Úgy tűnik, Oroszország ukrajnai agressziójának kollaterális sérültje Szerbia. Tíz éven át Aleksandar Vučić szerb elnök az egyik kompromisszumból a másikba vezető konfliktussorozat kötéltáncosának számított, most azonban a kötél foszladozni kezdett. A dialógusok és a konfliktusok mindeddig többé-kevésbé ellenőrzötten követték egymást. Néha csak egy szikra hiányzott a nagyobb incidenshez, amely szerencsére nem következett be. Sem az Európai Unió, sem az Egyesült Államok nem szánták rá magukat erélyesebb lépésre. Befagyasztották az immár több mint 100 éve tartó balkáni konfliktust, ami megfelelt az uralkodó szerbiai elitnek is, hiszen a konfliktusoknak köszönhetően szilárdította meg a hatalmát. A Koszovó sorsáról folytatott meddő párbeszédek idején tetőzött Vučić népszerűsége, egymás után simán nyerte meg a rendes és a gyakori rendkívüli választásokat. Ő lett a rendkívüli választások nagy hőse. Brüsszelben folytak a tárgyalások, ő pedig nem győzte ecsetelni Szerbia sikereit.
A befagyasztott állapotba a koszovói kormány is beletörődött. Tíz éven át legfeljebb apróbb engedményeket csikart ki, ellenben az ENSZ-be és más nemzetközi szervezetbe való felvétele kudarcba fulladt, annak ellenére, hogy az EU-s országok többsége, köztük Magyarország is, továbbá az Egyesült Államok és még számos jelentős ország elismerte. Az ENSZ-be való felvételét azonban Oroszország és Kína a Biztonsági Tanácsban megvétózta.
Ez a helyzet megfelelt Oroszországnak is, hiszen mindaddig, amíg tőle függ Koszovó ENSZ-tagsága, addig Szerbia ki van szolgáltatva Putyinnak. Végső fokon a bizonytalan helyzet az Egyesült Államoknak is megfelelt, hiszen a NATO keretén belül hatalmas stratégiai jelentőségű katonai központot (Bondsteel) épített ki Koszovóban. Legfeljebb az EU részére volt hátrányos, hiszen a konfliktus mégis az európai térségben okozott gondot. Európa azonban képtelen megoldani mind a koszovói, mind a boszniai kérdést, mint ahogy a kilencvenes évek elején is tehetetlen volt a jugoszláviai háborúkkal szemben.
Putyin agressziója azonban megváltoztatta a balkáni geopolitikai helyzetet, részben kiolvasztotta a befagyasztott konfliktust, amitől a szerb szélsőjobb szárnyakat kapott. Vučićot döntésre kényszerítette a francia-német megoldási keretterv, amelyet felkarolt az Egyesült Államok és az EU is. Szerbia vagy-vagy helyzetbe került. Mindeddig Vučić ügyesen lavírozott Nyugat és Kelet között, az EU-ba kívánt betagozódni, de Koszovót is meg akarta tartani, ennek nevében jó viszonyt ápolt Oroszországgal és az EU-biztosokkal. Josep Borrell-lel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével jó hangulatban sütötték a szerb specialitást, a csevapcsicsát az elnöki palota udvarában.
Az orosz vétóért cserébe Szerbia egyedüli európai államként nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen. Több tízezer orosz menekültet fogadott be, akik a nyugati szankciók miatt Szerbiában regisztrálták a cégüket.
Mindamellett, hogy Szerbia nem vezetett be szankciókat és jelentős vállalkozói tőke áramlott be, a hivatalos adatok szerint a szerbiai infláció 2022-ben mégis 15 százalékot tett ki. Ugyanakkor erősödött az orosz propaganda, a Szerbiában regisztrált orosz hírközlő szervek odáig mentek, hogy szerb polgárokat verbuválták a Wagner nevű orosz zsoldoshadseregbe. Nyilván az orosz propaganda hatására megerősödtek a parlamenti szélsőjobboldali pártok, amelyeket Vučić pártja, a Szerb Haladó Párt mostanság – egészen váratlanul - kleronacionalistának nevez. De nem csak ezek a pártok erősödtek, hanem a közvélemény is változott. Többségbe kerültek az EU-ellenes polgárok, a társadalom 80 százaléka ellenzi az Oroszország elleni szankciókat, s Putyin lett a legnépszerűbb külföldi politikus.
