Egy ép lelkű hazai múzeumigazgató belső vészcsengője azonnal rémes csörömpölésbe kezd, ha egy kormánypotentát az általa vezetett intézmény felújításáról vagy éppen új épületbe költöztetéséről kezd beszélni. De már az is erősen aggasztó körülmény, ha a nagytiszteletű országvezetők a közelben kezdenek bele valami projektbe. A tapasztaláson alapuló tudás ugyanis azt mutatja, hogy a végén az igazgató, ha még egyáltalán az, egy városszéli raktárban vagy akár sok kilométerrel odébb, egy kiszuperált focipályára tervezett létesítményben találhatja magát törött műtárgyakkal körülvéve, muzeológuskollégák nélkül. A látogatók hiánya késleltetett arculcsapásként csak hónapok múltán érezhető, de akkor annál fájdalmasabb. De még akkor is zárva lesz az intézmény öt vagy akár tíz évig, ha minden jól sül el.
A „mindenki annyit ér, amennyije van” miniszteréből az „ember annyit ér, amennyit használ” tárcavezetővé avanzsált Lázár János visszatérte után indított többfrontos bosszúhadjáratának mellékvizén úsztatná le vidékre a Közlekedési Múzeumot. Bár a Vitézynek kiosztandó pofon kissé ütemet tévesztett, lévén már nem ő igazgatja a régi járműveket felvonultató kiállítóhelyet. A múzeum városligeti épületét évekkel ezelőtt eldózerolták, ígérve egy újat. El is költöttek a tervezésére 9 milliárdot: egyet a városligeti soha meg nem épültre, nyolcat a Kőbányai úti sutba dobandóra.
A kivitelezéshez se itt, se ott nem kezdtek hozzá. Talán nem is fognak. Mert Lázár szerint eddig csak Budapestre öntötte a kormány a pénzt, és most már a vidék következik. S ha már Debrecenbe telepítik a Természettudományi Múzeumot, akkor mellé elférhet a közlekedési is. Kettőért mondjuk érdemesebb odautazni, mint egyért. Az állatkert mellett megférne ez is, legfeljebb néhány mozdony az apafai önkormányzat területére szorul. Nagy dolog. Különben is, kapnak rá néhány milliárdot, hogy előkészítsék. Ha meg menet közben kiderül, hogy mégsem volt jó ötlet, akkor majd keresnek egy új helyet, ahová terveztethetnek egy másikat. Addigra már úgyis mindenki elfeledi, hogy valaha volt ilyen. A feledés pora lassan befedi az Iparművészeti emlékét is. Öt éve zárták be, hogy felújítsák a patinás épületet, múlt év nyarán kivitelezőt is találtak rá, de egy év alatt az építési naplót se sikerült megnyitni, így ez is bekerült a nagy állami projektsüllyesztőbe. (A raktároztató cég mondjuk milliárdokat keres rajta.) A japán tervező álmodta Új Nemzeti Galéria is ott végezheti, Lázár ugyanis nem csupán az ember értékéről bír határozott véleménnyel, de az építészetről is: ami igazán szép, az – ha nem is láthatatlan a szemnek, de – régi, és magyar szellemiségű.
Lesz itt még agancsos turulos galéria! Mert valami bizonyosan épül, elvégre a várban nem maradhatnak. A Néprajzi Múzeumnak se volt pardon, menniük kellett a Kossuth tér mellől, de végtelen mázlival felépült nekik a domb, amelynek üzemeltetése alaphangon évi 1,5 milliárd forint. Hatvan százalékát a múzeumnak kell kigazdálkodni, talán a muzeológusok autentikus tahiti hulatánc-bemutatójából, mert a belépőjegyekből aligha jön össze ennyi.