Derék ember, mondanák rá nagyszüleim falujában, ahol a szót a külső megítélésre, a jó kiállású férfiak leírására használják. Beszélik, fiatalon határozta el, hogy sokra viszi. A jótettet nem feledi, az ellenkezést még annyira sem, bármeddig vár a visszavágóra. „Ezt még éppenséggel nem róla nevezték el.” - mutatott fel nevetve egy ismerős egy hódmezővásárhelyi utcanév-táblára.
Meglehet, pedig szép üzenet a figyelmes járókelőnek, hogy az utcát pont az a másik szeli át, amelyet a legendás elődjéről kereszteltek el pár éve. Mondják, az ő javaslatára. Ha így is volt, érthető, ha hálás, a néhai politikus kiváló tanítója volt - és ő maga is szívósan tanult az évtizedek során. Ha kellett, hibákból. Már nem várakoztat meg egész tömeget akár órákig, hogy hatásos legyen a belépője. Elvétve csúszik ki olyan meggondolatlan kifejezés a száján, mint az egyik legismertebb: „akinek nincs semmije az annyit is ér”. A kontextusra nem emlékszünk; inkább azt próbálta magyarázni esetlen fordulatokkal – és lépjünk most túl azon, hogy mekkora az elfogadható javak mértéke és mit ítélünk egyenes útnak - tenni kell azért, hogy az ember egyről a kettőre jusson. Manapság ritkán lehet nyelvbotláson kapni. Ami véletlennek tűnik, abban szándék van. A szavak nélküli közlés mestere, gyilkos humorral. Sokan mint a Honfoglaló egy lépését, úgy értelmezték azt, a stábja körében készül Facebook-fotót, amelyet a választást követően posztolt egy étteremből. Abból, ahol hagyományosan a vásárhelyi ellenzék szokott győzelmet ünnepelni, randevút adni egymásnak. És ahol addig akkora esély volt kormánypárti politikust látni, mint nappal csillaghullást.
Kedveli a lényegre törő megfogalmazást és az idézeteket. „Munkára jelentkezem!” - adta hírül a választás után. A buzgalma követendő, bár a munka kérés nélkül is megtalálta ha akarta, ha nem. Egy napja kettőből állhat, jutni kell időnek egy ménesbirtok ügyeire, közben szemét a nemdohányzók érdekein tartja. Olyan ember, aki mindenre jó, mint a tornatanár - talán így viccelődne önmagán, ha e tárgyat oktatná. Apropó, sport, mert ez se hiányzik a feladatok sorából, hisz ő lett az, akinek kezébe adták – maradjuk a testedzésnél és fűszerezzük képzavarral – a teniszszövetség hajójának kormánykerekét. Jó ideig háttérben volt, azt beszélték, politikusként vége - de kijött a gödörből. És ha a témánál kötöttünk ki, csakugyan, négy évvel ez előtt ígérte, hogy ingyenes lesz a sírhely-megváltás. Nem lett, de ne ragadjunk le részleteknél. Lett helyette villamosvasút. Drága, de elkészült, és ezt másképp nem is lehet, mint ahogy fiatalon elgondolta: kitűzi a célt és épít. Utóbbi műfajt ma már miniszterként is gyakorolhatja, és ekkor lám, a közügyek néha úgy találkoznak, mint két vásárhelyi utca, a napokban őalá utalták a közlekedés kérdéseit. Ezt újabb idézettel köszönte meg, ezúttal Széchenyitől: „Az ember annyit ér, amennyit használ.” Hátha a mondatvégi igének ugyanarra a jelentésére gondolt, mint a tekintélyes előd.
