- Lépésváltások szabadon

Imádjuk, ha valami nem szokványos. Amikor kiléphetünk a megszokottból. A Textúra című múzeumi sorozat erre ad alkalmat. Idén a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének alkotásai kapcsán írtak szövegeket kortárs szerzők. Nyolc mű, nyolc írás, mindezt Sardar Tagirovsky rendezte vándorlós színházi estévé. A produkció nyitányán a Magyar Rádió Gyermekkórusának a tagjai énekeltek és doboltak a lábukkal. Aztán elindult a séta, csoportok tagjaiként színészeket követhettünk és lehettünk részesei egy sajátos múzeumi utazásnak. Változó helyszíneken, újabb és újabb művek vonzásába kerülhettünk, ha engedtünk az összművészet csábításának.

Szifert Natália Gyalogprím című írása Galántai György Lépésváltás (1989) című műtárgya kapcsán született. A rendszerváltás idején fémből készült alkotásról a szerzőnek a séta, sok lépés egymás után, jutott eszébe. Csákányi Eszter kabátban, sapkában maga elé bámulva mesélte az írás orvos hősének nap mint nap megtett sétáját. A játékait, a mániáit. Szó volt a bizalomról, a monotóniáról, a lépések és a prím számok viszonyáról, különös mágiájáról.

Kemény Zsófi Barátom, Felicián címmel írt egy szellemes szösszenetet. Az ihletet Orlai Petrics Soma 1860-ban készült Zách Felicián című festménye adta. Béres Miklós királyi öltözetben Károly Róbertként adta elő, kellő iróniával. A kép Zách Felicián a király elleni merényletét örökíti meg. Kemény Zsófi pedig levelet íratott Károly Róberttel barátjának, laptopon. Tanulságos szöveg, kiderül belőle, mennyit ér a hatalmasok barátsága, sőt szövetsége, illetve mi történik, ha ez felbomlik. Az író ügyesen használja a történelmi tényeket, illetve legendákat, és vegyíti nyelvileg szarkasztikus mai stílusú kifejezésekkel. A legerősebb része talán a bosszú leírása és az, hogy ez mennyire természetes manapság. Ha sérelem ér, akkor jár a bosszú. Miután Károly Róbert megírta levelét a Nemzeti Galériában, hangosan kérte a vacsoráját.

Munkácsy Poros út II. (1874 után) című műve nyomán született Ugron Zsolna Egy másik poros úton című írása, amely valójában egy monológ. Munkácsy felesége, Cécilé Papier mesélt a festményről és annak keletkezéséről. Hámori Gabriella kiáltása betöltötte a múzeum terét. Ez is szellemes szöveg. A pár kapcsolata egyébként több írót megihletett, a viszonyukat feldolgozó anyagból felolvasószínház is született. Munkácsyt már ott is Vasvári Csaba játszotta, mint most is. De most nem jut neki szó, némán festeget, miközben a feleség beszél. A végén pedig Cécilé elmondja, hogy átfestette a kép egyik részletét, a festő pedig ecsetével végig simítja a nő arcát …

Kemény István bravúros költeményében Bortnyik Sándor Zöld szamár (1924) című képének részleteivel foglalkozik. Lábán Katalin szmokingban, csokornyakkendőben fogadta a Textúra vándorait. Már a bevezető is rendkívül találó: „Ez a kép egyetlen/konstruktív/ szamárordítás./Posztdada./És magáért ordít, magáért mondja a magáét,/ csak magáért,/ már nem a dadáért, / de még nem is szürreális./Szerintem legalábbis./De ott mintha a kép egyik részlete / hozzá szeretne szólni máris!” És ezután a színésznő interjút készített a kép részleteivel, a lebegő vízszintes síktól a bauhaus épületen át, a szerelmes pártól a holdig és persze a szamár sem maradhatott ki a sorból. Ez volt az est talán legemlékezetesebb jelenete, az életre kelt kép részletek kavalkádja.

László Noémi Mocorgás címmel írt monológot. Rippl-Rónai József: Nő fehér pettyes ruhában (1890 k.) című festményének alakjába bújva mesélt a múzeumi éjszakai magányról, arról, vajon kit vágott le a képről a festő, hogy milyen a többi Rippl- Rónai-kép között élni, és még sok mindenről. Nagy Katica is belebújt a nőalak papírfigurájába, csak a fejét láttuk. A gondolatok pedig lehetőséget adtak arra, hogy újra és újra elmélázzunk a klasszikussá vált mű elképzelhető mögöttesein. A kép megelevenedett, a többi pedig már csak a szöveg motiválta fantáziánkon múlt. Mint ahogy a Textúra összes jeleneténél.