„Megbolondult a világ!” Ha olvasóink közül néhányan így érzik, nincsenek egyedül. Sok olyan probléma kezd „beérni”, amelynek megoldását egyelőre nem látni. Ráadásul többségünknek egyáltalán nincs vagy csak kevés ráhatása van a jellemzően globális folyamatokra. Ilyen a szűnni nem akaró megélhetési válság, a világszerte érezhető háborús feszültség vagy éppen a klímaváltozás. Merre tartunk? A hozzáértők válasza több mint elkeserítő: a jelek szerint egyre lejjebb.
A siralomvölgy legendája
„A leggyakoribb mentális betegség Magyarországon a depresszió, az álmatlanság, a szorongásos zavarok és a pánikbetegség. Az elmúlt időszakban a Covid–19-pandémia számos nehézséget okoz az embereknek, beleértve a munkanélküliséget, a társadalmi elszigetelődést és a családjukat érintő haláleseteket.” Ezt a választ a manapság elképesztő népszerűségre szert tevő ChatGPT, vagyis a mesterséges intelligencia adta, amikor megkérdeztük őt a témában. Felelete is jól mutatja, milyen általános érzület jellemzi a hazai közhangulatot. A koronavírus – tesszük hozzá – lényegében csak egy könnyed bemelegítés volt ahhoz képest, amit most kell megtapasztalnunk. Nemcsak a szomszédunkban zajló háború, de a boltokban tapasztalható elképesztő méretű infláció és a nyomában járó megélhetési válság is egyre jobban szorít bennünket. A számok alátámasztják mindezt: egyre több a pszichés beteg idehaza.
És nem mintha tovább szeretnénk fokozni a pesszimista hangulatot, de nem tudni, mikor várható javulás. Eljutottunk-e a mélypontra, vagy még csak most tartunk oda? „Az ember lelkivilága meglehetősen hamar hozzá tud szokni mind a jóhoz, mind a rosszhoz, és egy idő után ez lesz a normalitás – mondta erről lapunknak Síklaki István szociálpszichológus, nyugalmazott egyetemi tanár. – Amikor egy ilyen tartós romlási folyamatban vagyunk, akkor el tud jönni az a pont, amikor a hozzászokás erősebbé válik, és az ember felvesz egyfajta fatalista attitűdöt, és ez uralkodóvá válik.”
Ezeket a jelenségeket ugyanakkor nem szűkíthetjük le kizárólag Magyarországra: globális szinten is egyre aggasztóbb tendenciákat látunk. Legalábbis ez derül ki Rigó Péter pszichiáter szavaiból. „Depresszió, agresszió, addikció” – a szakember a jelenlegi világunkat ezzel a három fogalommal jellemezte, melyek az emberek életét befolyásolják. A következményeket illetően Csepeli György neves szociálpszichológus gondolatát ajánlotta a figyelmünkbe. „A modernitás a gyermeket sebzi, aki felnövekedni képtelenül, felnőtt-testében él tovább. A felelős, autonóm, szabad életre képtelen férfiak és nők támasz és segítség híján bódítószerekhez folyamodnak, melyek ideig-óráig kimenekítik őket az aktuális bajokból, de egy jóval nagyobb baj árán, melynek fogságából már nem tudnak kiszabadulni.”
További problémát jelent a posztmodern ember számára, hogy nem tudja, mit kell tennie, mit is akar valójában, s ebben a hagyományok sem igazítják el őt. Az orvos szavai szerint is lefelé tartunk, mivel a jelenlegi problémák megoldhatatlannak tűnő nyomás alatt tartják az emberiséget. „Túl sok ez most” – jelentette ki nemes egyszerűséggel a pszichiáter.
Szorongó százezrek
A problémák sokasága nem csak közérzetünkre hat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi kimutatása szerint a tartós munkaképtelenséghez vezető esetekből minden ötödik mögött valamilyen mentális zavar áll. Magyarország a harmadik a pszichés állapot miatt betegállományba kényszerült munkavállalók nemzetközi statisztikájában. Mindez a GDP-ben is visszaköszön: a becslések szerint a veszteség akár egy százalék is lehet (ez 500 milliárd forint körüli összeg – a szerk.). A Depresszió-mutatószámrendszer című, 2022-ben publikált tanulmány szerint a depresszió az egyik leggyakoribb mentális probléma, gyakorlatilag népbetegségről beszélhetünk tehát. Az Európai Unióban több mint 40 millióan, Magyarországon a felnőtt lakosság 7 százaléka mondható depressziósnak, vagyis úgy 600 ezer fő. A nagykorúak legalább 15 százaléka élt már át súlyos depressziós periódust, s 2,6 százaléknyian vannak azok, akiket havonta gyötör valamilyen súlyos depressziós tünet. Döbbenetes, de Kelet-Közép-Európában és a Baltikumban több mint 2,4 millió ember depressziós. A számokon tovább rontott a koronavírus: világszerte 25 százalékkal nőtt a szorongás és a depresszió aránya. Mivel nagy a latencia, nem tudni, hányan lehetnek olyanok, akik nem kérnek segítséget, s emiatt nem kerülnek be az ellátórendszerbe. Éppen ezért ezek az adatok sem fedik a pontos valóságot, minden bizonnyal sokkal magasabbak.
