Háború van. Ukrajnában emberek millióinak az élete vált pokollá, naponta ezrek halnak meg, válnak földönfutóvá. Igen, itt a szomszédban! Magyarország keleti határától hétszáz kilométerre húzódik a legközelebbi frontvonal. Így pontosan tudhatjuk, hogy mennyire nem mindegy, mi következik, ki nyer és ez hogyan változtatja meg világunkat. Mert, hogy megváltoztatja, afelől ne legyen kétségünk. Már most, a háború kilencedik hónapjában érezhetjük, hogy teljesen más az életünk, mint azelőtt. És hogy mikor lesz vége? Valóban ez a legfőbb kérdés. A választ sajnos csak találgathatjuk, annak ellenére, hogy pontosan tudhatjuk, mitől is függ leginkább a vágyott béke eljövetele.
A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Raimondo Montecuccoli sokat idézett mondása akkor is igaz, ha több olyan szempont is közrejátszik a mostani történések alakulásában, amiket a XVII. századi hadvezér nem vehetett figyelembe. Ilyen például az ukránok harci morálja, az összefogás, ami megsokszorozta Ukrajna erejét. De ezt most hagyjuk is, maradjunk a pénznél. Ugyanis a pénz hiánya fogja meghatározni leginkább, hogy meddig bírja a kétkontinensnyi agresszor gazdasága ennek a véres kalandnak a finanszírozását.
Egyesek szerint a végtelenségig, mert hogy Oroszország eleve úgy van berendezkedve. A hadigazdaságra való átállást követően a nép tűrni fog, és hosszú évekig elviselik a háborús körülményeket. Mások szerint, és bevallom nekem ez a gondolat tűnik reálisabbnak, Oroszország messze nem annyira erős, mint amilyennek magát beállítani kívánta az elmúlt 20 évben. Az orosz költségvetés gondjait csak tetézheti, hogy a politikai és katonai vezetés mindent elrontott, amit csak lehetett. Az egyik legnagyobb tévedésük arra vonatkozott, hogy mennyi idő alatt tudják megoldani Ukrajna megszállását. A tervezett 3-5 napos gyors akcióról szövögetett álmok helyett immár kilencedik hónapja harcolnak egymással oroszok és ukránok. Közben nagyot fordult a hadiszerencse. Az első hónapokban Moszkva diktálta a tempót és az volt a kérdés, hogy Kijev meddig tudja tartani magát. Most már az orosz elnök környezete próbálna valakivel tárgyalni, és ezáltal tavaszig időt nyerni. Hogy elkerülje az azonnali összeomlást, Putyin, bár nagyon nem akarta, de részlegesnek mondott mozgósítást rendelt el. Veszélyes játék ez, fegyvert adni kiképzetlen, szánalmasan felszerelt férfiak tömegének.
Igazi versenyfutás zajlik az idővel és az egyre gyorsabban ürülő kasszával. A tervekben állítólag az szerepelhetett, hogy a megközelítőleg 643 milliárd dolláros orosz állami tartalék 4 évre biztosítja Putyinnak a háború finanszírozását. Úgy számolhatott az orosz elnök, hogy még ha el is húzódnak a harci cselekmények, a világ elfárad, az ukránok megtörnek, a megosztott Európa, és az euroatlanti szövetség elfogadja a területet a békéért kompromisszumot, a néhai szovjet érdekszféra újjászületését. Azonban minden másképp alakult. Hihetetlen, de a Kremlből elfelejtettek szólni az Orosz Központi Bank elnökének, hogy háborút indítanak február 24-én. Elvira Nabiullina azon a csütörtök reggelen döbbent rá, hogy nem lett kimenekítve a külföldön kamatozó orosz állami tartalék fele. Zárolták is azonnal, a nemzetközi szankciók első lépéseként a gigantikus összeget. A gyors döntéssel a nyugat a felére szűkítette Putyin mozgásterét. Mértékadó pénzügyi szakemberek számításai szerint így csak a jövő év közepéig tudja állni a háborús számlákat Moszkva. Ugyanis a helyzet nyár óta még vészjóslóbbá vált Putyin számára.
