Nem nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy mi a közös Finnországban, Dél-Koreában, Szingapúrban vagy Írországban? Valamennyinek sikerült kitörnie a közepes gazdasági fejlődés csapdájából. Onnan, ahová a feltörekvő országok tucatjai, köztük Magyarország is beragadtak. Akár egy emberöltőnyire le kell mondaniuk arról az ábrándról, hogy belátható időn belül utolérik a fejlettebbeket, s létrejön az áhított kiegyenlítődés. Mára teljesen kihunyt az a vágy, hogy megérjük azt a napot, amikor magyarrá válik az osztrák minta. Az MNB az esztendők vége felé, dicséretes módon, kiadja a maga Versenyképességi jelentését. Az már a legkevésbé sem örvendetes, hogy ennek elkészítése sem tartozik a jegybankok alapfeladatai közé, mint megannyi más - egyébként felettébb érdekes - téma, amellyel elsősorban Matolcsy György elnök soha nem lohadó kíváncsiságát igyekszik szorgalmas munkatársaival kielégíteni.
A feltörekvő országok többsége még a mostani, többféle válság hatásával átszőtt időszakban is igyekszik talpon maradni, sőt az ügyesebbje egy-egy aprócska lépéssel közelebb kerül a "nagyokhoz", vagy minimális célként az uniós átlaghoz. Tény, hogy gazdasági fejlettségünk "már" ennek az átlagnak a 76 százalékánál jár, viszont a saját tapasztalataink semmiben sem támasztják alá az MNB-nek azt a rögeszmésen gyakran megismételt állítását, hogy "Magyarország a 2010 utáni átfogó és mélyreható gazdasági reformoknak köszönhetően egyensúlyi felzárkózási pályán haladt az elmúlt évtizedben," Ez a "mélyreható reform" az oktatást, amely az egyik alappillére a versenyképességnek, elkerülte. A NER által az Unió motorjaként emlegetett, bomladozó V4-ek egyikeként sikerült leküzdenünk magunkat az utolsó helyek egyikére. "Magyarországon a képzettség nélküli korai iskolaelhagyás mértéke közel kétszerese a többi visegrádi ország átlagának, miközben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya az egyik legalacsonyabb az uniós országok között" - írja a jelentés. Ezt hívják a versenyben leszakadásnak.