Van egy jó és egy rossz hírem. Kezdem a rosszal: infláció van. Ráadásul nagyon magas. A jó hír? Tavaly év végén megszületett a minimálbéremelési megállapodás a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány képviselői között. Ennek értelmében január elsejétől 16 százalékkal emelkedett a legkevesebbet kereső munkavállalók bére. Mi, a Magyar Szakszervezeti Szövetségnél ennél többet, legalább 20 százalékot akartunk, de egyedül maradtunk a követeléssel, a tárgyaláson résztvevők nem álltak mellénk. Ez tehát nem sikerült. Ez is rossz hír.
Miért legalább 20 százalék? Az infláció miatt. Szerettük volna minimum ennyivel kompenzálni a pénzromlást, a fizetések vásárlóértékének csökkenését, miközben tudtuk – kiszámoltuk, nyilvánosságra is hoztuk –, hogy a hetekig tartó tárgyalások akkori fázisában a valódi kompenzáció 26 százalék lett volna. Ez persze csak álom volt, legalábbis a kormány és a munkáltatók képviselői szerint. Ezek szerint a gazdaság mégsem teljesít olyan jól, mint ahogy azt egyesek sugallják?
„Ha könnyebb nem is, legalább nehezebb ne legyen az új év” – kívánta újévi beszédében a köztársasági elnök, Novák Katalin. Mi bizony könnyebbet szerettünk volna. Egyebek között ezért is akartunk magasabb, legalább 20 százalékos minimálbéremelést a legnehezebb sorsú munkavállalók számára. Nem vagyunk boldogok, hogy nem sikerült.
Attól sem érzem sokkal jobban magam, hogy tiszta lelkiismerettel mondhatom: mi legalább következetesen kitartottunk a 20 százalék mellett. Igaz, mégis aláírtuk a 16 százalékot, amivel a többi tárgyalópartner elégedett volt. Mi van, ha a MASZSZ tüntetőleg hátralép és kimarad a megállapodásból? Ránk süthetik a bélyeget, hogy egyáltalán nem akartunk emelést. Rossz üzenet, s csak kevesen értették volna, hogy a tartózkodásunk jelzés: többet akartunk. A mi felelősségünk is, hogy legyen béremelés. Mi tényleg elmentünk a falig.
A huhogók persze most is megszólalhatnak, elégedetlenkedhetnek, kritizálhatják nemcsak a mértéket, hanem a szakszervezetek munkáját is. A legtöbben úgy szokták ezt csinálni, hogy egyetlen szakszervezetnek sem tagjai - de minden béremelést, így természetesen a mostani 16 százalékot ők is meg fogják kapni.
Egy másik örök dilemmánk a nyilvánosság „használata”: ha a szakszervezet meg sem szólal bizonyos ügyekben, akkor a tagjai azért ostorozhatják. Ha viszont nyilvánosságra hozzuk, hogy a kormány figyelemre sem méltatja a szakszervezeteket, akkor meg azért. Továbbra sem fogunk hallgatni. Akkor sem, ha emiatt egyesek úgy fognak élcelődni a MASZSZ-on, mint legutóbb egy neves, nem éppen kormánypártiként ismert politológus tette: egy tévéműsorban azt mondta, telesírjuk a médiát a kormánnyal kapcsolatos kudarcainkkal, miközben egyszerűen csak erősebbnek kellene lenni. Mintha nem lenne egyértelmű, hogy a szakszervezetek ereje a tagok számától, kitartásától, bátorságától függ.
Lehet, ha erősebbek – vagyis többen - vagyunk, most 20 százalékkal emelkednének a minimálbérek. A kapu mindenki előtt nyitva áll: be lehet lépni a szakszervezetbe.