Igaz, a háza csak egy macskaugrásnyira állt a patinás klubtól, a Szép utca 3. alatt, de ez a kis járás jól esett neki.
1911 augusztusában, amikor kilencvenegy évesen lehunyta a szemét, mint legendás különctől búcsúztak László Lászlótól a pesti lapok. Fölemlegették, hogy bár rettentő gazdag volt, igencsak fösvény is, ugyanakkor roppant hiú, kényes a megjelenésére. No meg mániákus tisztálkodó, aki négy fogkefével mosta egymás után a fogait. (Környezetének különösen bosszantó lehetett, hogy eszerint neki még volt mit.)
Ekkorra teljesen bezárkózott: az utolsó udvari bál, amelyen részt vett, egy 1908-as volt; XIII. Alfonz spanyol király tiszteletére rendezték a budai Várban. Furcsa sétájának sem indult már neki, esernyőjével nem fenyegette a háza udvarában lármázó gyerekeket, és nem fogatta be a lovakat, hogy kikocsizzon a Stefániára, a Park Clubba. A felolvasótól csak azt kérte, hogy a legújabb színdarabokat szavalja neki – különösen kedvelte a Karenin Annát, amelyet a Magyar Színház mutatott be. De különcségnek minősült az is, hogy habár soha nem politizált, az 1910-es választáson még elzarándokolt szavazni, mégpedig a függetlenségi jelöltre.
A bizarr külsőségek között láthatóan teljesen elsikkadt, mi mindenről tudott volna László László mesélni, ha valakinek eszébe jut kérdezni tőle. „Nála lakott Kossuth”, „levelezett Kossuthtal” – jegyezték meg a haláláról tudósító lapok mintegy mellékesen, de fel sem merült, miféle emlékeket őrzött a régi ház és a magányos, nyűgös öregember, alig pár lépésnyire az immár Kossuth Lajosról elnevezett utcától.
László László születése idején egy egészen új városrész volt kialakulóban a ferences templom és a nem sokkal korábban lebontott Hatvani kapu között. Az itteni botanikus kert egy csapásra palotáknak és bérházaknak adta át a helyét, amelyek az egyenesen meghúzott Szép utcára felfűzve sorakoztak. A méltóságteljes épületeket az épp divatos klasszicista stílben tervezte Hild és Pollack. László Ferenc komáromi gabonakereskedő és hajózási vállalkozó a Czirákyak palotájával átellenben, a Horváth-ház háta mögött rendezkedett be egy kétemeletes, hosszú bérházban.
László legendásan sikeres üzletember volt, olyannyira, hogy állítólag az ő figurája köszön vissza Timár Mihály alakjában Jókainál. Ötvenedik évében járt már, amikor 1816-ban felesége, a nemesi származású Szüts Jozéfa életet adott Miklós nevű fiának; László négy évre rá született. A kereskedő később maga is nemességet kapott, és 1840-ben bekövetkezett halálakor a „Kászon-Jakabfalvi és Bogszeghi” előnéven kívül számos házat, valamint rengeteg pénzt hagyott az övéire.
Özvegye láthatóan ekkor kezdett igazán élni. Lelkesült honleányként feladatának tartotta például, hogy a börtönből frissen szabadult Kossuth Lajost megnősítse: Losonczy Tóth Árpád kutatásai szerint alapos megfontolás után választotta ki számára Meszlényi Teréziát, akivel 1841 januárjában egybe is keltek. Mindössze egy héttel azután, hogy Kossuth szerkesztője lett a Horváth-házban nyomdát és kiadót működtető Landerer Lajos lapjának, a Pesti Hírlapnak. Tavaszhó, azaz április 21-én pedig kurta közlemény jelent meg az újságban: „Figyelmeztetés. A Pesti Hírlap szerkesztő-hivatala ’s a szerkesztő lakása jövő Györgynaptól a kiadó tulajdonos szomszédságába Szép-utczába 471-ik szám alatti ház első emeletében tétetik át.”
