- „Most először úgy látszik, hogy ez a magyar politika látványos kudarcot vallott”

A biztosok szerdai javaslata szerint az Orbán-kormánynak további lépéseket kell tennie a magas szintű korrupció felszámolására és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítésére, hogy hozzájuthasson a felzárkóztatási támogatások és a járvány utáni helyreállítási alap összesen 13,3 milliárd eurójához. Döntés azonban erről csak tíz nap múlva várható, az uniós pénzügyminiszterek tanácsában. A brüsszeli tárgyalásokért felelős Navracsics Tibor a kormányinfón azt mondta, a feladatok 90 százalékát elvégezték és reméli, hogy jövőre fel tudják szabadítani a zárolt összegeket. Ön hogyan értékeli a helyzetet?

Átmeneti helyzet van, amely szerintem a december 12-i tanácsi ülés után is fenn fog maradni. A szóban forgó források nem vesztek el Magyarország számára, csak jó eséllyel fel lesznek függesztve, s egyetlen szereplő van, aki ezen változtatni tud – s eddig is elkerülhette volna a források felfüggesztését –, ez pedig a magyar kormány. Nem hiszem, hogy a tárgyaló feleken kívül bárkinek részletes információi lennének arról, hogyan ítélte meg az Európai Bizottság az eddigi 17 vállalásunk teljesítését, de meglehetősen szkeptikus vagyok Navracsics Tibor helyzetértékelésével kapcsolatban. A probléma ugyanis az, s ez kiszivárgott információkból kiderült, hogy a magyar kormány által tett vállalások nem feltétlenül alkalmasak azoknak az aggályoknak az eloszlatására, ami miatt igazából ezek a tárgyalások június-július óta intenzíven folytak az európai országok között.

Tehát még ha teljesítik is a vállalásokat, ezek a kételyek továbbra is fennmaradnak?

Nagyon sok tekintetben a (vállalások alapján elvégzett) magyar jogalkotás is azt mutatja, nem feltétlenül az volt a fő cél, hogy egy messzemenően transzparens környezetet teremtsenek az uniós források elköltéséhez, s kialakítsanak olyan jogi eljárásokat és intézményeket, amelyek maradéktalanul képesek adott esetben nyomozati vagy vádemelési funkciók ellátására. A cél inkább az volt, hogyan lehet olyan intézményeket alkotni, amelyek a legkevésbé alkalmasak ezekre a funkciókra, de mégis meg lehet próbálni eladni őket az Európai Bizottságnak. Ám az elmúlt 12 év alatt most először úgy látszik, hogy ez a magyar politika látványos kudarcot vallott. Ez egyben azt is mutatja, hogy nagyon nehéz úgy eredményeket elérni – és emiatt egyáltalán nem irigylem Navracsics helyzetét –, hogy úgy kell tárgyalni, ígéreteket tenni, hogy a végső cél valójában az autokratizálódó magyar rezsim hatalmi mozgásterének és pénzügyi érdekeinek a védelme és fenntartása.

Elég csak a magánvád intézményének példáját kiemelni. Itt valóban létrehoznak egy eljárást, amelyben – meglehetősen nagy egyéni terhek mellett – állampolgárok vagy civil szervezetek is megpróbálhatnak az ügyészi rendszeren kívül, magánvádas formában eljuttatni ügyeket a bíróságig. Csak éppen adatvédelmi okokra és a személyes adatok védelmére való hivatkozással semmifajta olyan információhoz nem férhetnek hozzá, amelyből kiderülhetne, melyek azok a korrupciógyanús esetek, közbeszerzések stb., ahol a vizsgálatot vagy nyomozást követően az ügyészség elutasította a vádemelést.

Ez tipikusan Az okos lányról szóló magyar népmese esete, amelyben a leány el is ment Budára, meg nem is, vitt is ajándékot, meg nem is, volt is rajta ruha, meg nem is. És ez csak egy példa. Nagyon részletesen górcső alá került a teljes antikorrupciós csomag, úgy a magyar civil szervezetek, mint a nemzetközi akadémiai közönség részéről, és eléggé egybehangzó volt az a vélemény, hogy itt patyomkini intézkedésekről van szó: a magyar kormány látványparavánt emel, amely mögött tényleges tartalom nincsen.

