Szinte világít a rég levert neonok hűlt helye a Wesselényi utca 74. homlokzatán. „Diana fegyverszaküzlet” – olvasható a vakolatba maródott feliraton. A piszkosszürke portálra ráégett sötét betűk annyira uralják a látványt, hogy a járókelőnek bizonyára fel sem tűnik a körülötte lévő picike, egyemeletes, a sűrű forgalmat mindössze öt ablakkal leső ház. Szinte elvész a Középső-Erzsébetváros lakli bérházai között.
Hogy Zichy Antal gróf, képviselő, majd főrendiházi tag, műkedvelő irodalmár és számtalan magas hivatal betöltője mit keresett itt, azt nehezen tudnánk megmondani. De tény, hogy 1883-tól ebben a házban élt, egészen 1898-ban bekövetkezett haláláig. Amikor megvásárolta, még lóvasút döcögött a pár lépésnyire lévő Rottenbiller utcán, azon túl kertek húzódtak egészen a Városligetig, és nem volt még Keleti pályaudvar. Mikor lehunyta a szemét, már készen volt az amerikaias gyorsasággal felhúzott új lakónegyed, a pesti Csikágó is.
A gróf korábban, származásának és státuszának megfelelően a Nemzeti Múzeum háta mögötti mágnásnegyedben lakott: nagy háza volt a Múzeum és Ősz (Szentkirályi) utcák sarkán. Igaz, annak helyiségeit bérlők helyett az akadémia Földtani Intézete lakta; sőt oly sok ásványt, kőzetet és ércet halmoztak fel itt, hogy Zichy még egy keresztszárnnyal is bővítette kedvükért az épületet.
Ha ezután a nyugalmat kereste a város peremén, azt biztos meglelte. Amikor a Wesselényi utcai ház 1872-ben elkészült, ez volt az első lakóépület az egész vidéken. Építtetője, Hirsch Mihály kövezőmester persze pontosan tudta, merrefelé terjeszkedik az épp egyesülőben lévő Budapest: elvégre a mai Rákóczi út burkolásával is őt bízta meg a város. Három éven belüli beépítési kötelezettséggel és azzal az előírással kapta meg a telket, hogy oda csak nem túl nagy zajt csapó műhelyt telepíthet. Ő azonban beérte egy szolid lakóházzal, amelyet Haliczky Béla tervezett és épített meg neki. Az épület aztán pár év múlva egy zűrös ügylettel az épp csődöt jelentő építészhez került, majd néhány további kanyart követően Zichy Antal birtokában kötött ki.
A gróf számára persze nem lehetett ismeretlen ez a vidék. A nyarakat már jó ideje a Városliget túloldalán, a Herminamezőn álló nyaralójában töltötte, ahol kedvére kertészkedhetett. Amúgy sem ragaszkodott görcsösen a városi komforthoz: 1882 nyarán például a Fővárosi Lapok is beszámolt arról, hogy a csapkodó hullámokkal szinte tengert idéző Siófokra utazott üdülni, mit sem törődve az ottani „unalmas, egyhangú” fürdőélettel.
Ami nem csoda, hisz az amúgy nyájas és szerény ember hírében álló Zichy Antal már a hatvanadik évét taposta ekkor, és épp negyedszázada élt egyedül. Amikor a forradalomban játszott – habár békepárti – szerepéért somogyi birtokaira internálták, néhány esztendőn belül kétszer is megözvegyült: előbb Tomsics Juliannát, majd Gotthard Flórát veszítette el, s velük a házasságokból született gyermekeket is. Mindazt az időt és erőt tehát, amelyet egy családos férfi az övéire fordít, ő a munkára áldozta. Klasszikusokat magyarított, angol történelemmel foglalkozott, drámákat és szatírákat írt, majd képviselő lett. Pestre visszatérve Deák segítőjévé vált, a kiegyezést követően pedig a tengerészet és a közoktatás szakértőjévé képezte magát. Ő lett a fővárosi tanfelügyelő, közben a tudományos akadémia első osztályának vezetője is; kivette részét a képzőművészeti és a Kisfaludy Társaság munkájából, és sajtó alá rendezte Széchenyi naplóját. Hosszan sorjáznak a biográfiában a fontos megbízatások, míg végül Zichy Antal 1891-ben elfoglalhatta helyét a főrendiházban.
