Ferencváros
Ferencvárosi lakás ablakában
madzagra kötve lóg egy cipő.
Abba gyűjtöm a könnyeimet.
Nem jön a busz
akkoriban még volt végük a tereknek
nem kellett mondani, tudtam
ha elfutok a sarokig és messzire nézek
egy ugyanilyen falut látok
benne ugyanaz a tévé zúg,
ugyanaz a spájz kong az ürességtől,
az anyókák sem mások,
egyformán kárognak
a mama kézen fog és magával visz
át oda, ahol minden ugyanaz
leül a barátnőjével szembe
ujjaikkal simogatják a cipót
feléjük emelem a fejemet
remegek a kimondatlanságtól
az ablakon kinézve
elém terül az idegen
János kórház
Ezerkilencszázkilencvennyolc, Budapest.
Fiatal ápolónő igazgatja magán a rövid
munkaruhát, mielőtt belép a beteghez.
Fogja a kezét, amikor a zsibbadt végtagok
utoljára kijózanodnak. Szúr.
Minden eset után úgy érzi, megsüllyed a föld.
Még egyszer kipattannak a szemek.
Az ápolónő mosolyogva bólint, úgy biztat.
Talán meghallja még és elhiszi.
Itt voltál.
Gyárból kupleráj
kopott vasúti hídon ült apám
amikor ráhűlt az este a gyárra
haza kellett volna kullognia
de nem bírta nem nézni a kipucolást
halomra hordták az embereket
öltönyös, nagyhasú férfiak
akkor dolgoztak először igazán
percekbe se telt és égett a telep
egybeolvadva az utolsó sugarakkal
és lángolt apám lába előtt a világ
egy volt ő a sorban állók közül
most mégsem félte a feletteseket
élvezet volt nézni az épülő kuplerájt
közelebb ment, mire csak hamu maradt
az öltönyösök kacagva mondták
kár volt megvárni a váltást.
Izzad
Az Ólom és a Lakat utca sarkán ülve nyeltem a világot.
Izzad a szívem a tenyered alatt.
