Azoknak, akiknek kicsit is sikerül a fától látni az erdőt és nem a szokásos politikai lózungoknak hisznek, nem dühöt éreznek az Európai Bizottsággal szemben azok után, hogy testület úgy döntött: a hétéves költségvetési időszakra a Magyarországra eső 3000 milliárd forintnyi támogatás megvonását javasolja, hanem szégyellik magukat a kormány helyett is. Sokakban felvetődik a kérdés: hogy süllyedhettünk ennyire mélyre? A rendszerváltás után és az azt követő két évtizedben Magyarország Nyugaton egyfajta mintának számított a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéért, a 2000-es években pedig Európa éltanulói között emlegették, mivel gyorsan igyekezett jogrendszerét az Európai Unióéhoz illeszteni.
Mára azonban az ország már idegen testként mozog az Unióban, eljutottunk odáig, hogy csak Magyarország miatt léptették életbe a feltételességi mechanizmust, aminek ötlete először már 2013-ban felvetődött a legfőbb nettóbefizetők, Németország, Hollandia és a skandináv államok részéről, megelégelve azt, hogy a magyar kormány nem értékközösségként, hanem fejőstehénként tekint az Unióra, de – mint tudjuk – Brüsszelben sem őrölnek olyan gyorsan azok a bizonyos malmok.
Igenis szégyenkezhetünk amiatt, hogy éppen Magyarországgal szemben javasolta az Európai Bizottság történetének legsúlyosabb szankcióját, a támogatási pénzek megvonását. S nem azért döntött így a testület, mert a genderelméletet rá akarja kényszeríteni Magyarországra, ahogy ezt sokszor teljesen hazug módon állították a kormány illetékesei, hanem mert olyan cinikus módon fordította a magyar kormánypárt saját hatalmának kiépítésre az uniós támogatásokat, hogy abból már nem csak az Európai Parlamentnek, hanem Németországnak is elege lett. Ám nem csak Olaf Scholz kormánya, hanem már szinte a teljes EU ellenünk fordult, részben a nyílt oroszbarátság miatt, részben, mert Magyarország megint át akarta verni az Uniót, látszatintézkedésekkel próbálta elhitetni, hogy teljesítette az ősszel megfogalmazott feltételeket.
Nem lehet sikerként elkönyvelni, hogy a Bizottság a 2000 milliárd eurós, vissza nem térítendő támogatásból és kedvezményes hitelből álló magyar helyreállítási terv elfogadását javasolta, mert egyrészt a pénz nem egy összegben kerül a számlára, hanem fél évente utalják át a részleteit, másrészt olyan kemény feltételekhez kötik ezek folyósítását, hogy a kormánynak ehhez gyökeresen meg kellene változtatnia a politikáját, ami nehezen képzelhető el.
Összesen tehát a magyar GDP jó hét százalékát bukhatjuk, ami kiindulva abból, már most mennyire drámai a magyar gazdasági helyzet, katasztrófa lenne az egész ország számára. Mi történik most? A végső döntést a 3000 milliárd forinttal kapcsolatban hamarosan a Tanács hozza meg, minősített többséggel. Több tagállam állítólag még kivár, de kevéssé valószínű, hogy felülbírálják a bizottsági ajánlást. A pénzt még negatív elbírálás esetén sem bukjuk véglegesen, de ehhez szakítani kellene a korrupcióval, a jogállamiság leépítésével. S itt a gond: az egész rendszer ezekre épül. És sajnos, sejtjük, mi a fontosabb az uralkodó elitnek: a hatalom, vagy az ország túlélése.