Ha elvonatkoztatunk a számoktól, akkor egy laikus szemlélőben joggal támadhat olyan érzés, miszerint a magyar lakosságot sokkal jobban sújtják a mentális betegségek. Rigó Péter a maga praxisában azt tapasztalja, a szorongás, az addikció és a depresszió növekedése lenyomja az ember mentális teljesítőképességét, közérzetét. Megemlítette egy fiatal művészcsoport néhány sorát, amelyet a minap vett a kezébe. Ebben arról írnak, hogy manapság nem tudunk hosszabb ideig figyelni egy adott dologra, s egy szöveget sem vagyunk képesek végigolvasni. „Nem tudunk egyedül lenni a gondolatainkkal és a feszítő rossz érzéseinkkel. Guruktól várjuk az útmutatást a káoszban. Elvesztettük a fogást a valóság felett, és folyamatos válságban vagyunk. A párhuzamos valóságok helyett szeretnénk egy valóságban jól érezni magunkat, de az egyszerűséghez visszavezető utat már elzárták előlünk a képernyők, (…) elértünk lelki teherbíró képességünk határára” – idézte a pszichiáter, aki szerint ez egy nagyon valóságos tapasztalat.
Nem látszik a vég
Síklaki István szerint Magyarország nem kimondottan jó állapotban ért a világpolitika jelenleg is tapasztalható szakaszába. „Érdemes visszamennünk pár évtizedet, egészen pontosan a Kádár-rendszerig, amikor tapasztalható volt egy viszonylagos létbiztonság, ehhez képest a rendszerváltás nem hozott el pozitív fordulatot – mondta a szociálpszichológus. – Mivel a jelenlegi kormányzat politikájának egyik fő pillére az ellenségképek legyártása, így adódik a kérdés, nem jelentheti-e ez adott esetben a szorongó magyaroknak a menekülőutat. Hiszen ha konkretizálják szorongásunk tárgyát – legyen az az úgynevezett „háborús infláció”, Soros, a migránsok, vagy akire aktuálisan rámutatnak a kommunikációs boszorkánykonyhában –, akkor az mérsékelheti rossz közérzetünket, emellett kitűnő feszültséglevezetés.”
Síklaki István kifejtette, a bűnbakok kijelölése már csak azért is jó az éppen regnáló hatalomnak, mert megvetésük, a velük való szembenállás önfelmentést ad. Az ilyen társadalmi helyzetekhez szervesen hozzátartozik az ellenségképzés. Ám csak önámító tüneti kezelésről beszélhetünk. Minderre történelmi példák szolgálnak, s „nagyon úgy néz ki, most sem fogjuk másképp megúszni”. Hozzátette, jelenleg nem tudjuk, hol és mi lesz a vége ennek a folyamatnak, de azt látjuk, hogy egyre rosszabb körülöttünk minden. Hozzátette, súlyos gazdasági katasztrófához vezethet a jelenlegi rezsim által művelt „eléggé elfuserált makrogazdasági politika”. Ez adott esetben megrendítheti a jelenlegi hatalmat.
De létrejöhet ebből egy egészséges rendszer? Síklaki István meglehetősen pesszimista. „Nem látom, hogy léteznének azok a potens társadalmi és gazdasági erők, amelyek érdemben jó irányba tudnák kivezetni az országot az esetleges gazdasági összeomlásból. Hosszú folyamat lesz, ameddig kilábalunk ebből a nem túl rózsás helyzetből” – vélekedett a nyugalmazott egyetemi tanár.
Felmerül a kérdés, mi lehet a megoldás ezekben a feszültségekkel teli időkben. Mivel védekezhetünk a szorongás ellen? „Orvos kezel, de közösség gyógyít” – idézte a szólást Rigó Péter. A pszichiáter szerint a közösségi lét biztonságot nyújt az egyénnek. „Ennek a biztonságnak a legalapvetőbb színtere a család, az otthon – s itt van a legnagyobb probléma. Az egyre inkább traumatizált családokban felnövő generáció egy része a drogfogyasztással „kezeli” a kötődési képtelenségből, vagyis a szeretet és a bizalom hiányából eredő problémáit, s így szerez örömöt magának. Ennek következménye a drogos vagy alkoholista sorsállapot, amelyet állandó üldöztetés és menekülés kísér. Ez addig tart, amíg a kliens nem talál „haza” – utóbbi pedig leginkább egy gyógyító közösség lehet. Az emberiségre eddig jellemző narcisztikus korszaka után amerikai szociológusok szerint átléptünk a perverzió korszakába – vagyis élményszerzésünk teljesen elszakadt a realitásoktól, s extrém dolgokra van szükségünk” – magyarázta Rigó Péter, aki szerint mindezt jó példázza, hogy egyesek guminőkkel kötnek házasságot, vagy önként vágatják le különféle végtagjaikat. Akkor a gyógyítóközösség jegyében inkább egy kormánypárt-alapszervezeti tagság, bárhol Európában…
