Keszthely, Balatonmáriafürdő, Fonyód, Balatonföldvár, Balatonaliga. Nem, nem a Déli-parti expressz megállóit soroljuk, csak a helyszíneket, melyekről az elmúlt fél esztendőben cikk jelent meg lapunkban, hogyan és mit terveznek építeni a NER-kegyeltjei. Ugyanilyen felsorolást az északi partról is készíthetnénk, sőt, könnyebb lenne citálni azt a néhány települést, melynek partját nem akarja betonba önteni valamelyik, a hatalomhoz közel álló oligarcha. A Balaton ugyanis, mely korábban átlagemberek millióinak jelentett kikapcsolódást, az elmúlt évtizedben a Fidesz-holdudvar elit játszóterévé vált. A tíz- és százmilliárdos közbeszerzések nyertesei – nem ritkán állami segítséggel – szép lassan felvásárolták-megszállták a tópartot, s nem törődve a helyi igényekkel és érvekkel, s főleg nem a települési tervekkel és szabályokkal egyre több helyen sajátítják ki az eredendően a köz szórakoztatását és pihenését szolgáló partszakaszokat.
A balatoniak és a környezetvédők persze tiltakoznak, féltik nyugalmukat, kényelmüket, az egyedülálló ökoszisztémát, ám érdemben tehetetlenek, a NER összezár: a kormányhivataloktól a különféle szakhatóságokig minden és mindenki a csókosok érdekeit szolgálja, ráadásul a kormány olyan tempóban és gyakorisággal szórja a jogszabályokat és rendeleteket felülíró „nemzetgazdasági szempontból kiemelt” titulust, mind bolond pék a lisztet, lehetővé téve 20 százalékos beépítettség helyett nyolcvanat, hét méteres épületmagasság helyett húszat, a tóvédő nádas irtását, a közvetlen part beépítését, sőt lezárását. Nincs, aki megállítsa a Balaton elrablását, a jelen, az egyéni érdek a kormányzati kollaborációval karöltve felülírja a jövőt. Mindezt a szemünk láttára, s rendre csak azok emelik fel a szavukat, akiket közvetlenül érint az éppen aktuális zabrálás, a többiek hallgatnak, elfordulnak, vállat vonnak. Csak akkor kezdenek majd kiabálni, amikor rájönnek, a mű elkészült, ám ők is kívül rekedtek. A betonfalak mindenkit egyformán távol tartanak a NER-tengertől.