Egy-egy ember lelki fölkészítése a harci tevékenységre épp oly fontos, mint a szorosan vett szakmai kiképzés - Olha Svec katonai pszichológus többek között ezzel indokolta az RBK ukrán hírügynökség munkatársának kérdésére, hogy miért van rájuk különös szükség a háborúban. Már a kezdet kezdetén, a kiválasztásnál segítenek eldönteni, ki mire lehet alkalmas, figyelik az egyén magatartását, és nyomon követik a változásokat. Elmondják a katonáknak, mire lehet számítani stresszes állapotban, hogyan reagál a szervezet, elemzik a különféle helyzeteket, az egyén lelki állapotát a harci feladat végrehajtása előtt, és a visszatérés után. Akinek szüksége van rá, és a szakember szerint sokaknak van, a pszichológustól szakszerű segítséget kaphat.
Olha Svec kilencedik éve szolgál katonai pszichológusként. Szakmai szempontból is nagy különbséget lát a háború 2014-es és a 2022-ben kezdődött két szakasza között, a méretekben és az alkalmazott fegyverekben egyaránt. Az első szakaszban a háború kizárólag Ukrajna keleti részére korlátozódott, és a katonák sűrűn kerültek szemtől szembe az ellenséggel. Tavaly február 24-én e tekintetben is minőségi változás történt:
ez már a rakéták, a tüzérség háborúja elsősorban, a közvetlen harcérintkezés ritka.
A "forró" helyekre a pszichológus nem mehet.
Olha Svec szerint a pszichológus szemszögéből nézve azonban 2014-ben bonyolultabb volt a helyzet, mint most. Akkor tulajdonképpen nem igazán értették, mi történik, váratlan volt számukra az egész. Ma többé-kevésbé minden érthető. Viszont a katonai szembenállás jellegzetességei miatt olyan problémákkal, mint akkor, ma nem találkozik.
A közvetlen harcérintkezés ugyanis az emberileg egyik legsúlyosabb megoldandó lelki probléma, ami komoly következményeivel jár: emberre kell lőni. „Mi nem emberre lövünk, hanem az ellenségre, és ezt tudatosítani kell a katonában - mondta a pszichológus. - Ha nem te sütöd el a fegyvert a szükséges pillanatban, ő lő le téged”.
De nem minden katona hajlandó beszélni erről, így ezt nem is erőltetik.
A háborúnak ebben a mostani, tavaly februárban kezdődött szakaszában a korábbinál jóval ritkábban fordul elő, hogy a katona a szó szoros értelmében szemtől szembe kerül az ellenséggel. Olha Svec persze beszélt olyanokkal, akik átéltek ilyen helyzeteket. Mindannyian elmondták, hogy elsőre roppant nehéz ez, aztán elkezd hozzászokni az ember, mint bármely más munkához, olykor megdermed, de nem uralhatja el a kétely, mert az az ő halálát jelentheti. A katona pszichológussal gyakran előfordult, hogy érezte, akivel éppen beszélget, segítségre szorulna, de hallgat. Ilyen esetekben egy olyan szituációt modellez, hogy utána maga a katona kezd el mesélni. „De erőltetni a lelki segítséget sem szabad, az csak taszítja a másikat. Inkább kérjük az ő segítségét valamiben, akkor könnyebben megnyílik” - mondta a pszichológus.
Ő például egy alkalommal egy mesterlövésszel beszélgetett - ők mindenki másnál sűrűbben látják áldozatukat. Az optikai célzó berendezések iránt érdeklődött nála, merthogy otthon van egy puskája, és szeretne egy ilyet fölszereltetni rá. A katona ismertette a szakmai tudnivalókat, és meg is mutatta, miről van szó. Eközben szép lassan fölengedett, bizalmába avatta a pszichológust, és elkezdett mesélni arról, ami őt nyomasztja.
Az ukrán katonai pszichológus, Olha Svec tavaly február végétől egy ideig önkéntesként dolgozott, az elsők között találkozott a bucsai és irpenyi mészárlás következményeivel. Kollégáival próbáltak valamiféle magyarázatot találni a szörnyű kegyetlenkedésre, de nem sikerült. A gyűlölet vagy a düh sem lehet ilyesmire elégséges ok, mert ennél a vadállat is humánusabb, hiszen csak akkor támad, ha az ő vagy az utódai létét fenyegeti veszély. Persze, nem minden orosz ilyen, mondja Olha Svec, de kénytelen megállapítani, hogy a többiek nem ítélték el az orosz katonák tetteit, mi több hallgatásuk beleegyezés, és így - véleménye szerint - tulajdonképpen tettestársakká váltak.
