Magyarország;nyugdíjasok;megélhetés;

A nagyatádi Zsuzsa néninek a kórházi konyhán lehúzott több mint 32 sztendő után is csak 70 ezer forint a járandósága

- „Néha elcsábulok, veszek 1-2 szelet húst, esetleg tojást”

Egy új ágy nagyon kellene, ez a mostani rettenetesen töri a hátam, kész szenvedés minden éjszaka, de hát egy valamirevaló matrac 150 ezernél kezdődik, hogyan spóroljam ki havi hetvenezerből? – tárja szét tehetetlenül a kezét a 74 éves nagyatádi Zsuzsa néni.

Az ágy első blikkre nem lóg ki az apró, de barátságos lakás szemre legalább félévszázados bútorai közül, funkcióját tekintve viszont tényleg túlhaladt rajta az idő. Mert a megfakult fényű szekrénybe ugyanúgy be lehet pakolni a ruhákat, mint új korában, de a megereszkedett epedarugók minden éjjel gyötörnek. Zsuzsa néninek viszont a kórházi konyhán lehúzott több, mint 32 esztendő, s az elmúlt évek propagandájában sosemlátottnak minősített nyugdíjemelései után is csak 70 ezer forint a járandósága, melyből 45 ezret elvisz havonta a rezsi, vagyis elvileg 25 ezer marad minden másra. Ebből a fideszes Zsiga Marcell számára is bravúrnak számítana a megélhetés, hiszen még a hajdani kormánypárti képviselő is 47 ezerről beszélt éppen tíz évvel, s cirka 60 százalékos inflációval ezelőtt.

Zsuzsa nénit tehát nyugodtan nevezhetjük életművésznek, ám híresé válásának esélyeit jelentősen rontja, hogy idehaza komoly konkurenciája akad: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint cirka 260 ezer nyugdíjas él a szegénységi küszöb alatt, vagyis kevesebb pénzből, mint a mediánjövedelem 60 százaléka, ami jelenleg valamivel több, mint 125 ezer forint. A szakemberek szerint persze a KSH adatai szokás szerint kozmetikázottak, a valós szám sokkal inkább úgy félmillió körül lehet, vagyis minden negyedik hazai nyugdíjas hivatalosan is szegénynek titulálható. Ám maradva a KSH-statisztikánál, szintén sokatmondó, hogy míg 2010-ben, vagyis a második Orbán-kormány hatalomra kerülése idején a szépkorúak 4,5 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt, addig ez az arány mostanra 13 percentre emelkedett, vagyis tulajdonképpen megtriplázódott.

– Ez is bizonyítja, amit évek óta állítunk: folyamatos az átlagnyugdíjnál alacsonyabb ellátást kapó idősek elszegényedése 

– mondja lapunknak Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége elnöke. – Ennek legfontosabb oka egyértelműen az inflációkövetőnek mondott nyugdíjemelés.

A kormány 2011-ben alakította át a nyugdíjrendszert, s vezette be a nyugdíjasok életszínvonalának megőrzésével indokolt inflációkövető nyugdíjemelést. Ám, ahogyan erről lapunkban is többször beszámoltunk, az elmúlt évtized bebizonyította, a nyugdíjemelés ezen módja a legjobb esetben is csak befagyasztotta a 2010-es szintet, az átlag alatti járandóságot kapó szépkorúak nyugdíjainak értékét pedig nem őrzi meg.

– A kormány állítja, hogy a nyugdíjak reálértéke változatlan maradt, ám a számok azt bizonyítják, csak az átlagnyugdíj feletti ellátást kapók járnak jobban a mostani rendszerrel, a nagy többség viszont nem – teszi hozzá Stikel János. – Minél kevesebbet kap valaki az átlagnyugdíjnál, annál nagyobb a vesztesége, azaz éppen a legrászorultabbakat érinti legrosszabbul a jelenlegi rendszer. És ez a nyugdíjasok nagyobb része, körülbelül 1,5 millió idős ember, akik szép folyamatosan elszegényednek. A legrosszabb az egyedülálló idősek helyzete, nekik a rezsi mellett a jelenlegi, több, mint 30 százalékos inflációval is meg kell küzdeniük. És akkor 100 ezer forintra most 4500 lesz az emelés: ez igen szerény életvitel mellett is jó, ha két nap megélhetésre elég.

Stikel János nem véletlenül említi a százezres határt: Somogyban úgy 25 ezren élnek a KSH-s szegénységi küszöbnek mondott 125 ezer forint alatti nyugdíjból, ám kétharmaduknak a 100 ezret sem éri el a járandósága.

Zsuzsa néni éppenséggel nem csak álmodozik a hatszámjegyű összegről, mely úgy jön össze neki, hogy 74 évesen is még mindig dolgozik, eljár takarítani. Ami dupla haszon, hiszen nemcsak 25-30 ezer forinthoz jut szorgoskodásával, de a családnál, ahol dolgozik, minden alkalommal kap ebédet, sőt vacsorát is csomagolnak neki, havonta 4-5 napra megoldva az étkezését. A többi pedig a már említett életművészet, hiszen a különféle mosó- és tisztítószerek megvásárlása után alig ezer forint jut egy napra.

– Félek lemenni a boltba, ugyanis rettegek tőle, hogy egyszer megszégyenülök a kasszánál, mert nem lesz nálam annyi pénz, mint amennyit fizetni kell. 

