;

szobrok;Petőfi Sándor;

- Kötelező jelleg

Szinte hungarikumként tekinthetünk a köztéri szobrok körüli örökös mizériára, a Petőfi-szobrok kérdése viszont, mondhatni, a magyar kultúra nemzetébresztő produktumainak alapvető problémájához vezet el minket. Tudniillik Petőfi-szobor szinte mindenhol van, mert mindenhova kell: díszes fővárosi kerületbe, megyeszékhely jól menő étterme mellé, alig látogatott zsákfaluba, a határon túlra, de még a távoli külföldre is, mindenhova, ahol dobog magyar szív. Akár Petőfiért, akár nem.

A magyar váteszt ábrázoló köztéri alkotás esetén nem számít a kivitelezés minősége, ára, funkciója, a lényeg, hogy legyen. Végigtekintve a Kárpát-medencében és azon túl fellelhető munkákon, néhol nevetséges eredményekkel találkozhatunk: torz arcok, ablakon kihajított aranymetszés és egyéb kontárságok. Nem a művészi szabadság, a kubizmus szelleme, esetleg egy új koncepció az, ami mindenki Petőfijét hirtelenjében szokatlan módon jeleníti meg, hanem a sietség és a hozzá nem értés. Hiszen újításról eme szellemében a XIX. században ragadt szobortípus esetén aligha beszélhetünk, épp a kötelező jelleg az, ami a Petőfi-szobrok garmadáját olyan sematikussá és/vagy nézhetetlenné teszi.
Ha szívünkre tesszük a kezünket (dobogjon bár így vagy úgy), talán bevallhatjuk: a ünnepnapokat kivéve semmi nem történik a Petőfi-szobroknál. Főként a kormányoldal által finanszírozott (vár)megyei lapok számolnak be az igencsak gyakori Petőfi-szobor-avatásokról azzal a kenetteljes dumával, hogy a szerencsés település lakói végre könnyedén leróhatják tiszteletüket a költő előtt. Kérdem én: ki az, aki az említett ünnepnapok kivételével akár egyszer is ellátogat az objektumhoz tiszte­let­adá­sa jeléül? Petőfi Sándort a róla való tudás bővítésével, a munkásságához kötődő (lehetőleg minőségi) adaptációk megismerésével, de leginkább műveinek olvasásával lehet igazán megtisztelni, minden más csak felszínes bálványozás. Mindent egybevetve arra jutunk, a Petőfi-szobor-jelenség csak egy kultúrpolitikánk erénytelenségei közül, ennek szülője is csupán a jelennel való kapcsolat hiánya.

Pillantás a kilencedikről