Orbán tavaly júliusban, a magyarok „kevert fajúvá” válásának elkerüléséről Tusnádfürdőn elmondott vérfasiszta beszédében felbukkant néhány, a korábbi évek „készüljetek, mert bármi megtörténhet!” zavaros szövegéhez képest a fegyverkezést nyíltan meghirdető és megindokoló mondat is.
Már a felütés is hátborzongató volt: „stabil etnikai összetételhez erős hadseregre van szükség”. Orbán így folytatta: „Egy dolog van itt még, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ami az erőhöz kellene, és nekünk korlátozottan áll rendelkezésünkre, ezt pedig úgy hívják, hogy hadsereg.” Megfeledkezve arról, hogy egy ilyen apró országnak, mint NATO-tag hazánk, a fegyveres ereje a NATO segítsége nélkül legfeljebb a saját népe megfélemlítésére képes, azt találta mondani: „Néhány év múlva, amikor Magyarország erejéről, a magyar nemzet kérdéséről beszélgetünk, biztos vagyok benne, hogy odatehetjük az érveink közé az erős magyar hadsereget, amely minden külső támadással szemben képes lesz Magyarországot, saját magát megvédeni. Ezért indítottunk haderő-fejlesztési programot, és kezdtük meg a magyar hadiipar első üzemének építését a legutóbbi időkben.”
A meghirdetett haderőfejlesztés és a magyar hadiipar megteremtésének távlatai valóban félelmetesek, hiszen az elavult, alig működőképes szovjet technika (néhány T-72-es tank) helyett szó van 44 db Leopard 2 típusú harckocsi (erre vágynak az ukránok), 24 db önjáró Panzerhaubitze 2000 löveg beszerzéséről, sőt 172 db Legrand típusú páncélozott jármű németekkel közös gyártásáról, valamint az újsütetű török-magyar barátság jegyében jónéhány Gidrán páncélos közös megépítéséről is.
Ha eltekintünk attól, hogy a magyar fegyverkezés legfontosabb célja a korábbi amerikai elnök, Trump kritikájának leszerelése; a korábbi német kancellár, Merkel lekenyerezése a németeknek szóló megrendelésekkel; valamint egy NER-lovag, a 4IG felfuttatása volt, a hagymázas „középhatalmiságnak” is újabb bizonyítékait találjuk Orbán ambiciózus programjában. Ezt még a CIA „The World Factbook” honlapja is is elismeri, amikor bemutatja, hogy hazánk már a GDP-je 1,7 százalékát költötte 2022-ben védelemre, továbbá megjegyzi, hogy a 17 ezer főből álló szárazföldi és 5 ezer fős légierejét Magyarország 37 ezer főre kívánja növelni. Igaz, ezzel – a The Military Balance szerint - még mindig épp hogy kinövünk a saját súlycsoportunkból, ami a szlovák, horvát, cseh hadsereg szintje, de messze nem lennénk képesek felvenni a versenyt a román, a szerb, legkevésbé a lengyel hadsereggel - és ez legfeljebb a „törpe-középhatalom” szintjének elérését ígéri alulról.
Talán a tábornoki kar létszámában vagyunk versenyképesek, akik a haderőfejlesztés nehéz éveiben leadták szépen domborodó „úszógumijaikat”, megijedve Orbánnak az egyik tisztavatáson kiszivárgott megjegyzésétől. Hogy Orbán képes a szolidaritásra, abból is látszik, hogy miközben a generálisok lefogytak, ő tábornoki pocakot eresztett.
Nem csupán a kardcsörtető, fegyverkező militarista-nacionalista magyar politika bizonyítéka a rendvédelmi és fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak – feltéve, hogy a Covid ellen beoltatták magukat – tavaly tavasszal kifizetett fegyverpénz. De nem véletlenül hozták előre egy évvel, tavaly februárra a háromévente fizethető, a hivatásos állományúak hathavi bérével azonos mértékű (a rendőröknél átlagosan 2,7 millió, a katonáknál átlagosan 3 millió forint összegű) fegyverpénz kifizetését. Ez viszont az illetmények 13 százalékos emelésével együtt közel 270 milliárddal dobta meg a költségvetés 2022-es kiadásait.
Ha valaki végigolvassa Andrejcsik Gábor pénzügyi szakértő, hivatásos katona elemzését, meggyőződhet arról, hogy az érettségi nélküli kezdő közkatonák illetménye ma már korántsem alacsony, hiszen a bruttó 399 ezer forint illetmény alapján nettó 265 ezer forint érkezik a számlájukra. Ehhez járul havonta 8 ezer forint ebédpénz és 4 ezer forintos Szép kártya juttatás, ingyenes utazási bérlet, 4300 forintos önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, évi 12 alkalommal távolsági utazás, 24 ezer forint ruhapénz, bankszámla költségtérítés, valamint szerződéshosszabbítási díj (0,2-1,6 havi illetmény), iskolakezdési és nevelési támogatás.