Vučić új helyzetbe került. Az orosz agresszió előtti években a szerb államfő magyar mintára létrehozta volna a centrális erőteret. Ennek érdekében a kormányközeli médiumok erőteljesen népszerűsítették a szerbiai szélsőjobbot, úgyhogy azok sikerrel bejutottak a parlamentbe is. Az agresszió után az erősen EU- és NATO-ellenes média az orosz politikát propagálta és elítélte az ukrán „neonácikat”. Az egyik napilap például úgy jelentette be az orosz agressziót, hogy Ukrajna megtámadta Oroszországot. A szerb szélsőjobb nem olyan felemás és szelíd, mint a magyar, ezért a „centrális erőtér” felborult. A szélsőjobboldali pártok a Dveri, a Zavetnici és a hozzájuk csatlakozó Néppárt (NS) és a Szerbiai Demokrata Párt képviselői radikálisan szembe fordultak Vučićtyal, akit nemzetárulónak kiáltottak ki, úgyhogy a legutóbbi parlamenti ülésen majdnem fizikai leszámolásra került sor köztük. A pulpitus előtti nagy tumultusban a Szerb Haladó Párt tagjai sorfalat állva vették védelmükbe Vučićot, mert, mint mondták, a szélsőjobbosok meg akarták verni az elnököt, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy az utolsó csepp véréig harcolni fog Koszovóért, de hajlandó tárgyalni a francia-német megoldási kerettervről, azzal a feltétellel, hogy abba semmiképpen se kerüljön bele Koszovó ENSZ-tagsága. Ennek ellenére a kifejezetten orosz-párti radikális jobboldal Putyin támogatására és a közvélemény erőteljes jobbrafordulására számítva egyre hangosabban követeli Vučić menesztését és felelősségre vonását. A tömeg előtt azzal is sikerrel érveltek. hogy a francia-német keretterv nem nyilvános, tehát Vučić nagy titokban megköti a Koszovó-alkut. Vučić erre azt válaszolta, hogy egyelőre tartja magát a diplomáciai szabályokhoz, ezért nem beszélhet nyilvánosan a kerettervről. Annyit azonban közölt, hogy Szerbia sosem volt rosszabb geopolitikai helyzetben, és a keretterv elutasítása nemzetközi izolációval és gazdasági válsággal járna.
A „centrális erőtér” tehát csődöt mondott, Vučić pedig saját csapdájába esett,
Koszovó-kérdésben azok mérik rá a legnagyobb csapást, akik mindeddig élvezték hallgatólagos támogatását. A parlamentben olyan bekiáltások hangzottak el, hogy Vučić helye a börtönben lenne, és olyan molinót emeltek magasba, amelyen a LE A KAPITULÁCIÓVAL! felirat volt látható.
Vučić sem maradt adós, huligánoknak és vandáloknak nevezte az ellenzéki képviselőket. Helyzetét azonban megnehezíti a legfontosabb koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt viselkedése is. Az említett parlamenti ülésen, amelyen Vučić beszámolt a Koszovóval folyó tárgyalásokról, a szocialisták titokzatosan hallgattak és nem vették védelmükbe az államelnököt, amit Vučić nyilvánosan kért számon és bejelentette, ha a szocialisták továbbra is kétszínűsködnek, akkor kénytelen lesz új parlamenti választásokat kiírni, ami a közvélemény mai állapota miatt számára is nagy kockázatot jelentene. Az egyik nap jelezte a rendkívüli választásokat, a másik nap viszont visszavonta, ami már önmagában is komoly zűrzavart jelent. A Szerbiai Szocialista Párt elnöke is visszavonulót fújt, Vučić elnök nagy nemzetközi tekintélyére hivatkozva bejelentette, hogy kitartanak Vučić politikája mellett. Nyilván a jelenlegi kormánypártok figyelembe veszik azt is, hogy az orosz agresszió utáni szerbiai jobbratolódás miatt a szélsőségesek erősödnének meg. Magyar vonatkozásban fontos megemlíteni, hogy Vučić politikáját a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti frakciója vette védelmébe, amit Vučić a viharos ülésen háromszor is megköszönt. Nagyon elégedett, mondta, mert Pásztor Bálint (a VMSZ frakcióvezetője) érti és átérzi Szerbia problémáit.
