Szombat délután, amikor azon törtem a fejem, hogy mi legyen a tárgya ennek az írásnak, elszunyókáltam. Arra ébredtem, pedig elalvás előtt egyáltalán nem jutott eszembe a neve, és arra sem emlékszem, hogy álmomban került volna elő, szóval arra ébredtem, hogy Csontváryról fogok írni. E különös inspirációnak igen megörültem, hiszen többször is olvastam Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) önéletrajzát, s innen tudtam, hogy őt magát egy „hallomás”, egy általa „kinyilatkoztatásnak” nevezett sugallat terelte a festői pályára.
Huszonhét éves volt már, egyetemet végzett gyógyszerész, a Magas-Tátra lábainál fekvő Iglón dolgozott patikusként, amikor ez a számára is váratlan élmény érte. 1880. október 13-án a patika előtt üldögélt, a tájban gyönyörködött: „Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot. A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem. Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél. A legnagyobb szó után a következő szót nem értettem meg, kértem az ismétlését, de ez nem ismétlődött meg.” (Csontváry-emlékkönyv – Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból. Corvina Kiadó, 1984).
A különc, vegetáriánus, antialkoholista és nikotinellenes Csontváry ugyan sokak szerint a szintén 1853-ban született Van Gogh-hoz hasonlóan pszichiátriai problémákkal küzdött, de például Czeizel Endre külön tanulmányt szentelt annak, hogy bizonyítsa: „nem volt elmebeteg." Ezzel szemben a misztikához vonzódó Pilinszky János, aki úgy vélte, „írásai lényegesen alacsonyabb szinten tükrözik zsenijét”, mánia és művészet különös egybeeséséről írt az önéletrajz idézett sorai kapcsán. Mindenesetre hallomása után Csontváry még 14 évig készült a festői pályára, s amikor 1894-ben megkezdte tanulmányait, Van Gogh már négy éve halott. Ezután bejárta szinte egész Európát és a Közel-Keletet a „napút” témát keresve, s a „kinyilatkoztatás világfejlesztő szellemére” három helyen talált rá, a Tátrában a tarpataki vízesésnél, Szicíliában a taorminai görög színház romjainál és a libanoni Baalbekben.
S hogy ki lehet zseni? Csontváry azonos című írása szerint „akit a sors keze kiválasztott”, „aki az ihlettség örömére új világ jöttét érezte”, „aki keletről jött és a nyugatot szemlélte”.