Ha ezt összehasonlítjuk a kórházak, rendelők nővéreinek, szakszemélyzetének keresetével - miközben ápolói munkakört szakiskolával, érettségivel lehet betölteni -, a nővérek 299 ezer bruttó (198 ezer nettó) forintos induló keresete megalázóan alacsony. És ha ehhez hozzátesszük a felsorolt járandóságokat, és figyelembe vesszük, hogy a nővéri munkanap nem nyolcórás, nem szólva az ügyeletekről, akkor nem is értem, miért nem áll minden nő katonának ahelyett, hogy betegeket kötöz és tesz tisztába.
Igaz, ha így döntenének üresek lennének a kórházak. Ahogyan persze ma is üresek. Így lesz ez még a honvédség kórházaival is, hisz (takarékoskodásból) „leszerelnek” mindenkit, tehát katonából közalkalmazottak lesznek az orvosok, az ápolók, a szakasszisztensek, ami miatt az utóbbiak a 25 százalékos fogyasztói áremelkedés idején elveszítik a korábbi keresetük közel 30-40 százalékát. (Az orvosok csak azért nem, mert az orvosbérek Orbán parancsszavára és a paraszolvencia szigorú büntetése mellett 100 százalékkal megemelkedtek.)
Ám ha Orbán igazán kiélheti a karmelitabeli dolgozószobájában felállított terepasztalon kiskatona-tologatási mániáját, és ennek megfelelően Magyarország minden lakosából végre katonát faraghat, akkor nemcsak a nővérek, hanem a tanárok, a pedagógusok is katonának állnak majd. Ezt elhatározhatnák már csak megalázóan alacsony keresetük miatt is. A pedagógusok kezdő bére főiskolai, egyetemi diplomával bruttó 260 ezer forintot és 52 ezer forint bérpótlékot, azaz 310 ezer (nettó 200 ezer) forintot jelent, 40 évi tanítással meg 600 ezer forintot, ami nettó kb. 400 ezer forintnak felel meg, és ezek az összegek egy kiskatona teljes jövedelméhez képest fütyfürüttynek számítanak. Tekintve, hogy egy modern hadsereg informatikai és kifinomult technológiai rendszerek kezelésére, és nem a sárban rohamozó bakákra épít, még jól is jönne a seregnek, ha – bezupáltatott katonaként – a tanárok adnák a Leopard 2 tank vagy a Panzerhaubitze 2000 lövegek kezelőit, a drónok röptetését követő vezérlőket.
Nehéz a munkapiacon kialakult arányokat politikai akarattal megváltoztatni, ám tény, hogy a kb. 630 ezer közalkalmazott és kb. 80 ezer köztisztviselő, valamint a 28 ezer hivatásos katona nem a nyílt verseny-munkapiacon, hanem a politikai érdekek és értékek szerint befolyásolt állami munkapiacon kínálja a munkaerejét. Orbán rendszere nem változtatta meg azt a kommunista filozófiát, ami az ún. „termelő tevékenységet” túl-, a szolgáltatásokat - ezen belül a személyes szolgáltatásokat és a szellemi foglalkozásúak tevékenységét - alulértékelte. Nyilván a munkatermelékenység a közalkalmazotti munkapiacon nehezen mérhető, így nagyon nehéz a bérviszonyokat a munkatermelékenység változásához igazítani.
Nem jött létre az a pártokon átívelő társadalmi konszenzus sem, amely a legfontosabb pályákat a legjobb képességű, legjobban képzett és a legnagyobb áldozatokra hajlandó munkavállalókkal akarja betölteni, ehhez mért – a kommunizmusban megszokott proli szemlélettel szemben – magasabb bérekért. Ilyen egyetértés alapján alakult át a valaha „halszagú” Finnország fejlett, kreativitásáról, mobiltelefóniájáról, irigyelt építészetéről, designjáról híres országgá, ahol közös akarattal emelték a legmagasabbra a tanárok keresetét, no meg a velük szemben támasztott követelményeket, és csökkentették a tizedére a helyhatósági közbeszerzéseken élősködő szervezetek számát.
Orbán kurzusa azonban nem ilyen. Orbán gondolkodása legfeljebb a Hitler „Mein Kampf”-jából vett idézetnek felel meg: „Minden őrmesterből lehet tanító, de nem minden tanítóból lehet őrmester!” Ennek a beteg és torzult szemléletnek az elfogadásához Orbán zavaros képzelgése a középhatalmi szerepről, az erős hadseregről, militarizmusa és nacionalista ideológiája sokak számára elfogadható érveket szolgáltat. Látható, hogy a Rákosi és Gerő legjobb tanítványaként szereplő Orbán alatt a „békeharc” folytatódik.