Úgy emlékszem, a Kispasó kezdte, hogy mégis, a Kisjézuska hogy bír el annyi ajándékot. A Mikulás is elbírja, ezt, azt hiszem, Karesz mondta. A szánkódomb alján ültünk, csúszás után, a Kispasó a kormányos bobján, én az öcsémmel meg azon a szánkón, amit akkor kaptam, mikor kicsi voltam, előbb az én szánkóm volt, aztán közös lett, hiába mondtam, hogy vegyenek egyet Öcsinek is, nem vettek. A Karesz egy nájlonzacskón csúszott, ők még nálunk is csóróbbak voltak.
A Mikulásnak ott a szánja meg a rénszarvasok, a Kisjézuskának meg nincs semmije, mondta Karesz. Igen, a Mikulás, az rendben volt, csak ez a kisjézuskás dolog akadt be, azt nem tudtuk hová tenni, minden karácsony előtt előkerült a téma. Kisjézuska erős, még a Piedonénál is erősebb, mondta Öcsi. Ezen elgondolkodtunk, az általunk ismert univerzumban Piedone volt a legerősebb, ha a Kisjézuska még erősebb nála, akkor elképzelhető, hogy elbírja az ajándékokat. Hülyék vagytok, nincs is Kisjézuska, a szüleitek veszik az ajándékokat meg ők teszik a fa alá, mikor nem látjátok. Tomi megigazította a szemüvegét, nem vettük észre, hogy odacsúszott mellénk, azt sem tudtuk, mikor jött ki a dombhoz. Tomi mindig egyedül szánkózott, nem volt barátja, mi sem voltunk azok, de mi eltűrtük, nem utáltuk, mint a többiek, néha hagytuk, hogy velünk lógjon. Nincs Jézuska, hülyeség az egész, ismételte meg, aztán megfordult és visszaindult a domb tetejére. Karesz utána hajított egy hógolyót, de nem találta el, néztük, ahogy felér és eltűnik a másik oldalon, lecsúszik a meredek részen. Legalábbis úgy emlékszem, hogy így történt, de ez nem biztos, lehet, hogy még mondott valamit, talán azt, hogy nincs Kisjézuska és nincs karácsony. Igen, mondania kellett valami ilyesmit, mert Öcsit utána egészen hazáig nyugtatni kellett, hogy ne parázzon, a Jézuska létezik és lesz karácsony is.
Tominak váltak a szülei, de ezt nem tudtuk, és amikor téli szünet után az osztályfőnökünk közölte, hogy már másik iskolába jár, egyszerűen csak tudomásul vettük a dolgot, nem igazán foglalkoztunk vele. Évekkel később az egyetemen futottunk össze, akkor mesélte el az egészet, hogy mi történt vele, hogy nem akart elköltözni, de nem volt más választása, ezt így mondta, nem volt választásom, mert az apja bántotta őket. Nem igazán érdekelt, csak udvariasságból hallgattam meg, mégis régi ismerős. Hiszel még a Jézuskában, kérdezte végül. Elröhögtem magam.
Karácsonyfa-díszítés után Öcsi leült a fotelbe és közölte, hogy megvárja Kisjézuskát. Biztos, kérdezte anyu, Öcsi elszántan bólogatott. Én is ott akartam lenni, mikor a Jézuska meghozza az ajándékokat, de anya nem hagyott békén, takarítanom kellett, összepakolni a játékaimat, krumplit pucolni, kivinni a szemetet. Te vagy a nagyobb, mondta, mikor reklamáltam. A Jézuska mindig csengetett, miután lerakta a csomagokat a fa alá, de sohasem tudtam olyan gyorsan odarohanni, hogy megpillantsam. Akkor sem. Pedig mikor megszólalt a csengettyű, mindent eldobtam és rohantam a nagyszobába. Az ajándékok a fa alatt, Jézuska sehol, Öcsi a fotelban aludt, úgy kellett felébreszteni. Igenis láttam a Jézuskát, mondta lefekvés után, már egyedül voltunk, csak a kislámpa égett, mert Öcsi félt a sötétben, én is féltem, de már túl nagy voltam ahhoz, hogy bevalljam, a testvérem félelme kapóra jött nekem is. Milyen volt, kérdeztem. Olyan, mint anyu, mondta, csak sokkal kisebb. Akkor kezdett el bőgni, amikor megkérdeztem, hogy Jézuskának volt-e szárnya.
A gyerekszoba ajtaja nyitva, a kölykök ötpercenként kirohannak, megállapítják, hogy a Jézuska még nem hozta az ajándékokat. Csalódottan visszamennek játszani. Majd csenget, mondja a párom, odaáll az ajtóba, kitakarja a karácsonyfát, a kezével int. A fenyő alá csúsztatom az ajándékokat, meglököm a csengőt és gyorsan kilépek a konyhába, mögöttem örömteli kiabálás harsan.
Nézzük a gyerekeket, ahogy bontják a csomagokat. Ott még van valami, lök meg a párom, egy apró csomagot halászok ki a karácsonyfa alól, rajta a nevem. Értetlenül nézek rá, megbeszéltük, hogy idén csak a gyerekeknek. Biztos jó fiú voltál, mondja mosolyogva. Nem kellett volna, mondom. Megrázza a fejét, széttárja a karját. Nem én voltam, mondja, az arca komoly, tudod, hogy megbeszéltük. Biztos a Jézuska hozta, mi van, te nem hiszel benne, kérdezi.
