A Magyar Olimpiai Bizottság megrendelésére komplex tanulmány mérte fel az élsport legutóbbi két évtizedét, és az egyelőre nem nyilvános értekezésből a napokban a Telex szemlézett néhány megállapítást. Ezek szerint a tao bevezetése óta az eredményesség a sportágak többségénél rosszabb, mint amilyen a kiemelt támogatás tíz éve tartó időszaka előtt volt. Ugyanakkor a tanulmány megállapításai szerint az utánpótlás eredményességére jó hatással volt a megnövelt támogatás, ám mindez már nem érvényes a felnőtt korosztályra.
A kézilabda a labdarúgás utáni második legnagyobb szeletet hasította ki magának a támogatási összegekből, és a Nemzeti Kézilabda Akadémia megalapításával a sportág a futballt leszámítva összes riválisát megelőzte az utánpótlásképzés, nevelés terén. A Népszava arra kereste a választ, hogy miért nem látszik ez a válogatottak teljesítményén? A legutóbbi tornákon a férfiak világbajnoki nyolcadik, a nők Európa-bajnoki tizenegyedik helye azt mutatja: messze az áttörés. Pláne, hogy a nem is olyan régmúltban még olimpiai és világbajnoki döntőt játszott a női válogatott, de ma már a férfiak londoni (2012) olimpiai negyedik helye is elérhetetlen távolságnak tetszik. De miért?
– Az utánpótlás-nevelés összetett munka, eredménye tízéves távlatban mérhető, a mi legidősebb generációnk is csak most 23 éves – válaszolta Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője. A korábbi 190-szeres válogatott kézilabdázó elmondta, ő még abba a generációba tartozott, amikor az élsport az élet egyik kitörési pontjának számított. Mára ez szerencsére megváltozott, nem kell ahhoz profi sportolónak lenni, hogy valaki világot lásson, ám ez új helyzetet teremtett: a mai fiatalokat mással kell és lehet motiválni, mint anno az ő korosztályát. „Tény, hogy az akadémiákról, így a NEKA-ról is kevesen kerülnek be a magyar BL-csapatok keretébe, holott a korosztályos válogatott tagjaiként vb-t és Eb-t is nyertek. De egy 18 vagy 19 éves gyerek még nincs felkészülve arra, hogy a Bajnokok Ligájában világsztárokkal vegye fel a versenyt. Ez egyébként máshol is ritkaság, kevés példa akad erre, hiszen ez egy folyamat. Először a felnőttek között kell teljesíteniük, utána érhetik el egy BL-csapat keretét, illetve mutathatják meg magukat a válogatottban.”
Ugyanakkor nemcsak a társadalmi környezet, de – mint mondta – a sportág is rengeteget változott az ő profi karrierje óta. A kézilabda világszerte, de főleg Európában topkategóriás sportággá fejlődött, nagyon sokan űzik, a korábbinál nagyságrenddel több jó csapat jelent meg. A konkurencia határozottan nőtt, a szűk világelitbe csak a legjobbak tudnak bekerülni. A játék felgyorsult, dinamikusabb lett, korábban nem ismert taktikai vagy technikai elemek jelentek meg. Eközben az idény kitolódott, lényegében egész évben egymást érik a mérkőzések, a világesemények, a válogatottnak sokkal kevesebb ideje van a közös felkészülésre. – Erre kell szakmai választ találni, vagyis még jobban kell a játékosok képességeinek fejlesztésére fókuszálni, s ami legalább ennyire fontos, hogy egyéniségeket kell nevelnünk– – vélte Mocsai Tamás, aki szerint a helyzet megváltoztatásához a kézilabda-társadalomnak változnia kell, szorosabban kell együttműködniük az egyesületeknek és maguknak a játékosoknak is.
Paradox, de utóbbiak fejlődését esetenként pont a sportág relatív gazdagsága gátolja, ugyanis egyre kevesebb játékos vállalja a légiós élettel járó bizonytalanságot és a külföldön jellemzően kevesebb fizetést.
– Egy fiatalnak a biztos fejlődést kell szem előtt tartania, egy pályafutás kezdetekor ennek kell a döntő érvnek lennie. Ha ezt külföldön látja biztosítottnak, akkor ott. Ha ebben az életszakaszban nem ez a rendezőelv, akkor az nem jó – vélte a játékoskarrierje alatt több Bundesliga- klubban is megfordult ügyvezető.
