;

osztrák elnökválasztás;Alexander Van der Bellen;

- Csak az volt a kérdés, hogy Van der Bellent megszorongatják-e annyira, hogy második fordulón is meg kell küzdenie

Simán vette az akadályt az osztrák elnökválasztás első fordulóján Alexander Van der Bellen, aki 55,9 százalékkal abszolút többséget szerzett. Egy ifjú énekes volt a meglepetésember.

Újabb hat évre marad Alexander van der Bellen marad Ausztria első embere. Nem volt kétséges hogy a 68 éves politikus újra elfoglalja munkahelyét a Hofburgban, egyedül az volt bizonytalan, megszorongatják-e versenytársai annyira, hogy második fordulón is meg kell küzdenie. Hat férfiú szállt ringbe vele szemben, ők valamennyien összegyűjtötték az induláshoz szükséges 6000 támogatói aláírást. Ennyien még sosem szálltak a ringbe a második világháború óta. Van der Bellen azért is volt megkérdőjelezhetetlen favorit, mert az öt parlamenti pártból egyedül a szélsőjobboldali szabadságpárt (FPÖ) indított saját jelöltet, a többiek, kimondva-vagy kimondatlanul mind az elnök munkájának folytatását támogatták.

A várakozásoknak megfelelően a második helyen az FPÖ által 3 millió euróval támogatott Walter Rosenkranz végzett. A 60 éves jogász végzettségű politikus 2019 óta országos jogvédő tisztséget tölt be, ennek köszönhetően mérsékeltebb hangot üt meg, mint korábban, amikor a szabadságpárt szélsőségesen jobboldali szárnyához tartozóan tartott rendre fasisztoid hangvételű uszító beszédeket, s töltött be, miként ma is, vezető szerepet a Libertas nevű reakciós exdiák szervezetben. Rosenkranz alulról közelítette meg a 18 százalékos szavazati arányt, azaz rosszabbul szerepelt, mint az utóbbi hónapokban 22 százalékra feljött pártja. Meg sem közelítette párttársa, Norbert Hofer eredményét, aki 2016-ban a második körben 46,2 százalékot szerzett.

A hat jelölt legfiatalabbja, a versenyzési korhatárt éppen elért 35 éves Dominik Wlazny végzett a harmadik helyen. Ő volt az egyetlen, aki balról próbálta előzni az eddigi elnököt, s az ifjú korával érvelt főleg, amikor előnyeit sorolta. Az orvosi egyetemet végzett, jelenleg popénekesként tevékenykedő, jó arcú férfiú saját sörpártot is irányít, ettől függetlenül elég komolyan vette a vetélkedőt. A negyedik helyre szorult az osztrák-amerikai színész Arnold Schwarzeneggerre emlékeztető bécsi ügyvéd, Tassilo Wallentin, akit a nagyközönség a Neue Kronen Zeitung kolumnistájaként is ismer. A zárókampányán rövid bőrnadrágban fellépő politikus küzdelmét az Ausztriából elszármazott Frank Stronach kanadai milliárdos finanszírozta. Tassilo beszédeiben a bevándorlási szabályok szigorítását sürgette és az Európai Központi Bank tevékenységét ostorozta. A sor végén végzett további három, Alexander Van der Bellent kritizáló jelölt egyike sem érte el a 6 százalékot, van közöttük egykori szélsőséges pártvezér, ma szorgos bloggoló, ügyvéd, aki a Covid-ellenes pártot irányítja, s egy egykori 68-as harcos, cipész, aki a bankokat kikerülő keresztfinanszírozás megszervezésével vált országosan ismertté.

Az egykoron a zöld pártot évtizeden át vezető van der Bellen, civilben közgazdászprofesszor, nem akart hagyományos választási kampányt. Úgy vélte, az elmúlt hat év alatt elnöki munkáját megismerte annyira az ország, hogy neki új érveket már nem kell előterjesztenie. Úgy is vélte, konkurenseivel annyira nincs egy súlycsoportban, hogy nem is kíván velük tévévitát. Bár bírálat is érte emiatt, egyesek a demokrácia megcsúfolásával vádolták, az elnök makacsul kitartott, s az eredmények őt igazolták. 

A minden orvosi figyelmeztetés ellenére láncdohányos államfő kemény éveket, súlyos válságokat tudhat maga mögött. Államfői bravúrral oldotta meg 2019-ben az úgynevezett Ibiza-válságot, amely egy titkos videófelvétel segítségével - az osztrák köztelevízióban utóbb mindenki láthatta - előbb a kormánykoalíciót, aztán a kancellárt buktatta meg: szélsebesen szakértői kormányt szervezett, melynek hat hónapos megbízható tevékenysége alatt lehetővé vált az előrehozott választás előkészítése. Utóbb Sebastian Kurz kancellár, akivel az elnök mindvégig ügyesen tárgyalt, elhagyta a politikát, az övét váltogató kormányok fennmaradásához az elnök bravúrosan járult hozzá.

Meghatározó szerepet játszott a Covid elleni küzdelemben, s liberális elképzeléseivel az Ukrajna támogatását is segítette az osztrák politikába-gazdaságba mélyen beágyazott Oroszországgal szemben. Önkritikusan elismerte, hogy a háború előtt más osztrák politikusokhoz hasonlóan ő is túlságosan beállt Moszkva mögé. Első megválasztása idején sokan eltitkolt betegségekkel gyanúsították, mára ezek a hangok elcsitultak. Kampányában azt hangoztatta, egészséges, de ha idővel elfáradna, távozna.

Az elnökválasztás ünnepi hangulatát egy szomorú tény rontotta el: 1,4 millió választókorú ember, aki Ausztriában él, nem szavazhatott. Ahhoz ugyanis, hogy osztrák legyen, le kell mondania eredeti állampolgárságáról, s ki kell fizetnie 1000-2000 eurót az új papírokért. Sokan nem akarják veszni hagyni a „származásukat“, nincs pénzük az osztrák állampolgárságra, s gyakran türelmük sem a tíz éves várakozási idő elviselésére.

Ben Bernanke, az amerikai jegybank korábbi elnöke, valamint a bankoknak a pénzügyi válságok idején betöltött szerepét kutató Douglas Diamons és Philip Dybvig kapta az elismerést.