Próbálok spórolni, ahol lehet, de néha elcsábulok, veszek 1-2 szelet húst, esetleg tojást, s olyankor utána napokig koplalok – sóhajt fel, egyúttal megmutatva aznapi ebédjét, egy mélytányérnyi, maga készítette majonézes kukoricát. Ami, mint kiderül, az aznapi vacsora és a másnapi ebéd is egyúttal…

– Inkább ez, minthogy lemondjak a húsról – magyarázza. – Pedig már csak párolva tudom megenni, ha ízesítem, nem bírja a gyomrom.

Amire ugyan írnak fel neki gyógyszert, de sohasem váltja ki: a tavalyi nyugdíjemeléssel – amikoris 2500 forint pluszt kapott – ugyanis 50 forinttal átesett a közgyógyellátás jogosultsági határán, s az addig ingyenes medicinák azóta havi 15 ezerbe kerülnének, azaz kiváltásukra esélye sincsen. Sőt, az egyszeri, önkormányzati segély, amit a gyógyszerekre kapott végül élelmiszereben tárgyiasult.

– Ha a lányomék nem segítenének, már bizonyosan éhen haltam volna – jegyzi meg minden érzelem nélkül. – Ha jönnek, hoznak gyümölcsöt, zöldséget, adnak pénzt, amennyit tudnak, de ők sem túl fényesen élnek.

Hasonlóképpen lánya segíti a szintén nagyatádi Ilonka nénit is, ugyanis 86 ezer forintos nyugdíjából képtelen lenne megélni. A rezsije 37 ezer forint, a telefonját és a lakás törlesztőrészletét viszont az Ausztriában élő és dolgozó gyermeke állja: az idős asszony hat évvel ezelőttig családi házban élt, ám egyedül képtelen volt fenntartani, s így egy társasházi lakásba költözött, ám ehhez hitelt kellett felvenni.

- Havi ötvenezer forint marad, ebből még ki kell fizetnem a tévét, hiszen azért kell valami szórakozás, és persze ott vannak a gyógyszerek, az is 6-7 ezer forint 

– számol Ilona néni. – Már, ha mind kiváltom, mert bevallom, nem szoktam, ezzel is spórolni tudok: amiből kettőt kellene szednem egy nap, abból csak egyet veszek be, s így az egyhavi adag elég két hónapra…

Boltba minden nap megy, így ugyanis tényleg csak annyi kerül a kosárba, ami feltétlenül szükséges. A kenyér mellett néhány szelet felvágott vagy egy pár virsli a bevett menü, ebédre pedig jellemzően tésztát eszik, egy negyed kilós túró és egy közepes pohár tejföl három napi adag. Az egykilós fagyasztott zöldborsóból pedig négy napi ebédet hoz ki, s két hétre szól egy egész csirke: a melle két hétvégére jelenti a sült húst, a combokból és a szárnyakból pörkölt készül, melyet szépen beoszt a főzelékekhez, a far-hát, a nyak pedig szerény levessé válik. Hetente 3-4-szer egy-egy almát is megenged magának, szezonban pedig egy fürt szőlőt, ha már az a kedvenc gyümölcse.

Juliska néninek legalább zöldségre, gyümölcsre nincs gondja: a 80 feletti, somogyfajszi asszony hatalmas kertjét egy ismerős fiatal családnak adta használatba, akik bérleti díjként a termés egy részével fizetnek, így idénygyümölcs egész évben akad, sőt, még lekvár is készül a maradékból, az alma pedig sokáig eláll a kamrában. Húst viszont, miután már nem bírta a munkát, s fél évtizede felszámolta a baromfiudvart, alig eszik, amihez nehéz volt hozzászoknia, hiszen régen évente több disznót is vágtak, de előfordult, hogy tehén is állt az istállóban.

– A saját és a férjem után kapott özvegyi nyugdíj 113 ezer forint – mutatja a papírt. – Ebből a mai árak mellett csak sátoros ünnepnapokon tehetem meg, hogy húst vegyek. Sajnos nagyon sokat elvisz a ház, a tűzifa megfizethetetlen, pedig már csak annyit veszek, hogy a konyhába begyújtsak, a szobákban szerintem három-négy éve nem voltak megrakva a kályhák.

A bolhási Nikolausz Lászlóné is csak a konyhában fűt, s a kitárt szobaajtókon próbálja átjárni a meleg a házat. A 68 éves asszony négy éve nyugdíjas, az elhunyt férje után kapott özvegyi nyugdíjjal együtt 126 ezer forint a járandósága, vagyis éppen a szegénységi minimumon él.

– A kaszói erdészetnél dolgoztam a fűrészüzemben, előtte pedig a nagybarátipusztai téeszben az istállóban és a magtárban. Kemény évek voltak, s azt hittem, nyugdíjaskoromra legalább elfelejthetem a nehéz, fizikai munkát, de ahhoz, hogy meg tudjak élni, dolgoznom kell – magyarázza. – Így hát kijárok az erdészetbe csemetézni, amíg bírja a hátam, csinálom, de egyre rosszabb, ez a munka még a fiatalokat is kikezdi, nemhogy az ilyen vénségeket. De hát meg kell venni a fát, az ételt, a gyógyszerek pedig több, mint húszezerbe kerülnek havonta.

Igazából azért dolgozom, hogy meg tudjam venni őket, s azért szedem be, hogy el tudjak menni dolgozni.

Szép kis élet, mi? Egy végeláthatatlan ördögi kör…

Pár év múlva a tanárhiány olyan mértékűvé válhat, hogy összeomlik a hazai közoktatás – jelentette ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Tanárképző Központjának főigazgatója, a germanisztikát oktató Gerner Zsuzsanna.