Föld;Föld belső magja;

- Bár megállt forgásában a Föld legbelső magja 2020-ban, azóta ismét mozog, csak éppen az ellenkező irányban

Ezt állítja két kínai tudós. De mi lehet ennek a következménye?

Yi Yang és Xiadong Song kínai tudósok azt állítják, a Föld belső magja nagyjából hetven éves ciklusokban megáll, majd ellenkezdő irányba kezd el forogni. “Erős bizonyítékaink vannak arra, hogy a Föld belső magja gyorsabban forog, mint a felszín, és 2009 körül majdnem meg is állt. Most fokozatosan az ellenkező irányba mozog” - olvasható Xiaodong Song, a Pekingi Egyetem geofizikusának a Nature Geoscience online kiadásában néhány napja megjelent tanulmányában.

Vándorló mágneses sarkok

Mindazonáltal közismert, hogy a Föld mágneses sarkai vándorolnak. Tudományosan a XIX. század harmincas éveiben fedezték fel az északi mágneses pólust, ami azóta 2 250 kilométert mozdult el Kanada felől Szibéria irányába. 1990 és 2005 között a vándorlás tempója felgyorsult 15 kilométer/évről 50-60 kilométerre, ami két mágneses “tömbnek” köszönhető, amelyek a magban, mint egy kötélhúzó verseny két csapata oda vissza mozgatják a mágneses központot, ezzel idézve elő a hatalmas változást. A tömb egyike Kanada, a másik Szibéria alatt van, ezek erősségüket tekintve harcban állnak egymással, most a szibériai tömb áll nyerésre, ami annak a következménye, hogy a kanadai tömb 1970 és 1999 között megnyúlt és elvesztette befolyását a mágneses mezőre. A Föld mágneses mezeje többszörösen is befolyással van életünkre, egyrészt megvéd minket a nap káros sugaraitól, másrészt navigációs eszközeink ennek segítségével működnek, a legegyszerűbb kis iránytűtől a GPS-ig. 

Az állítás bizarrnak hangozhat - írja a Science News -, de a Föld kérge és köpenye is állandó mozgásban, változásban van. Utóbbiban például hatalmas sziklatömbök vándorolnak évmillliókon át. Egy ilyen megindult forró kőtömeg, mélyen az Atlanti óceán alatt lehet a felelős Európa és Amerika távolodásáért. Még mélyebben a mag forró külső, cirkuláló fémrétege található, ami a mágneses mezőért felelős. Ez alatt van a szilárd, forgó vas-nikkel fémmag, amely a Hold 70 százalékával megegyező méretű. Ennek a legbelső magnak a forgását a folyékony külső réteg mágneses nyomatéka hajtja. Az első bizonyítékok arra, hogy rotáló mozgást végez 1996-ban merültek fel, amikor két amerikai tudós és Xiadong Song arról számoltak be, hogy három évtized alatt megváltozott az időhosszúsága a földrengések hullámainak mialatt “átkeltek” a Föld magján - amelynek forgási sebessége egyébként gyorsabb, mint a köpenyé és a kéregé - évente átlagosan egy fokkal.

Új tanulmányukban Yang és Song 1990-ig visszamenőleg elemeztek földrengési adatokat, és azt a meglepő felfedezést tették, hogy 2009 előtt az ismétlődő rengések által keltett hullámok különböző sebességgel kelnek át a belső magon. Ez annak a jelzése volt, hogy a forgó mag más részein hatoltak át az ismétlődő hullámok, de 2009 táján ezek az eltérések megszűntek, ami annak a következménye lehetett, hogy a külsőbb rétegekhez képest megállt a mag mozgása. 2009 után a különbségek újra megjelentek, de a kutatók arra következtettek a hullámok mintázatából, hogy a mag most már ellenkező irányban forog. Ekkor régebbi adatokat is megvizsgáltak, és úgy találták, 1970-ben is volt egy ilyen fordulat a forgásban. A rotáció tehát körülbelül hetven éves ciklusokban zajlik, irányváltások 35 évenként vannak. A belső mag a köpenyhez gravitációsan, a külső maghoz mágnesesen kötődik, a 60-70 éves ciklusok megmagyarázhatják, miért vannak ilyen időszakokban apró változások a földi napok hosszában és a mágneses mező viselkedésében.

De nem mindenki ért egyet ezzel. Van, aki szerint nukleáris tesztek által keltett földrengéshullámok mérési adataiból levont következtetések alapján az irányváltás három évenként történik, és olyanok is vannak, akik szerint a mag áll: az eltéréseket felszíni formájának változásai okozzák. John Vidale, a Los Angeles-i Dél-kaliforniai Egyetem geofizikusa és munkatársa 2022-ben adta közre elméletét a rövidebb ciklusokról, és azt mondja, további kutatások feloldhatják az ellentmondásokat a különböző mérések között. “Minden valószínűség szerint ennek semmi jelentősége sincs a földfelszíni életre nézve, bár valójában nem tudjuk, mi történik. Ránk hárul a feladat, hogy kiderítsük” - magyarázta.

Kötetbe szerkesztették a magyarországi özönállatok történetét: meglepően sok fajról van szó, és meghökkentőek maguk a sztorik is.