A szankciók, minden tagadás ellenére drámai hatást gyakorolnak az orosz gazdaság egészére. Európa kiesésével a gáz- és olajeladásokból annyira lecsökkent a bevétel, hogy azt a lanyhuló kínai és indiai vásárlókedv nem tudja pótolni. A bevételi oldalon hatalmas lukak tátonganak. Hasonlóan kényes következmény a saját gyártás fokozatos akadozása, majd elkerülhetetlen leállása is. A hadiipar alkatrészek nélkül már most sem tudja pótolni az ukrán fronton megsemmisített tankokat, páncélozott csapatszállítókat, terepjárókat és harci helikoptereket. Ez utóbbiak nagy részéhez pont az ukránok gyártanak hajtóműveket és főalkatrészeket. Ezeket közvetítőkön keresztül tudták egészen mostanáig pótolni az oroszok. Az ukrán Motor Szics hadiipari vállalat elnök-vezérigazgatója Vjacseszlav Boguszlajev esélyes arra, hogy életfogytiglant kap, mivel lebukott. Bebizonyosodott, hogy a háború kitörése után is adott el alkatrészeket az ellenségnek.
Jelenleg Moszkvában, Szentpétervárott, és a nagyobb városokban fenn tudják tartani a látszatot, a boltokban van áru, minden működik. Az egyre fájóbb chiphiányt viszont háztartási gépek importjával, és azok bontásából igyekeznek enyhíteni. Az ipar egésze, az állami logisztika, a szállítmányozás, a mezőgazdasági növénytermesztés és állattartás rendszerszintű leállásokkal, képességvesztéssel számol 2023 második negyedévétől. Persze lehet azt mondani, hogy mindez túlzás. Azonban önmagában is sokatmondó az a tény, hogy Moszkva jobb híján Iránnal és Észak-Koreával kénytelen boltolni.
Mindeközben érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan oldja meg Ukrajna a túlélés finanszírozását. Kizárólag a saját szűkös forrásokra támaszkodva Kijev már a háború első heteiben elbukta volna a harcát. Az állami kiadások negyedét képesek előteremteni, a működőképességet európai és amerikai pénzekkel tartják fenn. Jelenleg a Kijevvel szövetséges államok állják a számlát, melynek nagyobbik részét a fegyverzetek, a legmodernebb haditechnika, a gyorsan fogyó muníció és egyéb létfontosságú katonai eszközök, ruházat és élelmiszer teszi ki. Az Egyesült Államok eddig 50 milliárd dollárnyi segítségről döntött.
Az külön érdekes, hogy az amerikai elnök még meg sem nyitotta a Lend-Lease-t, nem juttatott sem pénzt, sem eszközt a washingtoni törvényhozás által már jóváhagyott kölcsönbérleti törvény keretében. Ez egy olyan lehetőség, amivel Washingtonban már éltek a II. világháború alatt. Akkor többek között Kína, Franciaország és Nagy-Britannia mellett a Szovjetunió is kapott katonai és polgári eszközöket az Egyesült Államoktól. A sajátos konstrukció részeként ezeket, ha megsemmisültek, leírták, ha megmaradtak, akkor a háború után vagy vissza kellett szolgáltatni, vagy ki kellett fizetni nagyon kedvező áron. Nagy-Britannia 31,4 milliárd, a Szovjetunió 11,3 milliárd dollárnyi létfontosságú eszközhöz jutott. El is tartott hatvanegy évig, míg London és Moszkva rendezte a számlát: mindketten 2006-ban fizették vissza az utolsó részletet.
Most is elképesztő összegekről van szó. Mindkét állam borzalmas árat fizet pénzben, eszközben, és leginkább emberi életekben. Csak míg Oroszország az ukrajnai rombolással együtt a saját jövőjét is felperzseli, addig Ukrajna a létezéséért küzd és áll jelenleg nyerésre.
