A politikában és a közvéleményben egyformán meghökkenést keltett az elmúlt napokban az őfelsége kormányát múlt év szeptember 6-a és október 25-e között vezető Liz Truss váratlan előkerülése a „vadonból”. A brit történelem legrövidebb ideig hatalmon lévő kormányfőjének kétes rekordjával dicsekvő politikus száz nappal azután szólalt meg, hogy a Buckingham-palotában sor került a stafétabot átadására. A The Sunday Telegraphban megjelent 4000 szavas esszéjében a 47 éves politikus bevallja: nem hitt volna annak, ha valaki egy évvel korábban azt mondja neki, hogy rövid miniszterelnöki tevékenység után most a parlament hátsó padsoraiban foglal helyet. Mint írja, a „Downing Street 10. elhagyása óta sok órát töltött mindannak az átgondolásával, mi történt ott töltött ideje alatt, mi csúszott félre, és mit csinálhatott volna másképp. Ez az önvizsgálat nem volt könnyű.”
Cikkében, majd az egy nappal később a konzervatív The Spectator tévécsatornájának adott első interjújában Truss nyílt támadást intézett az ún. „baloldali gazdasági establishmenttel” szemben, amely tönkretette radikális adócsökkentő és növekedésserkentő politikáját. Különösen bírálta a költségvetési fegyelemért felelős kormányzati felügyeletet, mely „béklyóba szorította” tevékenységét. Kirohanását lehetne akár érdektelennek is tekinteni, hiszen a brit pénzpiacok hirtelen összeomlásához vezető minibüdzsé, majd pénzügyminisztere és szövetségese, Kwasi Kwarteng feláldozása saját túlélése érdekében egyébként is aláásta politikai hitelességét. Ám Trusst, ellentétben Rishi Sunakkal, a 160 ezres konzervatív párttagság többsége „emelte trónra”, és nézetei ma sem idegenek a frakció egy nem elhanyagolható részétől. A nemrégiben megalakult Konzervatív Növekedési Csoportnak máris ötven tagja van, de szélesebb kör gondolja, hogy az elmúlt 70 év legmagasabb adóterhei útját állják a növekedésnek. A greenwichi otthonába visszaköltözött Truss támogatói szeretnék meggyőzni Jeremy Hunt pénzügyminisztert, hogy a márciusi költségvetés tartalmazzon adócsökkentéseket, és ne valósuljon meg a vállalati adó 19-ről 25 százalékra emelése.
Csalódni kellett annak, aki bocsánatkérést vagy legalábbis önkritikát várt Liz Trusstól.
Mint a Spectatornak elmondta, „nem bánta meg, hogy jelentkezett a kormányfői tisztségre”, de a személyi jövedelemadó legfelső szintjének 45 százalékra való csökkentése „talán hirtelen túl nagy lépés volt”. A politikus ígéretet tett képviselői munkája folytatására, hozzátéve: bízik mind hazája, mind a Konzervatív Párt jövőjében, melynek nagy szüksége van „egy erős intellektuális bázisra”.
Az ország élén 49 napot töltött Liz Truss „feltámadása”, amely egybeesett Rishi Sunak első kormányátalakításával, nagy visszhangot kapott. Sir John Curtice, az első számú brit közvélemény-kutató az „i” napilapnak „problematikusnak” nevezte a „comeback”-et, igaz, „Truss mérgező hatása már kitörölhetetlenül beivódott a számokba, óriási kárt okozott rövid kormányfői működése alatt is”. Egy másik ismert pollster, Matthew Goodwin szerint a „szavazók nem bíznak a megosztott pártokban, tehát a Konzervatív Pártnak nem segít, ha valami aláhúzza ideológiai divízióit és személyiségi problémáit a választások előtt”. Erős kritikát kapott Truss, sőt elődje, Boris Johnson is a bukott tory vezetőből nagyra tartott államférfivé avanzsált William Hague-től. Elverte rajtuk a port, amiért egyikük sem tudott elegánsan, hibáit beismerve visszavonulni. Miközben saját pártjuk utasította el őket, mindenki mást hibáztattak, figyelmen kívül hagyva, hogy a „választók jobban bíznak a demokráciában, ha vezetőik felelősséget vállalnak mulasztásaikért”.
Amikor Liz Truss bedobta a törülközőt, a Munkáspárt 30 ponttal vezetett a kormánypárt előtt a pollokban. A frontvonalba való visszatérési kísérlete is csak az ellenzék malmára hajtja a vizet. Sir Keir Starmer, az ellenzék vezére szerint az exkormányfő intervenciója újabb bizonyíték arra, hogy az országnak „újrakezdésre van szüksége”. „Azt gondoltam volna – tette hozzá –, hogy amikor az emberek a rezsiköltségeik és lakáshiteleik miatt aggódnak, a toryk az ország prioritásait saját frakciós érdekeik elé helyezik.”