- Pofozkodás helyett humanizmus - exkluzív interjú Cristian Mungiu filmrendezővel

Többször kihangsúlyozta: mindig a saját generációjáról készít filmet, amelyek érdekes módon mindig más korban játszódnak.

Pontosan, a Nyugat című első filmem az elvándorlást vágyó fiatalokról szólt a szocializmus korában. A 4 hónap, 3 hét 2 nap a tiltott abortusz korában zajlott, mert akkor úgy gondoltam, hogy a legtöbbet úgy tudom magunkról mesélni, ha megmutatom, milyen körülmények közé születtünk. Egy olyan generáció tagja vagyok, akinek az élete nagyban függött attól, hogy harcolnia kellett a sajté személyiségért, a gondolkodás szabadságáért. Mindemellett nagyon fura volt a bébibumm tagjaként felnőni. 1968-ban születtem, hétévesen mentem az általános iskola első osztályába. Negyvenketten voltunk, míg az előző évben csak huszonnégyen voltak. Rajtam kívül még hat Cristian volt az osztályban. A saját gyermekkorom iránt érzett nosztalgia nagyon erősen hatott a filmes életművemre, ez tüzelt nagyon sokáig. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy beskatulyáztak: az a rendező lettem, aki a kommunizmusról filmez. Ekkor döntöttem el, hogy váltok és a jelen korról is beszélek, arról, hogy mi történhet meg mostanság velünk. De a személyes érintettség továbbra is fontos, enélkül nem tudok alkotni. Most például gondolkodom egy sztorin, amely az 1500-as években játszódik, de nem a korhűség a cél, hanem az, hogy én mit gondolok arról a történelmi időszakról. A karakterek vonásai meg az én tudásom, érzéseim és gondolkodásom alapján rajzolódnak meg. A művész dolga mindig is a személyes nézőpont bemutatása volt arról, ami minket, embereket körülvesz.

Az R.M.N. alapja a gyergyóditrói pékség körüli 2020-as botrány, amikor a helyiek elüldözték a két Srí Lankáról érkezett péket. Külön kedvesség öntől, hogy az orbáni migránsellenes propagandát nem csak a magyarok, de a románok és a német nemzetiségűek is vallják a filmben.

Nem azért tettem így, hogy „színesebb” képet fessek, egyértelmű célom kihangsúlyozni, hogy Erdélyben nem létezhet etnikai alapú egyedi bűnösség. Amikor a gyergyóditrói botrány kirobbant, és tele lett vele a sajtó, a románok kommentjei ugyanolyan gyűlölettel teliek voltak, mint amit a magyarok mondtak a pékekre. A rasszizmus egyénekhez köthető bűn, nem lesz valaki fajgyűlölő attól csak, hogy milyen nemzetiségű. Ugyanakkor ez a történet lehetővé tette, hogy arról is beszéljek, mi történik manapság Európában. Orbán és a nézetei nem egyediek, ott van például Franciaországban Marine Le Pen. De tovább megyek: minden európai országban jelen van a populista propaganda. Erről pedig nem azok az emberek tehetnek, akik ebben hisznek, hiszen ők áldozatok. Annak a társadalmi és oktatási rendszernek a befolyásoltjai, akik ezt a fejükbe verték. Az igazi felelősök azok, akik ezt a manipulációt irányítják. Cannes után az első vetítést Gyergyóditróban fogjuk megszervezni találkozni és beszélni szeretnék az ott lakó emberekkel és megnyugtatni őket: nem bűnbakkeresésre használtam fel a történetüket. (Az interjú a cannes-i világpremier után készült – a szerk.) A filmművészetnek nem lehet a szerepe az ítélkezés. Mikro- és makroszinten minden sokkal bonyolultabb, mint hinnénk. Ezt megérteni csak akkor leszünk képesek, ha szembesülünk önmagunkkal. Hogy van-e megoldásom a gyűlölet ellen? Nem hiszem. De ha egy kicsit szembenézünk egymással, az talán nem rossz ötlet.

Nagy köszönettel tartozunk, mivel elkészítette azt a filmet, amelyet magyar rendezőktől vártunk pár évtizeden keresztül. Sosem láttam az erdélyi magyar kultúrát ilyen módon bemutató játékfilmet. Románként mennyire volt komplikált ezt a művet elkészítenie?

Sokkal könnyebb volt, mint ahogy én is reméltem. Számos falut megnéztem Romániában, hogy erősítsem a fikciót, de amikor odaértünk Ditróba, egyértelmű volt, hogy ott lehet csak ezt a filmet leforgatni. Az emberek őszinték, mélyek és bölcsek, nagyon izgalmas energiák vannak itt. Persze, nem béreltünk ott szállást, amelyeket elkerülni javasoltak. Erdély nem feltétlenül a vámpírok földje, hanem egy olyan történelmi hagyományokkal és sajátos kultúrával rendelkező régió, mely korábban egy másik országhoz tartozott. Egy nagyon távoli pont, amelyről, akik nem ott élnek, keveset tudnak. Több etnikum olvasztópontja. Számos magyar stábtagot is szerződtettünk, nem szerettem volna azt a látszatot kelteni, hogy néhány bukaresti nagymenő itt filmezget. A kulturális összefonódás és szimbiózis szimbólumát szerettem volna megalkotni, így minden egyes román moziban magyar és román nyelven lesz feliratozva a film. Ezen felül kínosan ügyeltem arra, hogy a filmben elkerüljek minden lehetséges sztereotípiát. Tükröt mutatni a realitásnak – ennyi volt a célom. És remélem, ebbe belefér mindenkinek, hogy Cannes-ban a díszbemutató előtti vörös szőnyeges felvonuláson magyar népdalokat játszottunk.

A politikusaink nem ennyire érzékenyek, nem gondolja?

Tudom, de bármit is csinálnak, az én filmem igazságát erősítik. Például lehet bosszankodni azon, hogy mondjuk Novák Katalin köztársasági elnök lefotózza magát egy magyar nemzeti színűre feltett kő előtt Erdélyben, de amit tett, az csupán emberi, efféle dolgokon nincs miért neheztelni. Persze, a médiában ezen el lehet ezeken naphosszat vitázni azoknak, akiknek van erre idejük. És ez tényleg csak egy példa a sok közül. Mondhattam volna nagyon sok minden mást anélkül, hogy bármi rosszat is állítanék.

Az R.M.N. nemzetközi koprodukció, de nincs benne magyar pénz. Nem fordult meg a fejében, hogy pályázzon a Nemzeti Filmintézethez?

Nem. Nagyon sok magyar művész és filmes barátom van, pontosan ismerem a magyarországi helyzetet a mozgóképtámogatások terén. Nemrég például Nemes-Jeles Lászlóval beszélgettem erről. Így tényleg eszembe se jutott, hogy pályázzak, felesleges lett volna. Tulajdonképpen fordított a helyzet: számos magyar kollégának segítek esetleges román támogatást szerezni. Mindemellett én nem hiszek a „pofon visszaadása” filozófiában: sokkal inkább humanizmussal való „mérgezés” a módszerem. Mint az R.M.N. esetében is: nem ítélkezem arról, hogy mi a jó vagy a rossz, tradíciókat filmezek. Felejtsük el a manipulátorokat és hallgassunk a saját józan eszünkre.