Ennek a hírnek köszönhető, hogy pontosan tudjuk: 1841. április 24-én költözött be Kossuth Lajos és felesége a László-házba. Ott született meg novemberben Ferenc, két évre rá Vilma, és még ’44 májusában Lajos is. Mindhármuknak László Ferencné volt a keresztanyja. A Szép utca 3. ezekben az években a reformértelmiség gyülekezőhelye, viták, szervezkedések és ihletett hangulatú ebédek-vacsorák állandó színhelye. László László pedig, aki Széchenyi, Kossuth és Deák mellett már húszévesen ott volt a Pesti Hazai Első Takarékpénztár alapítói sorában, mindezt végigélte.
Bár a Kossuth család 1844 júliusában – amikor Landerer az udvar nyomására a centralistáknak adta át a Pesti Hírlap szerkesztői székét – elköltözött a Szép utcából, az épület továbbra is az ellenzéki mozgalom egyik központja maradt.
A László família messzemenően elköteleződött Kossuthék mellett: a szabadságharc végnapjaiban a férje után menekülő Meszlényi Terézia az idősebb fiúéknál rejtőzött Arad megyében, Bokszegen, ami miatt mindnyájan rendőri felügyelet alatt álltak még évekig. László László is külföldre ment, úgy tudni, hogy hosszú időt töltött Londonban és Párizsban. Az agglegény talán a kiegyezés után tért haza, amikor édesanyja már halott volt – 1870-ben mindenesetre már ő kért építési engedélyt a ház egy harmadik emelettel való megfejelésére.
Jól számított, hiszen a Nemzeti Kaszinó ekkor már a Cziráky-palotában működött, és az ott gyülekező vidéki birtokosok, mágnások előszeretettel vettek ki lakást a Szép utca túloldalán, klubtársuk bérházában. László László tehát, bármennyire nem foglalkozott is politikával, testközelből nézhette végig az Osztrák-Magyar Monarchia kiépülését, Budapest megszületését, a pártküzdelmeket, a millennium előkészületeit – az egész dualizmust.
Halála után pár héttel persze kitört a botrány. Kiderült ugyanis, hogy a vagyonát nem bátyja leszármazottaira, hanem egy olyan alapítványra hagyta, amely különféle nemesi családok sarjait volt hivatott tanulmányaikban segíteni. Bíróság előtt csaptak össze az indulatok, hogy vajon bolond volt-e vagy csak különc; gavallér-e, aki idős hölgyeknek udvarolt „az ő sajátságosan finom, érdekes modorában”, vagy éppenséggel elszánt nőgyűlölő. Az unokahúgok aztán beérték egy tisztességes apanázzsal, így végül felállhatott az alapítvány, amely rendben folyósította is az ösztöndíjakat, a házat azonban az első világháború után eladta a Magyar Lovaregyletnek.
Már senki sem emlékezett Lászlóékra, amikor 1927-ben a Friss Újság nyomozni kezdte, vajon hol élt Pesten Kossuth Lajos. A választ az egyik, kis híján kisemmizett unokahúg adta meg, aki – talán édes, de kései bosszúként – hosszan mesélt a Szép utca 3-ról, de nagybátyját teljesen kihagyta a történetből. A lap emléktábla állítását sürgette az „ódon, sárga” házon, ahol „sötét, szűk, vasgrádiccsal szegett lépcsőház vezet fel az első emelet 5. számú lakása elé”. Ehelyett azonban 1936-ban a Lovaregylet lebontatta az öreg épületet. Nem maradt más belőle, mint egy vörösmárvány kút és a László család kőből faragott címere: ezek bekerültek a Fővárosi Múzeumba.
A Lovaregylet új, hatemeletes szék- és bérházát Lauber László és Nyiri István tervezte meg. A letisztult és elegáns modern épület ma is a Szép utca dísze. Sajátságos elégtétel a sorstól, hogy ezt legalább műemlékké nyilvánították.
