Bő egy évtizede a magyar képregényes kiadás új erőre kapott: sorra érkeztek a már külföldön befutott címek, miközben a magyar alkotók is számos, immár komolyabb témájú történettel jelennek meg. Legutóbb például az 1241 – Farkasnak foga közt című kötet jött ki (rajzolta: Pásztor Tibor és Várai Artúr, írta: Mészáros János), amely a tatárjárásról mesél sokkolóan, vagy a tavalyi Az Öreg Tigris (írta és rajzolta: Pozsgay Gyula), mely egy elfeledett légiharcot mutat be 1944-ből.
A képregények történetében azonban a felnőtteknek szóló sztorik nem számítanak ritkaságnak. Az alkotók szívesen választanak merészebb témákat, és olykor a tabukat is döntögetik.
Átlépték a határt
– Ahogy minden művészeti ágban, úgy a képregények között is akadnak botránykeltő művek. Nem mindegy viszont, hogy ezek milyen intézményi környezetben jelennek meg, és mekkora olvasóközönséghez jutnak el – állítja Kránicz Bence kritikus, példának hozva az ötvenes éveket, amikor az Egyesült Államokban a horror- és bűnügyi képregények azért verték ki a biztosítékot, mert gyerekekhez is könnyen eljutottak. Ezzel ellentétben a hatvanas években már megjelentek a felnőtteknek szóló történetek, Olaszországban például Guido Crepax 1965-től induló Valentina című sorozata, mely egy szexuális értelemben határtalanul kíváncsi fiatal fotóriporterről szólt. – Mivel ezek a füzetek eleve felnőtt olvasókat céloztak meg, így a botránypotenciáljuk is csekélyebb volt – mondja Kránicz. Szintén a testiség mozgatta Robert Crumb főhősét, az 1965-től feltűnő Fritz, a macskát, aki kalandjai során más állatokkal került intim közelségbe vagy éppen konfliktusba. Történetéből 1972-ben Ralph Bakshi rendezett animációs filmet, mely az USA-ban az első X-besorolású, vagyis korhatáros rajzfilm lett. Emellett Crumb a Bibliáról is készített képregényt, melyben az erkölcsi tanítások helyett a szexualitásra és az erőszakra koncentrált.
A japán képregények erotikus vonulata, a hentai viszont még az előbbieken is túltesz, hisz ezek a sztorik még explicitebben ábrázolnak jeleneteket, miközben a történetek groteszk elemeket is tartalmaznak. – Európai szemmel tabusértőnek tűnnek a japán képregény bizonyos hírhedt művei is, mint az 1985 és 1986 között futó Urotsukidōji, melyben csápos lények is feltűnnek – mondja Kránicz, hozzátéve, utóbbi képregény még Japánban is durvának számított a maga idejében, de ezeket a híresen határsértő műveket mindig érdemes a helyi kontextusban értelmezni.
Lesújtanak a cenzorok
A képregényírók és -rajzolók tehát örömmel lépik át a határt, az alkotásaik olykor merészebb vizuális megoldásokkal élnek, mint egy film. Rusznyák Csaba képregényszakértő szerint a fiatalok ezért is kaptak rá az ötvenes évek Amerikájában a pár centes füzetekre, hisz ennyi erőszakkal, szexualitással, aljassággal és bizarr sci-fi koncepciókkal teli történetet sehol máshol nem kaphattak. Legkevésbé a mozikban, ahol a Hays-kódex szigorú cenzúrája akkor már jó két évtizede megtiltotta többek közt a meztelenség és a szexualitás ábrázolását, míg a filmek az erőszakos jeleneteket csak bizonyos keretek között mutathatták meg. – Ekkoriban a képregények népszerűségét a fiatalok körében az is megdobta, hogy a felnőttek lenézték a műfajt, ami a tinédzserek szemében növelte a füzetek értékét – mondja Rusznyák. A szakértő szerint a rock 'n' roll előtti években a képregény ráadásul maga volt az ifjúsági kultúra, ez volt az egyetlen jelenség, amit a gyerekek és tinédzserek teljesen magukénak érezhettek.
A felnőttek viszont nem voltak elragadtatva a képregényektől. Fredric Wertham pszichiáter 1954-ben megjelent könyve, Az ártatlanok elcsábítása (Seduction of the Innocent) egyenlőségjelet tett az erőszakos és szexuális témájú képregények elterjedése és a fiatalkorú bűnözős megerősödése közé. – Bár a tudományos szakma Wertham következtetéseit később cáfolta és elvetette, a képregényeket a szülői, tanári és egyházi közösségek is támadták, így a témát már nem lehetett lesöpörni az asztalról – mondja Rusznyák, hozzátéve, ekkorra az ország iskoláiban rendszeresen égettek képregényeket, a gyerekek pedig kötelesek voltak beszolgáltatni a szerzeményeiket. A rajzos történetek kapcsán 1954-ben pedig a Szenátus kérdőre vonta William Gaines-t, a horror-, krimi- és sci-fi-történeteket kiadó Entertaining Comics vezetőjét is. A cenzúrától rettegő kiadók pedig ugyanebben az évben megalapították a saját öncenzúra-bizottságukat, a Comics Code Authorityt, amely a filmes társához, az említett Hays-kódexhez mérhető szigorral korlátozta az erőszak, a szexualitás, az autoritásellenesség, az alkohol- és drogfogyasztás ábrázolását.
Jártas rajongók
– A magyar képregény történetében kevesebb példát találunk polgárpukkasztásra, főleg hogy a rendszerváltás előtt a legtöbb hazai képregény irodalmi klasszikusokat dolgozott fel – mondja Kránicz. A kritikus szerint, bár a nyolcvanas évek végétől indult humoros lapokban – mint az Új Ludasban – számos merészebb és pajzán rajz szerepelt, azok mai szemmel aligha lepik meg az olvasót.
Más a helyzet az ezredforduló utáni underground képregényekkel. Ezek között vannak explicit meztelenséget vagy erőszakot tartalmazó művek, de ezek már jóval szerényebb közönséghez jutnak el, mint a korábbi, képregényeket is közlő újságok, így botrányt sem igazán tudnak kavarni. – Ezeknek a füzeteknek a közönségét ráadásul olyan sokat látott-olvasott képregényrajongók adják, akiknek az ingerküszöbe is magasabb – mondja Kránicz. A kiadványok közt persze találni, felnőtteknek szóló darabokat is, mint Bayer Antal és Fazekas Attila A Gemini-jelentése, mely az ezredfordulós Budapest üzleti köreiben játszódik, és iróniával szövi történetébe a csodaszarvas-legendát.
