A Momentum Mozgalom követeli az árstopok azonnali kivezetését és az orosz gázszerződés felmondását. Elsősorban ugyanis ezek miatt van brutálisan magas áremelkedés Magyarországon.
Nehéz politikai döntés ez, hiszen a vágtató árak mellett a legtöbben örülnek, ha legalább egyes termékek ára fix marad. Örülnek, ha azt látják, a kormányuk legalább igyekszik tenni valamit. Ezért első ránézésre őrültnek tűnhet az a politikai párt, amely az árstopok kivezetését követeli.
De ki kell mondanunk az igazságot, és a fel kell tárnunk a felszín alatti összefüggéseket. A vágtató árak egyik fontos oka pontosan az árstopok gyakorlata. Amit a kormányunk tesz, az csak árnyéka a valódi kormányzásnak. Az igazság kimondása néha fájdalmas, de egyszerűen nem tehetünk mást, ha valódi megoldást akarunk. Márpedig ennek az országnak végre valódi megoldásokra van szüksége, nem árstop-inflációra, 25 százalékos áremelkedésre.
A vágtató infláció oka a kormánypropaganda szerint a háború és az uniós szankciók. Minden nagy hazugságnak vannak igazságelemei, éppen ezért csábítóak, de éppen ezért vezethetnek félre sokakat.
Valóban, a háború egész Európában okozott némi inflációt – de ez ott ma már csökkenő, most átlagosan 9 százalékos. Ezt is komoly sokként élték meg egész Európában: egy új felismerésként; miszerint az orosz energiafüggés nagy veszélyekkel jár, azonban meglepően gyorsan alkalmazkodtak. Magyarországon azonban az élelmiszer-áremelkedés 40-50 százalékos, és csak reménykedhetünk, hogy majd a többi termék mérséklődő ára, illetve a hazai kereslet visszaesése megfogja az árakat.
Ordító a különbség és dühítő a másokra mutogatás.
Mi az extra magas magyar áremelkedés oka? A „régi” gazdaságpolitika, az, amelyik nem érti, mi van, és mi lesz. Két elemet kell most mindenképp kiemelni a káoszkormány gazdaságpolitikájából: az árstopok kifejezik a teljes magyar kormányzat hozzá nem értését, és az orosz szerződések tönkreteszik a forintot és általában Magyarországot.
Kezdjük az árstoppal. Minden üzleti szereplő számára azt jelenti az árstop lehetősége, hogy nincs közös megoldáskeresés, az állam áthárítja a feladatát a vállalkozókra. Az állam nem partner, nem ért meg, nem segít. Így viszont ott kell visszahozni a veszteséget, ahol lehet: az árstop veszteségét többszörösen szedik vissza a kereskedők minden más terméken. És nem azért, mert gonoszok, hanem azért, mert nem bízhatnak az államban, amely őket fejőstehénként és ellenségként kezeli.
Egy vállalkozói reprezentatív kutatás szerint a kisvállalkozók beszerzési árai majdnem dupla annyival emelkednek, mint amit ők továbbhárítanak. Rövid távon ezt lehet tenni; a kisvállalkozók nyelnek, amennyit csak tudnak, kigazdálkodnak. Hosszabb távon azonban be fognak zárni azok, akik nem tudnak árat emelni. Pedig sokan kitartanának és versenyeznének, ha kapnának kiszámítható jövőképet, de legalább reménykedhetnének abban, hogy a jövőjük rajtuk múlik. Azonban sajnos folyton azt tapasztalják, hogy az állam velük fizetteti meg a rossz kormányzása árát.
Amikor arról beszélünk, hogy az állam kiszámítható partner legyen, és ne agresszív hatalom, akkor erről is beszélünk. Rengeteg terhet elviselnének a magyar vállalkozók, ha bízhatnának abban, hogy a jövő könnyebb lesz. Az árstopok rendszere viszont ez ellen kiált.
Az agresszió pedig agressziót szül. Ha az állam korlátozza egyes termékek árát mindenféle egyeztetés nélkül, akkor a kiskereskedő minden potenciális termék árát azonnal megemeli, kicsit még jobban is, mint aktuálisan kellene, mert ki tudja, mikor kötik meg újabb termékek árát is. Miért? Mert utólag az veszít többet, aki nem emelte folyamatosan az árakat. Ilyenkor mindenki még egy kicsit érdekeltebb az áremelésben, és mindez összeadódik, az infláció elszabadul.
Ha árstop van, akkor abból a termékből hiány lesz. Hiába csak a kiskereskedőket sújtják közvetlenül – mindenki tudja, hogy a termék fogyasztói értékelése is csökken, és az árstopos termék előállításába nem érdemes befektetni. Nem véletlenül tüntettek a dinnyetermelők a bevásárlóközpontok árkedvezményei ellen nyaranta. Érezték, hogy a kiskereskedelmi ár lényegében meghatározza az ő tevékenységük értékét, és ez előbb-utóbb lecsorog majd a termelői árakba is. Ástopos terméket gyártani, termelni rossz, és ez előbb-utóbb hiányhoz vezet.
