- És életre kel a nappali

Nagy, magas belmagasságú budai lakás fogad. Az erkélyen elnyomom még parázsló cigarettámat és sietek befelé, hiszen kezdődik az előadás, Somló Dávid és Vass Imre közös performansza. A két alkotó három évvel az IITTHHONN című lakásboncoló hálószoba előadásuk után most nappalijukba invitálnak minket az OOTTHHOONN során.

A lakásszínház műfaja eleve határokat feszeget. A nézők tulajdonképpen az alkotó intimszférájába lépnek be. Nyitva áll előttünk az összes szoba, benne jegyzetekkel, minibárral, képekkel, könyvekkel. És a nappalival, benne a körben elhelyezett székekkel, kanapéval, fotelekkel. A közönségen érződik a felszabadultság, a vendégségben érzett szokásos jókedv, ugyanakkor a zavar is, hogy ezt így és itt vajon szabad-e? A körülmények ezt sugallják, ám az agy nehezebben oldódik fel a testnél. És ekkor megszólal a nappali.

Somló Dávid Listening Club sorozatának következő része, a Living Room ezúttal saját belső helyiségeinek hangzóiból indul ki. A félhomályba burkolt szobában megszólalnak a falra felakasztott gitárok, gyerekjátékok dobszólói csatlakoznak a hangperformanszhoz Angol párbeszédfoszlányok, filmrészlet itt-ott felcsendülő mondatai, a radiátor sokaknak nosztalgikus kattogása, a hazaérkezés hangjai egészítik ki a hangélményt. Mert élmény, ahogyan rádöbben az ember, mennyiféle zörejjel, hangzóval jár már csak az, hogy megérkezünk a lakásunkba: kaputelefon sípolása, lépcsőn való felmenetel, közben lihegés, aztán kulcs a zárban, betrappolás, WC, kézmosás stb. Somló produkciójában egymásnak ellentmondó hangok alkotják a kakofóniából egészen természetesen szimfóniává váló koncertet. Amibe ösztönösen belesimulnak a közönség ad hoc hangjai: a zavart nevetés, a félhangos vagy halk suttogás, a megcsörrenő telefon, egymás lepisszegése. A mi és a nappali puszta létezésének hangjai ezek, amibe - ha talán nehezen is megy elsőre, mégis - jó érzés belesüppedni.

Ebbe a süppedt állapotba robban be Vass Imre öltönyös figurája. Az est második fele, a You know what I mean / apartman lényegi eleme, hogy a táncművész a nem szokványos térben még inkább határokat feszeget és provokálja a nézőket. A címmel ellentétben valójában senkinek fogalma sincs, éppen mire készülhet Vass. És számára is meglepetés minden mozdulatának kimenetele, hiszen a performansz talán a színházi műfajok egyik legközönségfüggőbb ága. Az alkotó nagyon jó arányban hozza játékba a nappalit, a nézőket és önmagát. Napszemüvegét a sast ábrázoló fali szőnyegre helyezi, majdnem teljes spárgában teszi le sörös poharát a parkettára, hétköznapian kínál meg táskájából sörrel vagy éppen az egyik néző rendelését veszi fel pincért játszva. Ahogyan a nézők egyre inkább hozzászoknak „az itt tényleg bármi megtörténhet” élménysorozathoz, Vass is felszabadulttá válik saját koncepciójában. Elegáns, öltönyös fickóból ruháról ruhára válik pólós, lezser figurává, miközben a különböző színekkel játszó mennyezeti lámpát felváltja a teljes sötét, és eleinte csak halljuk lihegését és erotikusnak is tetsző hangjait, majd aztán fel-felvillanva látjuk Vass egyszerre vonagló és pontos koreográfiájának részleteit. Rendíthetetlen energiával hozza mozgásba saját testével a szobát, az életteret. A cél érdekében Vass még attól sem riad vissza, hogy az ablakon kihajolva életet leheljen óbégatással a sötét, kopasz fákkal teli belső kertbe. Él a tér.

És él a rögtönzött közösség is, hiszen az előadás után még ott(hon) maradhatunk és beszélgethetünk Vassal és Somlóval egy pohár bor, sör vagy bármi társaságában. A vendégség folytatódik tovább, felszabadultan, tapasztalat- és véleménycserékkel megtűzdelve. Csak éppen most ez a vidám beszélgetés nem egy társasjátékozást előz meg, hanem egy sokféle asszociációs teret megnyitó lakásperformanszt követ. De a hangulat, a lényeg ugyanaz.