Ezt az értékelését milyen közlésekre vagy forrásokra alapozza?

Az aktuális alkotmányjogi, nemzetközi jogi, európai jogi kérdésekkel foglalkozó német Verfassungsblogon zajlott egy több cikket magába foglaló, akadémiai igényességű elemzés, magyar és külföldi szerzők részvételével. Emellett a legfontosabb magyar civil szervezetek, a Transparency International, a K-Monitor és a Helsinki Bizottság közösen készített elemzésben vizsgálták ennek az antikorrupciós csomagnak az intézkedéseit.

Mindezek alapján mekkora esélyét látja annak, hogy a pénzügyminiszterek tanácsában jóváhagyják a bizottsági javaslatot?

Sok minden múlik azon, hogy a Magyarországgal szemben kritikus kormányok, az úgynevezett jogállamiság barátai csoportban milyen formában egyeztetnek. Fontos szerepe lesz annak is, hogy a német kormány milyen álláspontra helyezkedik, s hogy a cseh uniós elnökség milyen sorrendben fogja az egyes napirendi pontokat szavazásra föltenni. Négy kérdés lesz napirenden, kettő olyan, amit a magyar kormány blokkol, azért, hogy zsarolja európai partnereit. Ilyen a közös globális társaságiadó-minimum és az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós pénzügyi segélycsomag kérdése. Ezt követően jön a két, Magyarországot érintő döntés, a 7,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási kifizetések felfüggesztése, illetve a magyar helyreállítási terv elfogadása, az arra szánt 5,8 milliárd euró kifizetésének úgynevezett mérföldkövekhez, vagyis további feltételekhez kötése mellett.

Ha tehát így kerülnek sorra a kérdések és Magyarország fenntartja az első két intézkedés blokkolását, akkor még rosszabb helyzetbe lavírozhatja magát?

Ez így van, szerintem ez lenne az ideális sorrend. A cseh elnökség ebből a szempontból meghatározó, de bizonytalansági tényező is. Csehország ugyanis a Magyarországgal szemben talán legkritikusabb közép-európai állammá vált, és a prágai kormányon belül a kisebbik liberális koalíciós partnerek, a TOP 09, illetve a Kalózok meglehetősen komoly ellenszenvvel viseltetnek a magyar kormány iránt, főleg az utóbbi hónapok háborús kontextusban elkövetett oroszbarát politikája miatt. Ugyanakkor a fő kormányzó párt, az ODS ugyanannak az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládnak a tagja, mint a lengyel Jog és Igazságosság, bár meglehetősen megosztott az Orbán-kormány politikájával kapcsolatban. Magyarország két fontos szövetségesétől, Lengyelországtól és Olaszországtól teljes egészében védelmező pozícióra lehet számítani. Közben szerintem

azok, akik egyfajta térségi szolidaritás jegyében korábban szinte automatikusan az Orbán-kormány mögé álltak volna.

A Tanácsban minősített többségre, vagyis a tagállamok 55 százalékának, tehát 15 tagállamnak az egybehangzó szavazatára van szükség ahhoz, hogy a bizottság javaslata átmenjen, míg az annak elvetéséhez szükséges „blokkoló kisebbség” legalább négy államból kell álljon, és az uniós népesség több mint a 35 százalékát kell képviselje. Viszont ha sikerül egy magyarbarát blokkoló kisebbséget összehozni a felzárkóztatási források felfüggesztésével szemben, akkor nem zárható ki, hogy lesz egy Hollandia vezette blokkoló kisebbség a magyar helyreállítási terv elfogadásával szemben is.

És nem biztos, hogy érdemes a magyar kormánynak nagyon felbőszítenie a jogállamiság barátai csoportot, mert az beláthatatlan hullámokat váltana ki. Magyarország jobban jár azzal, ha felfüggesztésre kerülnek ezek a források, de később hozzáfér a 7,5 milliárd és az 5,8 milliárd euróhoz is, mintha egy olyan konfliktusra kerül sor, aminek következtében a helyreállítási alapból kapható források jelentős része elúszik.