Ugyancsak Vučić menesztését követeli az ellenzék másik része, az úgynevezett „polgári pártok” csoportja, amely szintén megosztott. Egyik feltételesen akár baloldalinak is nevezhető része, az Együtt nevű pártcsoportosulás, nem Koszovó-ügyben került konfliktusba a kormánypártokkal, mivel Koszovóval kapcsolatban elfogadja a tárgyalás lehetőségét, azzal a feltétellel, hogy hozzák nyilvánosságra a francia-német kerettervet, amelyet a parlamentben kell elfogadni és nem maradhat Vučić „belügye”. Az Együtt hevesen támadja Vučić autokrata módszereit és az államilag megszervezett korrupciót. A korrupcióellenes programok azonban nem találnak nagyobb visszhangra, e tömörülés pártjai inkább rétegpártok, amelyek legfeljebb a nagyobb városokban találnak szavazókra. Az ellenzéki pártok másik része ugyanolyan harciasan utasítja el a francia-német kerettervet, mint amilyen erélyesen kitart az EU-hoz való csatlakozás mellett. Borislav Tadić volt köztársasági elnök, a Demokrata Párt volt elnöke szerint Szerbia történelmi veresége lenne, ha lemondana Koszovóról. Új pártja, a baloldaltól fényévnyi távolságra kerülő Szociáldemokrata Párt vezetőjeként továbbra is kitartóan ismételgeti a régi szlogent: „AZ EU is – Koszovó is”. Nem kevésbé harcias az egykori külügyminiszter Vuk Jeremić szervezete, a Néppárt, amely némileg árnyaltabb álláspontot képvisel: szintén elfogadja az Unióhoz való csatlakozást, de prioritása mégis Koszovó megőrzése, s Szerbia öngyilkosságának nevezi a keretterv esetleges elfogadását.
Szerbia tehát jelenleg zűrzavaros csatatérre hasonlít, mivel az orosz agresszió tektonikus változásokat idézett elő nem csak a politikai elitekben és a pártpolitikákban, hanem az egész társadalomban.
A pártok eddigi, egyébként is rendkívül laza identitása tovább erodálódik, s egymással versengve követik a választók jobbratolódását. Egészen abszurd helyzet alakul ki: a szélsőjobb gyökerű Szerb Haladó Párt (tagságának és vezetőinek nagy része a Šešelj vezette Szerb Radiális Párt soraiból került ki) manapság megengedőbb, mint a Milošević-rezsim egykor demokratának számító ellenfelei. Ugyanakkor azonban a kormányzó párt bizonytalanul egyensúlyoz a szélsőjobb és a jobbközép között, ami azzal jár, hogy Vučić elnök sokkal nehezebben valósítja meg azt a hintapolitikát, amelyet tíz évvel ezelőtt megalapozott. Népszerűsége még ma is óriási, de a kockázat is hatványozott. Nem csupán az EU és az Egyesült Államok, valamint Oroszország állítja válaszút elé, hanem a szerbiai társadalom is és főleg saját szavazótábora. Mindegyiknek ma már lehetetlen eleget tenni, miközben a gordiuszi csomót el kell vágni. Hogyan ismerje el Koszovót, hogy az a legnagyobb titokban maradjon? Erre senkinek sincs válasza.
