- Erőszak szavak ellen – Az irodalom sem úszta meg ezt az évet

2022-ben Az Év Szava a permakrízis lett, ahogy azt a Collins Dictionary kihirdette. Maga a kifejezés egy hosszan tartó instabil és bizonytalan helyzetet ír le. Az ukrajnai háború, a toronymagas infláció, a klímakatasztrófa idején mindenki találónak vélte ezt a szót. A nyelv funkcióját örökké betöltve pillanatok alatt megtalálja a megfelelő kifejezéseket a jelenségek leírására, ekképp az irodalom is.

Bár az olvasás elsősorban magányos tevékenység, igencsak fellélegeztünk a járványügyi korlátozások után, a nyugalom nem tartott sokáig, a papírár máris az egekbe szökött, és az izgalmasabbnál izgalmasabb irodalmi események közé kéretlenül még merénylet is vegyült. Az áldozat a hetvenöt éves világhírű szerző, Salman Rushdie volt, akire még 1989-ben mondott ki fatvát Irán akkori első számú vallási vezetője, Ruholláh Homeini ajatollah az író egyik regénye, a muszlimokat állítólag sértő, Sátáni versek miatt. Az indiai szerző még harmincnégy évvel viszályt keltő művének megjelenése után sincs biztonságban: több késszúrás érte a nyakát.

Tóth Krisztina a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitóján a be nem húzott nyakakról beszélt, ahogy a szerző magyarázta – stresszhelyzetben, ha valami erős szorongást kelt bennünk, behúzzuk a nyakunkat. Ez az egyik legrégebbi emberi reflexünk: vadászó őseinktől öröklött mozdulat, amely megőrződött a génjeinkben. A váll megemelésével a nyaki vénáinkat óvjuk a vicsorgó ellenséggel szemben, merthogy az embernek a nyaka az egyik legsebezhetőbb pontja – mondta a szerző. Majd hozzátette, Salman Rushdie nem húzta be a nyakát. – Nem mondhatjuk, hogy az irodalom manapság ne kapna figyelmet – jegyezte meg ironikusan Tóth Krisztina. – Írókat fenyegetnek, tartóztatnak le és támadnak szinte mindenütt a világban. Az irodalomnak, az írott szónak, lám, kitüntetett szerepe van. – Mint később kiderült, Salman Rushdie elvesztette látását az egyik szemére, és az egyik kezét sem tudja használni a támadás óta, félig megfosztatott az írás lehetőségétől. Talán ekkor, augusztusban, a merénylet idején már alig csodálkozunk az erőszakon, hiszen februárban kitört egy háború, nem is olyan messze hazánktól.

Egy orosz nagyregény

A világjárvány alatt a Dekameront és A pestist forgattuk a kezünkben, majd Boccaccio korszakalkotó műve és Camus remeke után a Háború és béke után nyúltunk, már aki nem kívánta bojkottálni az orosz könyveket. Ugyanis 2022 februárja óta mintha egészen mást jelentene orosz vagy ukrán irodalmat olvasni. Előbbi elegáns helyet foglal el a világirodalmi kánonban, utóbbinak alig ismerjük képviselőit, most a tragikus események kapcsán előtérbe került az ukrán kultúra.

Sajátos ismeretterjesztési módszert választottak azok a diákok, akik a költészet napján krétával írták föl a budapesti Cinege út járdájára Ljuba Jakimcsuk ukrán költő Hogyan öltem című versét. Bár a mű irodalmi szempontból sem utolsó, talán nem elhanyagolható tényező, hogy – ahogy ez már több éve hagyomány – épp Orbán Viktor rezidenciája elé kerülnek ezek a sorok, melyek családról, vérrokonságról, identitásról, háborúról, lehallgatott telefonokról és halálról szólnak.

A könyvszakma egyébként kiállt Ukrajnáért és elítélte az orosz agressziót. Sem a Bolognai Gyermek- és Illusztrációs Könyvvásáron, sem a Frankfurti Könyvvásáron nem volt orosz stand, a szervezők nem kívántak együttműködni az orosz állami intézményekkel.

