősít rá, amiért a mexikói lány elkezdett festeni: hogy kiadja magából azt, ami belül van.
A fejezetekre osztott előadás a kommunista elveket valló festő életének meghatározó állomásaiból és festményeiből inspirációt nyerve egy különleges látványszínházi albumot tár elénk. Huszár Kató és Kiss Julcsi érzéki – hol a képek, hol pedig az életrajz ihletésében megalkotott – jelmezei, valamint Karcis Gábor a háttérre olykor kivetített effektjei és festményrészletei teszik teljessé a szenvedéllyel és érzelmekkel teli lelki utat. Duda Éva rendezése magába foglalja a kezdeti időszak gondtalanságát is, egészen a nő lényét, sorsát meghatározó balesettel együtt. Kapcsolt gerince, gipszbe csomagolt teste egy táncelőadásban, a mozgás és mozdulatok világában még inkább megindító látvány.
Ebben az előadásban egyszerre kell a korszellemet, a kulturális közeget, az arra ható változásokat és egy kivételes, bátor nő útját is megeleveníteni.
Az egyébként is jó pályaívet futó társulat pedig nem mond csődöt. Elképesztő energiák szabadulnak fel fejezetről fejezetre. Az akrobatikus elemektől a lágy mozdulatokon át a feszesebb, flamencót idéző lábtoppanásokig minden megjelenik, ami Frida Kahlo esszenciája. Bundschuh Vera, Déri András, Dragos Dániel, Füzesi Csongor, Ivanov Gábor, Kovács Mátyás, Nyeste Adrienn, Pataki Noémi és Temesvári Zsófia összhangban, élvezettel és lehengerlő koncentrációval léteznek a színpadon.
Különösen igaz ez a karzatról számomra Frida fizimiskájában is nagyon hasonlító Eleonora Accalaira. Állandó nyughatatlansága és önfeledtsége éppoly elragadó, mint ahogyan méltósággal mutatja fel az először testben, aztán a későbbi tragédiák során – házassági problémák, gyermek elvesztése – lélekben is sokszorosan megtört Fridát. Accalai kézfejében és fejmozdulataiban is nagyon érzi az alkotó, nagyon is élni akaró lelket. Az előadás egyik legkifejezőbb képe, ahogyan a dobogón áll a begipszelt táncos, egyszerre nyomorúságot és erőt sugározva, amíg mögötte a kivetítőn Frida egyik festményének ráközelített szempárja figyeli fürkészően őt és minket.
Eleonora Accalai méltó párja Kováts Tibor Diegoja. Kovács lábtechnikája bravúros, közös táncaik során egyszerre vezeti és vezetteti magát Accalai-jal. Duójuk a tangó és a kortárs tánc elemeiből tárja a közönség elé a házaspár közötti, egyszerre gyűlölt és imádott viszonyt. Diego Rivera festészete is helyet kap az albumban, karmesterként viszi fel (digitális) festménye részleteit, amikor betoppan Frida és táncba viszi- egy életre. Kováts egész lénye összefoglalja Diego ellentmondásos, nagy szabadságigényű, autonóm, ugyanakkor Fridához mindörökké kötődő lényét.
Az előadásban a mexikói karneváli hangulat keveredik a magyar virtussal.
Ezt nemcsak Farkas Izsák, Molnár Tibor izgalmas, hegedűvel is színesített zenei világa, hanem a színlap is megerősíti: Frida apai ágon magyar gyökerekkel is rendelkezik. (Legalábbis Frida Kahlo a személyes legendagyártás részeként többször állította, hogy apja magyar családban született Aradon. Valójában apja a Badeni Nagyhercegséghez tartozó Pforzheim városában született, lutheránus német családban – a szerk.)
A karneváli felvonulást és össztáncot követően Frida és Diego füstölő, haláltáncnak is beillő kettősét látjuk, majd végül Frida egyedül marad a színpadon. Áll a fényben, körülötte pakolnak, hordják a díszletként szolgáló, az élet mérföldköveit is szimbolizáló kockákat, az állványokat. És Frida mindeme nyüzsgés közepén mozdulatlan, mert az ő lénye, hitvallása és művészete múzsaként mindmáig hatással van az emberekre.
Infó
Duda Éva Társulat: Frida, az élet múzsája.
Rendező-koreográfus: Duda Éva.
Nemzeti Táncszínház, február 18.
