irodalom;

- Róbert Gida blues

Orwell világa

Félszeg fiatalember bolyongott a nagyvárosban, állást keresett, sikertelenül. Harmincéves sem volt még, reménytelenül elveszettnek érezte magát. Megjárta a világháborút, szerencsésen túl is élte, megúszta könnyebb sebesüléssel az olasz fronton. Tudott tányéraknát hatástalanítani, továbbá diplomája volt angol irodalomból, de a munkaerőpiacon egyikért sem kapkodtak. Kínos kudarcok, megaláztatások érték. Elhatalmasodott rajta a depresszió. Haragudott az apjára, aki – úgy érezte – cserben hagyja. Az dühítette a leginkább, ha ujjal mutogatnak rá: nicsak, az igazi Róbert Gida!

Christopher Robin Milne (1920–96) ihlette apjának feledhetetlen mesealakját, a Micimackó gyermekhősét; eredetiben a nevük is egyezik, a Róbert Gida Karinthy Frigyes műfordítása. A fiúcska sorsa kezdetben átlagosnak mondható: ahogyan más egykéké az akkori angol felső-középosztályban, rideg és magányos. Csecsemőként dadusra bízták, egyedüli barátai és játszótársai plüssállatok voltak. Tízévesen bentlakásos iskolába adták. Apját lefoglalta a munka, anyját a társasági kötelezettségek. Nem törődtek a visszahúzódó fiúval, fel sem tűnt nekik, hogy hírneve bajt hoz rá, kollégiumi diáktársai folyton csúfolják, bántják.

Az apa, Alan Alexander Milne (1882–1956) irodalmi témát látott a fiában. A születésnapi ajándék tedimackó adta neki az ötletet a klasszikus gyerekkönyvekhez. Pályájának legnagyobb sikere lett a Micimackó kuckója (1928). „Sötét pillanataimban, amikor London utcáin vánszorogtam és munkát keresgéltem, már-már úgy láttam, hogy

apám gyermeki vállamra támaszkodva jutott föl a csúcsra, hogy ellopta tőlem a tisztességes nevemet, engem meg cserben hagyott

azzal a kétes hírnévvel, hogy az ő fia vagyok” – vallotta meg memoárjában Christopher (Róbert Gida emlékei, Írás Kiadó, 1996, fordította Kiss Marianne).

A szomorú, gyámoltalan ifjú hiába remélt atyai támogatást. Válságba jutott az író maga is, kiment a divatból, közönsége elpárolt tőle. Utolsó színdarabja megbukott, hosszú és filozofikus költeményeit végig sem olvasták. Apa és fia, a két megkeseredett férfi végül már gyűlölte egymást. Christopher nyilvánosan megtagadta Róbert Gidát. Felnőtt. Megállt a saját lábán, könyvesboltot nyitott, csak a szüleivel nem tudott megbékélni. Özvegy anyjával, Daphnéval (született Dorothy de Sélincourt, 1890–1971) tizenöt éven át nem állt szóba, az asszony a halálos ágyától is eltiltotta.

A Milne fiút élete végéig nyomasztotta bájos mesebeli alteregója. Borzadva emlegette, hogy a legváratlanabb pillanatokban vadidegen anyukák állják útját, és harsányan elé taszigálják vinnyogó gyerekeiket: „»Gyere! Ne légy olyan szégyellős. Fogj kezet az úrral. Úgy. Aztán majd elmesélheted a kis pajtásaidnak, hogy kezet fogtál Róbert Gidával.« Hosszú évek gyakorlata ellenére még mindig egészen rosszul voltam az efféle megpróbáltatásoktól.”

Szegény Christopher Robin azóta megszabadult földi kínjaitól. Régen bezárták már nevezetes dartmouth-i könyvesboltját is. Elmúlik minden, de a kisfiú és medvéje mindig játszani fognak.