Az árszabályozás a legtöbb piacon közgazdaságilag a legerőszakosabb és legkárosabb intézkedés, amit be lehet vezetni. Azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy bizonyos helyzetekben az árszabályázasnak lehet értelme. Könyvtárnyi irodalma van a jó árszabályozásnak, de sajnos úgy tűnik, a mostani döntéshozók még be sem tették a lábukat ebbe a könyvtárba. Évekig dolgoztam olyan területen, ahol szükséges az árszabályozás: a hírközlési hatóság piacelemzési főosztály-vezetőjeként ilyen helyzeteket vizsgáltunk.
Amikor valamely szereplőnek „jelentős piaci ereje” van, akkor joggal merülhet fel az árszabályozás. Az árak segítenek mindenkinek az alkalmazkodásban – mindenki érti, mivel kell takarékoskodni. De a „jelentős piaci erővel” rendelkező szereplők ezzel vissza is tudnak élni. Tudjuk, hogyan kell azonosítani ezeket a szereplőket, és hogyan válasszuk szét azt, amikor okkal emelkednek az árak, és amikor egyes szereplők machinálják azt. A magyar árstopos termékeknél nincs így, és ezt beismerve nem is érvel ezzel a kormány.
Annál inkább megtalálható a „jelentős piaci erővel” való visszaélés az orosz gáznál, ahol viszont – minő véletlen -, épp a magyar kormány igyekezett körömszakadtáig blokkolni az uniós gázár-szabályozást.
Beszéljünk tehát az orosz szerződésekről. Az infláció egyik oka a forint gyengesége. Ennek pedig legfőbb oka, hogy havonta 1 milliárd euróval többet vásárolunk külföldről, mint amit eladunk – a fő tétel pedig az energia. Mondjuk ki az igazságot: minden arra utal, hogy rettenetesen ostoba szerződést kötöttünk a Gazprommal – nem véletlenül titkos. Most azt látjuk (az általános külkereskedelmi adatokból lehet erre következtetni), hogy a szerződés szerint alighanem 2-3 hónappal csúsztatva fizetjük a holland gáztőzsde árát. Ez már önmagában szörnyű: a magyar nemzeti érdek az oroszoktól való függetlenedés lenne. A külkereskedelmi számlák alapján meghökkentő, hogy rendszeresen akkor veszünk több gázt, amikor az drágább, és akkor vesszük vissza a szállítást, amikor olcsóbb lenne. A tavaszi árakon keveset vettünk, lassabban töltöttük a tárolókat, az augusztusi horrorárakon pedig sokat. Lehet ez pusztán hiba, de elképzelhető, hogy ebben, nem a magyar fél döntött. Ha a megkötött szerződés átadja a szállítások ütemezésének jogát az oroszoknak, az már nemcsak hiba, hanem bűn is.
Háború van. A kettős ügynökök ilyenkor nem hosszú életűek.
Itthon 18 százalék az irányadó kamat, míg szerte az EU-ban 2-3 százalék. Ilyen kamatfelár mellett Magyarországra kellene áramolnia a külföldiek pénzének, ezzel erősítve a forintot, megfékezve az inflációt. De nem így van. Meghalt a magyar jegybanki politika, a kamatokkal sem tudja már kezelni az inflációt. Meghalt minden kormányzati eszköz, mert hiteltelenné vált. Az évtizedes rossz kormányzás azonnal felszínre került, amint megrendült az eddigi világrend, és minket a vesztes oldalra soroltak.
Amíg az egyébként is drága orosz szerződéseket nem mondjuk fel, addig a kettős ügynök szerepben tetszeleg a kormány. Erős jelzés – és nekünk hatalmas és fájó pofon – az Erasmus-projektből való kizárás. De gondolkodjunk a másik fél fejével: Magyarország mindenben az orosz álláspont kiszolgálója, tizenöt éves gázszerződés, Roszatom-szerződés, továbbá az orosz kémbank befogadása. Amíg ezek a szerződések élnek, addig hiába ad az állam akár 18 százalékos kamatot, senki sem vesz forintot. Mindeközben a kormány hajbókolva fizet az oroszoknak, és blokkolja az orosz gáz uniós árstopját. De vajon kit szolgál ezzel?
A világpolitika ritkán érinti az átlagemberek hétköznapjait, pláne, ha a napi megélhetésen kell gondolkodni. Pedig most ennek a felárát fizetjük minden nap a kasszáknál.
Azonnal szüntessük meg az árstopokat, és mondjuk fel az orosz gázszerződést!