Az 1984-ben a megalakított Duna Kör és alapítója, Vargha János 1985-ben megkapta a The Right Livelihood Awardot, ismertebb nevén az Alternatív Nobel-díjat. 1990-ben pedig a legnagyobb amerikai környezetvédelmi díjat, a Goldmant. A rangos elismerések nemcsak dicsőséget és széleskörű ismertséget hoztak a Duna Körnek, hanem jelezték, hogy nem vagyunk egyedül a világban, sok bátor aktivista próbál tenni azért, hogy ne érvényesülhessen a hatalom kapzsisága, csodálatos világunk maradjon meg a következő generációknak.
A Kör rendszeres információt kapott a többi kitüntetett, így a nigériai Ken Saro-Wiwa harcáról is. Ken is megkapta az Alternatív Nobel- és a Goldman-díjat. Mozgalmának meghirdetett erőszakmentessége megjelenik a Duna Kör comeniusi jelmondatában is: „Minden szabadon folyjék, távol legyen a dolgoktól az erőszak.” Hasonlóságot találtunk abban is, hogy Ken egy folyódelta népének, egy nigériai kisebbségnek a védelmében lépett fel nemcsak a nigériai bürokratákkal, hanem a világ egyik legnagyobb olajipari óriásával, a Royal Dutch Shellel szemben is.
A Duna Kör felszólítást kapott a jeles díjakat osztó bizottságoktól, hogy magyarországi akciókkal is próbáljunk hozzájárulni igazságtalanul börtönbe vetett társunk szabadon engedéséhez. Meggyőző képeket kaptunk futballpályányi olajfoltokról, a Niger-deltában élők szegénységéről, csontig soványodott gyerekekről. Sajnos a sajtó nem állt mellénk, Ken ügye Magyarországon ismeretlen maradt. Hiába próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy a Royal Dutch Shell úgy él Nigériában, mint állam az államban, honfitársaink nem bojkottálták a vállalatot.
Ken harcáról csak zöld társadalmi szervezetek berkein belül volt szó. Látnunk kellett, hogy a Magyarországon ismeretlen Ken Saro-Wiwát a nyilvánosság nélkül nincs esélyünk segíteni. Mégis, sok-sok év elteltével is érdemes megismerni őt és az általa képviselt ügyet.
Ken Saro-Wiwa 1941-ben született Rivers államban, a Niger-deltában, az ogoni etnikai kisebbség tagjaként. Ott az 1950-es években indult el a kőolaj kitermelés, rendkívül nagy környezeti károkat okozva. A területen ráadásul nemcsak kitermelték az olajat, hanem válogatás nélkül el is helyezték az ipari hulladékot.
Ken az Ogoni Nép Túléléséért Mozgalom (MOSOP) szóvivőjeként, majd elnökeként erőszakmentes kampányt vezetett azon környezeti pusztítás ellen, amelyet népe földjében és vizeiben a multinacionális olajipar, különösen a Royal Dutch Shell vállalat működése okozott. Bírálta a nigériai kormányt is, amiért nem tartatja be a térségben működő külföldi olajvállalatokra vonatkozó környezetvédelmi előírásokat.
Íróként is ismert volt: leghíresebb regénye, a Sozaboy ún. rotten - az anyanyelvűek nyelvhasználatától eltérő - angolsággal íródott 1985-ben. Egy naiv falusi fiú történetét meséli el, akit az 1967 és 1970 közötti nigériai polgárháború idején beléptetnek a hadseregbe; a könyv az akkori nigériai katonai rendszer politikai korrupcióját sejteti. Háborús naplói, az On a Darkling Plain (Sötétlő síkságon, 1989) a háború alatti tapasztalatait dokumentálják. De Ken sikeres televíziós producerként is működött. Szatirikus televíziós sorozata, a Basi & Company rendkívül népszerű volt, becslések szerint 30 milliós nézettséggel
Saro-Wiwa az 1970-es évek elején kezdett politizálni, amikor Rivers állam kabinetjének regionális oktatási biztosaként dolgozott. De 1973-ban elbocsátották, mert támogatta az ogoni autonómiát. 1977-ben politikai pályára lépett, és ogoni képviselőjelöltként indult, hogy bekerüljön az alkotmányozó gyűlésbe. A választást, szűk eredménnyel bár, de elvesztette. 1987-ben tért vissza a politikához, miután az újonnan beiktatott diktátor, Ibrahim Babangida felkérte, hogy segítse az átmenetet a demokráciába. Aztán lemondott, mert úgy érezte, hogy Babangida demokratikus tervei felettébb álságosak. A következő évek őt igazolták, Babangida nem tudott lemondani a hatalomról, 1993-ban érvénytelenítette a nigériai általános választásokat, mivel a választók egy polgári kormánynak adták volna át a hatalmat. Ezzel tömeges zavargásokat váltott ki.