Az Orbán-kormánynak azzal, hogy nem sietett teljesíteni jogállamisági feltételeket, sikerült abba a helyzetbe lavíroznia magát, hogy Magyarországgal szemben alkalmazzák elsőként az úgynevezett kondicionalitási mechanizmust. Ön hogy látja a várható nemzetközi hatását ennek a folyamatnak?

Magyarország elszigeteltsége hosszú időn keresztül viszonylagos volt. Magától értetődött, hogy az Orbán-kormánynak igazából nincsenek más eszközei az uniós politika befolyásolására, mint a blokkolással, vétókkal való fenyegetődzés, de mindig voltak olyan barátai, akik készek voltak megvédeni a komolyabb következményektől. A magyar kormány ott követte el a stratégiai hibát, hogy azt gondolta, háromfrontos háborúba lehet bonyolódni a szövetségeseivel, s ez a háború fenntartható és megnyerhető.

Nemcsak elvi alapon támadta az európai integráció föderális intézményeit, ahogy ezt Lengyelország is teszi, hanem ezen túlmenően

miközben folyamatosan rombolta saját szövetségi rendszerének a kül- és geopolitikai pozícióit. És ebben élesen különbözik a jelenlegi lengyel kormánytól, amely egyébként az Európai Unión belül ugyanúgy egy autokratizációs irányban halad, de úgy gondolja – sokkal nagyobb politikai súlya mellett –, hogy egy egyfrontos háború elég neki.

Az Orbán-kormánynak számos lehetősége lett volna, hogy korrigáljon, legkésőbb 2022. február 24. után. Ennek ellenére egy folyamatosan önsorsrontó politikát vitt. Ezzel együtt az Európai Bizottság mostani javaslata mögött – meggyőződésem szerint –, nincsenek más geopolitikai megfontolások. A Bizottság ezt a döntést azért hozta, mert olyan az uniós pénzek felhasználása Magyarországon, amilyen. Viszont az, hogy Magyarországgal szemben hányan fognak a Tanácsban szavazni, az főleg a magyar külpolitika által követett stratégiai irányvonalnak köszönhető, annak, hogy a magyar kormány folyamatosan gyengíti a közös nyugati, EU-s és NATO-s erőfeszítéseket arra, hogy az európai biztonságot egy orosz agresszióval szemben garantálni lehessen.

Az, hogy ebből a magyar kormány képes lesz-e a jövőben visszalépni, csak és kizárólag Orbán Viktor személyes döntésétől függ. Nyilvánvalóan a rezsimje kellően autoriter és a politikai verseny kellően kiegyensúlyozatlan Magyarországon ahhoz, hogy akár 2018-at követően is nyugodtan elindulhatott volna egy olyan konszolidációs irányba, hogy kevesebbet lop az európai adófizetők pénzéből és kevésbé építi arra a saját külpolitikáját, hogy folyamatosan a saját szövetségeseinek a lábán táncol. Mégis eszkalációs irányba vitte el a magyar külpolitikát.

Hogyan változhat a Fidesz ideológiájával szimpatizáló európai pártok, kormányok viszonya az Orbán-kormányhoz ebben a helyzetben?

A legtöbb tagállam számára most nem a Magyarországhoz, hanem az Európai Bizottsághoz fűződő viszony lesz a meghatározó. Tizenkét éve követem ezt a történetet, de először érzem azt, hogy az Európai Bizottság felnőtt a feladatához. Tudom, hogy vannak a nemzetközi elemzői és a politikai közegben olyanok, akik a mostani lépést is elégtelennek tekintik, de ha a realitásokat vesszük, akkor itt az Európai Bizottság egy magához képest szokatlan rizikóvállalási hajlandóságot mutatott. Ennek két oka lehet: az egyik, hogy ténylegesen nincs ilyen rizikó, mert már felmérték a várható politikai fogadtatást a Tanácsban, és azt látják, hogy meglesz a minősített többség. A másik, hogy nem látják, viszont érzik, hogy itt már tényleg az Európai Bizottságnak, mint a szerződések őrének a reputációja forog kockán, és érdemesebb meglépni ezt a rizikós lépést, mint belemenni az Európai Parlamenttel egy elhúzódó intézményközi háborúba és konfliktusba keveredni a jogállamiság védelme iránt elkötelezett tagállamokkal.

