A pandémia mindannyiunk életét felborította, az iskolákban is gyakran online oktatás folyt a jelenléti helyett, ennek ellenére a koronavírus-járvány nem befolyásolta az közösségi szolgálat (IKSZ) megszervezését, megvalósítását, a követelmények változtatására nem volt szükség – tájékoztatta lapunkat az Oktatási Hivatal sajtóosztálya. A hivatal nem tud olyan tanulóról, aki az 50 óra hiánya miatt nem kezdhette meg az érettségi vizsgáját. Évente negyven köznevelési intézmény gyakorlatát követik nyomon, a visszajelzések alapján a legtöbb pedagógus szerint a tanulók általában elégedettek a fogadó intézményükkel, és jellemzően jól érzik magukat az IKSZ során, kifejezetten kedvelik a csoportosan végzett tevékenységeket. A koordinátorok szerint jellemző, hogy bár a tanulók elsőre megijednek az 50 óra teljesítésétől, végül könnyen boldogulnak a feladattal. Nehézséget leginkább az időhiány, illetve egyes tanulók motivációjának alacsony szintje okoz.
Kiskapuk keresése
,,Az érettségiző diákjaink nem szokták az utolsó pillanatra hagyni az IKSZ teljesítését, így senkinek nem kellett kapkodnia a koronavírus okozta lezárások miatt" - nyilatkozta lapunknak a miskolci Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola tanára, Hódi Laura. Hozzátette, hogy bár ő személy szerint nagyon jónak tartja az önzetlen segítségnyújtásra nevelést, a diákok körében azonban azt tapasztalja, hogy sokan keresik a kiskapukat. Egy másik vidéki középiskola egykori diákja, Blanka sem volt túlságosan lelkes, neki sikerült félig-meddig kibújni a kötelezettség alól. „Egy barátnőm anyukája óvónő, felajánlotta, teljesítsük náluk az 50 órát, úgyhogy ott lehúztunk két hetet. Életem legdurvább két hete volt…" – emlékszik vissza. ,,Aztán beköszöntött a fosásszezon, és a hipochonder énem azt mondta, hogy ebből elég volt. Amúgy is azt tapasztaltam, hogy az óvónénik leültek egy asztal köré kávézni, miközben mi rohangáltunk a huszon x gyerek után. Ha próbáltunk segítséget kérni, gyilkos tekintettel néztek ránk. Szerencsére egy közeli településen rendezett fesztiválra sikerült elmennem segíteni egy napra, és igazolták a maradék óráimat. Ja, és a hab a tortán, hogy az iskolában a koordinátor elhagyta egy csomó gyerek igazolásait, és azt mondta, ha nem lesznek meg, akkor mindenkinek újra kell teljesítenie az 50 órát.”
Szervezési problémák
A fogadóintézmények rendszerint helyben működő szervezetek, velük közvetlenül az iskola tartja a kapcsolatot. A legnépszerűbbek az óvodák, a nyári táborok, a múzeumok, szociális intézmények, sport- és szabadidős tevékenységek, illetve egyéb nonprofit szervezetek. Az Érdnyugat Egyesület vezetője, Gáspár Katalin szerint a gyerekekkel semmi gond nincs, nekik nagyon jók a tapasztalataik. „Cukik, figyelnek, nagyon odateszik magukat!” – számolt be lapunknak. ,,Az is igaz, hogy nálunk tulajdonképpen a diákoknak is kikapcsolódás, szórakozás a szolgálat teljesítése, hiszen az egyesület rendezvények szervezésével és lebonyolításával foglalkozik, és ezek a programok nagyon vonzóak a fiataloknak. A probléma inkább a szervezéssel van, az iskolákkal való kapcsolattartásban. Ha jelezzük, hogy szükségünk lenne egy rendezvényre 5-6 diákra, sok esetben az iskola nem szól nekik. Leginkább úgy találunk önkénteseket, ha ismerünk olyan anyukát, akinek a gyereke érintett, és ő küldi hozzánk” – tette hozzá.
A budapesti Noé Állatotthon szóvivője, Schneider Kinga kritikusabb hangnemben nyilatkozott lapunknak. „Mi azt tapasztaljuk, hogy ezt mindenki nyűgnek éli meg: a diákok, a szülők, az iskolák. Az állatotthon dolgozóinak amúgy is rengeteg a dolguk, nem könnyű megoldani, hogy valaki foglalkozzon a diákokkal, odafigyeljen rájuk, hiszen ez egy menhely, nem engedhetjük oda őket minden tapasztalat nélkül például a kutyákhoz, nehogy baj történjen. Ezért zömmel olyan feladatot kapnak, mint például az udvarsöprés, adminisztráció, és nyilván más elképzelésekkel jönnek ide, ezért sokan csalódnak. Ennek ellenére vannak, akik nagyon szeretik ezt a munkát, és később is itt ragadnak önkénteskedni” – mondta.
Jó irány
Fehérné Vécsi Mária két lánya, Lívia és Luca számára nem volt újdonság ez a fajta tevékenység, hiszen édesanyjuk tíz éve a Szeretethíd rendezvényein önkénteskedik, illetve a református egyháznak dolgozik házi segítségnyújtásban. „Gyerekkorom óta mindig volt valaki, akinek segítettem, idős néni, szomszéd, és úgy látom, hogy ők szívesebben is veszik az önkéntes segítséget, mert szégyellik, hogy nem tudnak fizetni. A lányaimat is mindig vittem magammal, ha csak lehetett, ők beszélgettek az idős emberekkel, amíg én a dolgomat végeztem. Persze ha meghal egy gondozott, az megviseli őket, de így az elengedést is tanulják. Az iskolai kötelező szolgálatot egy miskolci óvodában teljesítették, és nagyon élvezték, csak az apukák bókjaival nem tudtak mit kezdeni" – mosolyog. ,,Bár mindenkinek kötelező lenne az önkénteskedés, nem csak a gimnazistáknak!”
A tépei Kelemen Anett életére nagy hatással volt a gyakorlat, ez határozta meg végül a pályaválasztását. „Sportiskolába jártam, a legtöbb osztálytársam valamilyen sportegyesületet választott. De mivel az édesanyám a Felnőtt Fogyatékosok és Pszichiátriai Gondozottak Otthonában dolgozik, ráadásul ez itt volt a szomszéd utcában, így én itt töltöttem le az ötven órát. Műsorokat készítettünk, fejlesztő játékokkal játszottunk. Nagyon változó ezeknek az embereknek az állapota, volt, aki egy kétéves gyerek szintjén él, más idősebb, kicsit demens, mindenkivel máshogy kellett foglalkozni. Az ott dolgozók nagyon sokat segítettek, és annyira megérintett ez a munka, hogy érettségi után itt helyezkedtem el. Látni más emberek sorsát - engem ez jó irányba vitt: ennek hatására lett bennem a segíteni akarás.”