Ken 1990-től foglalkozott elsősorban emberi jogi és környezetvédelmi ügyekkel, különösen a szülőföldjén. Az egyik legkorábbi tagja volt az ogoni nép jogaiért síkra szálló MOSOP-nak. MOSOP az Ogoni Bill of Rightsban (Ogoni Jognyilatkozat) megfogalmazta a mozgalom követeléseit: többek között az ogoni nép nagyobb autonómiáját, méltányos részesedést az olajkitermelésből származó bevételből és azoknak a környezeti károknak a helyreállítását, amelyeket a Royal Dutch Shell okozott az ogoni földeken. Ezért a nigériai katonai kormány 1992-ben, tárgyalás nélkül, több hónapra bebörtönözte.
1993 és 1995 között Ken Saro-Wiwa a Képviseletlen Nemzetek és Népek Szervezete (UNPO) közgyűlésének alelnöke volt. Ebben a szerveződésben őslakos népek, kisebbségek és el nem ismert vagy megszállt területek lakosai fogtak össze, hogy megvédjék és előmozdítsák emberi és kulturális jogaikat, megőrizzék környezetüket és erőszakmentes megoldást találjanak a konfliktusokra.
1993 januárjában a MOSOP mintegy háromszázezer ogoni − az ogoni lakosság több mint fele − békés felvonulását szervezte meg négy városi központon keresztül. Így hívták fel a a világ figyelmét népük helyzetére. A nigériai kormány hamarosan katonailag megszállta a régiót. Júniusban a hatóságok ismét őrizetbe vették Kent, de egy hónap múlva szabadon engedték. 1994. május 21-én négy ogoni törzsfőnököt brutálisan meggyilkoltak. Saro-Wiwát aznap letartóztatták, felbujtással vádolták. Tagadta a vádakat, de több mint egy év börtönélet után a külön erre a célra összehívott bíróság - mint később bebizonyosodott: hamis tanúvallomások alapján - bűnösnek találta és halálra ítélte, nyolc másik MOSOP-vezetővel együtt. Ogoni Kilencek néven váltak ismertté.
1995. november 8-án a katonai ítélőtábla helybenhagyta a halálos ítéleteket, a katonai kormány pedig azonnal intézkedett a végrehajtásáról. A kivégzés helyszínéül a Port Harcourt-i börtönt választották, ahol két napot kellett várni az akasztófa felépítésére. Ezalatt kilenc koporsót vittek a börtönbe, és egy egész hóhércsapat repült Sokotóból Port Harcourtba.
Saro-Wiwát és a többieket a hadsereg bázisáról, ahol fogva tartották őket, 10-én vitték a Port Harcourt-i börtönbe. A börtönt erősen őrizték; emberek százai sorakoztak az utcákon a kivégzésekre várva. Az elítéltek csuklóját és bokájukat megbilincselték, egyesével vezették őket a bitófához, Saro-Wiwát elsőként. A hibás felszerelés miatt öt kísérlet után végezték csak ki. Utolsó szavai így hangzottak: „Uram, vedd el a lelkemet, de a harc folytatódik.”
A kivégzések után a holttesteket fegyveres őrizet mellett a Port Harcourt-i temetőbe vitték, ott temették el. A nigériai kormány a kivégzések miatti zavargásokat megakadályozandó több tízezer katonát és rohamrendőrt vezényelt két déli tartományba és az ország nagy olajfinomítóiba. A Port Harcourt-i temetőt katonák és tankok vették körül
A kivégzések nemzetközi felháborodást váltottak ki. Az ENSZ Közgyűlése 101 igen szavazattal 14 ellenében, 47 tartózkodás mellett elfogadott határozatban ítélte el az akciót. Az Európai Unió is elítélte a kivégzéseket, amelyeket kegyetlen és érzéketlen tettnek nevezett, és fegyverembargót rendelt el Nigériával szemben. Az Egyesült Államok is ezt tette, és visszahívta nagykövetét. Az Egyesült Királyság visszahívta nigériai főmegbízottját; John Major brit miniszterelnök „bírósági gyilkosságnak” nevezte a kivégzéseket. Dél-Afrika vezető szerepet vállalt a nemzetközi bírálatban, Nelson Mandela elnök Nigéria felfüggesztését sürgette a Nemzetközösségből. Zimbabwe és Kenya is Mandela mellé állt. Nigéria nemzetközösségi tagságát végül felfüggesztették, Nigériát kizárással fenyegették meg, ha két éven belül nem tér át a demokráciára.
Saro-Wiwa még 1989-es, Afrika megöli a napját című, rezignált, melankolikus hangvételű novellájában előrevetítette a saját kivégzését.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.