Úgy állnak a dolgok, hogy a magyar kormány mégis beadja a derekát és megengedi Brüsszelnek, hogy hitelt adjon Magyarországnak. A kormány ugyanis egy újabb határozatot hozott, amelyben kiadta a hitelfelvétel előkészítői feladatokat Navracsics és Lantos (energiaügyi) minisztereknek. A kormány a Covid utáni helyreállítási alap, az RRF hitelrészére ácsingózik, ám a dolognak több szépséghibája is van: Magyarország a jogállami problémák és a kormányzati korrupció miatt még egyetlen eurócentet sem kapott az RRF-alapból, miközben minden más tagállam milliárdokat hívott már le. Ilyen körülmények között lehet a támogatásokon felül lévő hitelekről álmodni, de előbb az ingyenpénz lehívásához szükséges jogállami minimumfeltételeket (bíróságok függetlensége, korrupció elleni harc stb.) kellene teljesíteni. Addig nem vagyunk hitelképesek Brüsszelnél. Pontosabban az ország még csak-csak, de a kormány, a NER és Orbán semmiképp.
A dolog másik szépséghibája, hogy a miniszterelnök korábban kategorikusan kizárta az uniós hitel felvételét, mert egyrészt ő máshonnan is tud hitelt felvenni, és nem akarja más nemzetek (németek?, olaszok?) tartozását fizetni, ha egyszer ezen államok csődbe mennének. Az utóbbi egy vicc, az első feltételen pedig sírni kell: az EU a napokban 3,5 százalékos hozammal vett fel 5 milliárd eurót a piacról. A magyar kormány január elején 4 milliárd dollárt 7-8 százalékon. A magyar felár 30 éves futamidő alatt 1400 milliárd forintnyi kamat. Ennyivel fizetünk többet, mintha az uniós hitelt vennénk igénybe.
Éppen ezért csak üdvözölni lehet, hogy a kormány(fő) végre megvilágosodott, és beismeri: uniós pénzek, uniós hitel nélkül ez az ország nem működőképes. Eltengődhetünk piaci hitelekből, az eladósodás miatt legfeljebb a horvátok után a románok is lehagynak minket, a bolgárok meg beérnek, így mi, a büszke magyarok itt maradunk az unió szegényházában. Nem éppen ezt akartuk 30 éve a rendszerváltáskor. Nekünk nem csak az Európai Unió pénze kellett akkor, hanem az értékei is.