Az, hogy ki mit tett a múltban, mindenkinek a magánügye, amint az is, ki hogyan számol el a lelkiismeretével egyes cselekedetei kapcsán. A politikusoknak mindenesetre ez elég könnyen megy, itthon különösen ritkán hallhatjuk a politikai élet képviselőitől a „tévedtem”, vagy az „elnézést” szavakat. Nehéz elképzelni például, hogy parlamentünk elnöke valaha is szabadkozna egy-egy – finoman fogalmazva – nem odaillő megjegyzése, cselekedete után. Az azonban a siralmas itthoni állapotokat híven jellemzi, hogy Kövér László az egyik legfőbb közjogi méltóságként lelkesen védelmezheti Oroszországot, s rúghat bele az Európai Bizottságba azt állítva, nem is a Kreml, hanem Brüsszel használja fegyverként a gázt. Teljesen felesleges feltenni a kérdést, akkor mégis miért Moszkva csökkentette, majd állította le a gázszállítást az Északi Áramlat 1 gázvezetéken keresztül, válasz úgysem érkezne.
A legszomorúbb az, hogy ezeken a kijelentéseken már meg sem lepődünk, itthon ez a természetes, nem csak a kormánypárti politikusainknak, hanem azoknak is, akik isszák minden szavukat, mert más véleményt nem ismernek és nincs is igényük arra, hogy megismerjenek. Mégis, azért hadd idézzünk két kijelentést arról, más parlamenti elnökök miként vélekednek az ukrajnai konfliktusról. Nem is megyünk messzire, két visegrádi állam parlamenti elnökét „szólaltatjuk meg”. Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház vezetője már a háború első napjaiban azt mondta, „Ukrajna megmutatja nekünk, milyen áldozatot hajlandó hozni azért, amit mi természetesnek tartunk. Az EU-ba való felvétele nem tehet lesz a közösség számára, sokkal inkább nagy megtiszteltetés”. A lengyel Szejm elnöke, Elzbieta Witek pedig október közepén Brüsszelben azt mondta, a „szovjet” katonák ellen küzdő ukrán nők „nem csak saját országukért, hanem az Európai Unióért is harcolnak”.
Alighanem mindenki érzi a különbséget.