A tagállamoknak pedig azt kell mérlegelniük, hogy az Európai Bizottságot cserben hagyják-e ebben a szituációban. Mert ha nem lesz meg a minősített többség a bizottsági előterjesztés mögött, az egy hatalmas politikai kudarc lesz a Bizottság számára, s az elkövetkezendő időben még kevésbé lehet majd arra számítani, hogy a Bizottság valóban komolyan föllépjen a jogállamiság védelmében, vagy akár az uniós pénzek védelmében, ami pedig minden nettó befizető államnak abszolút érdeke.

Hogy miképp alakul a Fidesz saját támogatói köre, ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy pont múlt héten jelentette be Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt egyik európai parlamenti képviselője, hogy egy új együttműködési megállapodás aláírására került sor az Identitás és Demokrácia (ID), illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoport, plusz a Fidesz között. Ebből annyi volt igaz, hogy egy, azaz egy darab európai parlamenti képviselő az ECR-hez tartozó egyik mikropártból aláírta ezt. Az ECR egyetlen más meghatározó politikai szereplője nem csatlakozott ehhez, sem a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), sem az olasz Fratelli d’Italia (FdI), ami nagyon jól mutatja, hogy annak ellenére, hogy újra és újra megpróbálják hasznosítani ezt az európai szélsőjobb együttműködés narratívát, az a csoport, amely egyáltalán szóba áll a Fidesszel, az a fele akkora, mint akárcsak az ukrajnai háború kitörése előtt volt, s ennek a fő oka megint csak a Fidesz külpolitikája. Az, hogy Meloni nem volt hajlandó oroszbarát szélsőjobboldali szervezetekkel egy papírt aláírni arról, hogy együtt szavaznak mondjuk a migráció kérdésében az Európai Parlamentben, az, hogy Kaczynski nem volt erre hajlandó, az szintén arról árulkodik, hogy

vonzereje, elfogadhatósága.

Milyen hatással lesz vajon a Fidesz-kormány legitimitására idehaza ez a folyamat? Lehetőséget ad-e a magyar ellenzéknek arra, hogy a mostani döntésen túlmenő jogállamisági törekvéseket megfogalmazzon?

Ez egy nagyon jó kérdés, de inkább úgy próbálnék válaszolni rá, hogy mit kellene tenni. Nyilván ez egy nagy lehetőség a magyar ellenzék számára mindenfajta ismert korlátok, köztük a szűkös médialehetőségek ellenére. Fontos lenne azt a narratívát követni, hogy ezt a pénzt senki nem vette el Magyarországtól, s az egyetlen ember, aki jelenleg akadályozza azt, hogy ezek a források elérhetőek legyenek a magyar vállalkozások és polgárok számára az a magyar miniszterelnök, aki ezt kifejezetten a saját hatalmi és korrupciós érdekében teszi, és amennyiben hajlandó lenne egy jó kormányzás felé elmozdulni, akkor ezek a források újra elérhetők lennének.

A magyar gazdaságnak és a magyar polgároknak valóban az az érdeke, hogy hozzáférjenek ezekhez a forrásokhoz, de úgy hogy ezeket hatékonyan, jogszerűen és az eredeti céljaiknak megfelelően használják fel, nem pedig egy autoriter hatalmi rendszer kiépítésére, egy korrupciós hálózati struktúra fenntartására.

Úgy gondolom, hogyha pár hónapos vagy egyéves késéssel valóban elindul egy tisztulási folyamat Magyarországon, legalább az uniós pénzek felhasználása tekintetében, azzal mindenki jól jár. Eközben fontos lenne hangsúlyozni, hogy azzal, ami történik, az Európai Bizottság és az Európai Unió nem egy ellenséges lépést tett a magyarok irányában, hanem épp ellenkezőleg, egy olyan felelősséghez nőttek fel, ami egyébként adott volt az elmúlt 12 évben is, és amivel egyébként, ha ők is korábban éltek volna, akkor ma valószínűleg Magyarország egy kevésbé korrupt, transzparensebb és lehet, hogy demokratikusabb ország lenne.