Ekkor azonban – úgy sejtjük, a kortársak őszinte meglepetésére – már friss házas volt a gróf.
1890-ben vette nőül Rosenfeld Sára Viktóriát, akinek kapcsán az utókor szinte a sötétben tapogatózik. Ezen a néven 1877-78-ban egy szülésznőt képezett ki a budapesti tudományegyetem, az pedig bizonyosan ő volt, aki hűtlen elhagyás címén 1881-ben válópert kezdeményezett az ismeretlen helyen tartózkodó Rosenthal Sándor ellen. A válást kimondták, Zichy Antallal pedig már özvegy Rosenthal Sándornéként kötött házassági szerződést az akkor alighanem a korai harmincas éveit taposó ara. Ennek értelmében a gróf nekiajándékozta herminamezői birtokát, és nyugodt jövőről biztosította arra az esetre is, ha a halálát követően új házasságra lépne.
Hét évig élt a pár a Wesselényi utca végén – akkor még a 68-as számot viselte a ház -, aztán Zichy Antalt szélütés érte, később pedig olyan szerencsétlenül esett el a Nemzeti Kaszinó könyvtárából levezető lépcsőkön, hogy agyrázkódása lett. A betegágyat nyomva végül tüdőgyulladást kapott, ami végzetesnek bizonyult.
Bár a gróf betegségéről szóló hírekbe még bekerült, a halála után Rosenfeld Sára Viktóriát nemcsak a lapok nekrológjai hagyták említetlenül, de az elhunyt öccse, Zichy Mihály festő és családja által jegyzett, valamint az akadémiai gyászjelentésből is teljességgel kimaradt. Amit a maga szerény módján úgy hálált meg, hogy megtartotta a férjénél úgymond letétben lévő összes Zichy-festményt, illetve új hitvesével, a huszonéves Sztudinka Ottó vasgyári felügyelővel egészen addig éldegélt a tudományos akadémiára hagyományozott Wesselényi utcai ház háromszobás lakásában, míg a tudós testület 1914-ben kellő apanázst nem ítélt meg neki. Akkor átköltöztek a szomszéd sarokra, a Rottenbiller utca 40. alatti bérházba, melyet a fővárosnak szánt Zichy Antal. Így azt az épületet csak az özvegy 1931-ben bekövetkezett halála után kapta meg Budapest. Nagy örömükben alapítványt tettek a Zichy Antal Fiúotthon javára, sőt egy óbudai telket is kijelöltek neki – ám a tervből végül semmi sem lett.
A gróf emléke viszonylag gyorsan elenyészett a Wesselényi utcában is. A húszas években Kádár József pék ütött tanyát a házban, az istálló és a kocsiszín helyén kemencéket épített, a földszinten boltot nyitott, ott árulta Pest-szerte ismert bejglijét és briósát. S bár előbb a ház, aztán a cég is többször gazdát cserélt, az üzlet még az ötvenes években is létezett: a Béke és Szabadság olvasói levelezője például azt firtatta, vajon hogyan készül az ott kapható, ehetetlen kenyér.
Az újabb sikertörténet csak 1964-ben indult el, amikor az új gazdasági mechanizmus keresztségében majd Unitechnika nevet nyerő Általános Vas- és Fémipari Ktsz. rendezkedett be a házban. „Magánosok vadászpuskáinak és engedélyezett önvédelmi fegyvereinek” javítását vállalták, de reparáltak kézikocsit, áruszállítót és redőnyt is, emellett készítettek kerítésfonatot, elakadásjelző háromszöget és akkumulátort. Csak a piacgazdaság tudta kirántani alóluk a talajt.
A rendszerváltás után nem maradt itt más, mint a Diana, míg végül 2003-ban az is bezárt. A kerületi önkormányzat igyekezett gyorsan lebontani az épületet, de az Óvás! Egyesület az utolsó előtti pillanatban elérte műemlékké nyilvánítását. Kívülről most romosabb, mint valaha – de odabent már megkezdődött a megújulás. A homokfúvott, madár- és virágmintás, üvegezett ajtó, amelyet minden bizonnyal Zichy Antal is nyitott-csukott, türelmesen várja egy sarokban, hogy ismét használatba vegyék.