De a Kreml-kritikus irodalmárokat és aktivistákat mégis szívesen látták az eseményeken, ahogy a hazai PesTexten részt vett a Putyin-rendszer végét vizionáló Vlagyimir Szorokin író is, és nemhiába lett a Könyvfesztivál díszvendége a belarusz Szvetlana Alekszijevics író, oknyomozó újságíró, aki – ahogyan Tóth Krisztina megfogalmazta – szintén nem az a nyakbehúzós fajta.

A mondás, miszerint inter arma silent musae, azaz fegyverek közt hallgatnak a múzsák, nem egészen bizonyult igaznak. Bár a megtámadott Ukrajna mindennapjait most valóban nem a kultúrára való koncentráció határozza meg, a világ számos országa minden lehetőséget kihasználva igyekszik odafigyelni az ukrán művészetre, előtérbe helyezni szerzőit, a legbékésebb eszközökkel segíteni a háború sújtotta nemzetet. Hihetetlen mértékű összefogás jellemezte a nemzetközi kulturális érát: soha ennyi ukrán művet nem adtak ki, fordítottak le, dolgoztak föl, szavaltak el.

Szellemi fölény

Ha úgy vesszük, hazánkban is háború folyik, mégpedig kultúrharc, bár szemben álló seregeit igen nehéz meghatározni és konkrét ütközetekről sem tudunk. Egy küzdelemről azonban tényleg beszámolhatunk: több hónapja tartanak a tanár-diák tüntetések egy nemes ügyért, hiszen az oktatás válsága által maga a művelődés került veszélybe. A helyzet valóban nem ad okot örömre, ugyanakkor a demonstrációk tábláin és molinóin olyan ötletes, találékony feliratok szerepeltek. Ezek kapcsán Gábor György filozófus a közösségi médiában megjegyezte: a kormánypárti szócsövek összesen nem képesek ennyi szellemre, mint az általuk naponta elátkozott, kigúnyolt, lenézett és megvetett 16-18 éves diákok.

A tüntetések egyik legismertebb arcává vált Pankotai Lili, aki slamje kapcsán több negatív kritikát kapott a kormánypárti sajtótól az abban megjelenő trágárságok miatt. Az eset kapcsán érdemes megjegyezni: februárban volt 120 éve, hogy megszületett Berda József, az egyesek szerint kétes irodalmi értékű székletverseiről és szókimondó, életigenlő lírájáról híres költő. Berda versei tartalmilag jóval mocskosabbnak, mint Pankotai Lili október 23-án elhangzott slamje, előbbi Baumgarten- és József Attila-díjat kapott, utóbbi meg elhatárolódást, kirekesztést, valamint két nagy pofon ígéretét Bencsik Andrástól. A költemény meglepő felnőttségről és nyelvi tehetségről ad tanúbizonyságot, következmények ide vagy oda, a Jövő című slam 2022 nem elhanyagolható irodalmi alkotása.

Az irodalomrajongók hétről-hétre érzékelhették a papír árának sosem látott mértékű emelkedését, megdrágultak a könyvek, ahogy megdrágult szinte minden Magyarországon. Ezzel együtt év végére ismét népszerűvé vált a kávéházi élet, sokkal több időt töltenek az emberek ezekben a fűtött terekben, hasonlóan a Nyugat legendás szerzőihez, kár, hogy nem a múltidézés készteti őket erre, hanem az egyre drasztikusabb energiaválság, az otthon és a munkahely fűtetlensége. Mintha ismétlődne a történelem: egykoron pont az irdatlan lakáskörülmények miatt kezdtek a szerzők a kávéházakban alkotni. Tóth Krisztina megnyitó beszédében másként látta az irodalom energiaválságban betöltött szerepét. – Ősz van, jönnek a téli hidegek. Az iskolákba és buszmegállókba kihelyezett használtkönyv-állomásokról elhordják a könyveket. Eddig ügyet se vetettek rájuk. Hirtelen elkezdtek volna mohón olvasni az emberek? Nem, kérem szépen. Csak fáznak. Jön a tél, és könyveket fognak égetni, ha nem lesz fűtőanyag.