„A színházunk hosszú ideje végzetes tévúton jár. Karrierem során ritkán okozott valódi örömöt a rendezés. A publikum igazából arra vágyik, hogy végre jó színházat lásson, s nem csak valakinek a sajátos elképzelését valamiről... Nem akarok mindent leszólni, hiszen időről időre akadnak boldogító élmények, de ez az út hosszútávon elkerülhetetlenül kudarchoz vezet.”
A meghökkentő kifakadás Philippe Jordantól, a bécsi állami Operaház zeneigazgatójától származik. Október első hétvégéjén a Kurier című hetilapnak adott két, teljes oldalas interjút a 47 éves svájci karmester és zongoraművész, aki 2020 szeptembere óta tölti be magas tisztségét az osztrák fővárosban. A Staatsoper igazgatója, a szintén 2020 óta Bécsben dolgozó, szerb származású Bogdan Roscic hívta meg őt, első menetben 2025-ig leszerződtetve a zenei teendők irányítására. Jordan apja is karmester, fia Bécset megelőzően a párizsi operában töltötte be ugyanezt a tisztséget, de mellette 2014–2020 között ő volt a vezetője a híres bécsi szimfonikusoknak.
A Kurier döbbent riportere, főszerkesztő-helyettese, Gert Korentschnig felvetette, hogy a darabok korszerűsítésére, amelyek az Operában most futnak, nagy szükség van. A Jordan által az idei szezonban vezényelt Mesterdalnokokat, a Salomet vagy a Figarót mind a hetvenes évek elején állították színpadra, az idő jócskán elmúlt felettük, megújításuk nagyon is ráfért a produkciókra.
A zeneigazgatónak nem a modernizálással van baja, hanem azzal, hogy a mai rendezők többsége szerinte nem szán elég időt a színpadra állítás előkészítésére, elkapkodja a változtatásokat vagy olyan primitív módon aktualizálja a darabokat, ami minden, csak nem művészet.
A cselekményt Jordan szerint pontosan el kell mesélni, de következetesen és esztétikusan. „Az nem lehet, hogy a rendezés esztétikai csapás legyen a nézőnek, több hét dilettantizmus az előadás résztvevőinek. Számos rendező, főleg a felelős intendánsok és dramaturgok egyszerűen nem akarják tudomásul venni, hogy nem produkciójukért, hanem annak ellenére járnak a nézők operába. Azzal az elképzeléssel fogadtam el a bécsi feladatot, hogy sikerül összehangolni a zenét és a színházat, a színpadot és a zenekari árkot. Az elmúlt két év viszont arról győzött meg, hogy ez az álom megvalósíthatatlan, de igazából nem is tartják követendőnek.” A svájci művészt elégedettséggel tölti el az eltelt két esztendő, de rájött, hogy ennyi már nem elégíti ki, a harmonikus előadások helyett a németnyelvű színházak, s nem csupán a zeneiek, rendezőcentrikus utat követnek.
Az illúzióvesztett zenei menedzser szerint jó ideje nincs kollektív alkotás a darab színrevivői között. Van egy általános első megbeszélés, aztán a színpadi képek bemutatása következik, mivel az első megbeszélés során a rendezőknek többnyire fogalmuk sincs, a művet hogyan képzelik előadni. A színpadképre általában rábólintanak, a következő találkozás pedig már a próbákon történik. „Nincs közös gondolkodás, sőt a darab alkotói nem ritkán inkább egymás ellen dolgoznak. Igazi színházi személyiségek a rendezők, a munkájuk mégis lehangoló, nem csak én fáradok el tőlük, hanem a nézők is. A legrosszabb helyzetben az énekesek vannak, ha kritizálni merészelik a produkciót, akkor máskor nem kapnak szerepet.” A szokatlan véleményformálás végén Jordan csalódottnak és rezignáltnak jelenti ki, hogy 2025-ig becsülettel ellátja majd teendőit, de tovább nem. Azért közli ezt ilyen hamar, hogy az Operának legyen ideje megfelelő utódot találnia.
A Kurierban megjelent beszélgetés felzaklatta az osztrák, s általában a német zenei világot, a legkevésbé rokonszenvesnek Jordan kritikáját Roscic igazgató találta. Szerinte a zeneigazgató szívesen maradt volna Bécsben akár 2030-ig is, a hirtelen közzétett rendezőellenes kirohanása azért született, mert ő, Bogdan Roscic nem akarta meghosszabbítani zenei vezetőjének a szerződését.(Célzásai szerint az Opera zenekarának nem jó a viszonya a vezető dirigenssel. A világhírű zenekar 148 tagú, amikor nem a Staatsoper zenekaraként működik, hanem például Salzburgban vagy külföldön lép fel, akkor Wiener Philharmoniker néven ismert.) Roscic bejelentette, hogy az Operaház nézőközönsége maradéktalanul megtöltötte szeptemberben a nézőteret, a kihasználtság elérte a 100 százalékot.
Születtek egyébként más megfejtések is Jordan hirtelen fellobbant csalódottságáról. Hírlik, nem volt elragadtatva a szeptemberben, az új évad első darabjaként bemutatott Mahler-projekttől, („Von der Liebe Tod“), amelyet a Staatsoper élén 10 évig állt, operát sosem írt zeneszerző két kompozíciójából rakott össze Calixto Bieito spanyol rendező. Mahler 1897-től állt a bécsi Opera élén, 10 éven át. Szerették és gyűlölték, annak ellenére, hogy katolizált, sok antiszemita támadás érte.1905-ben, amikor a cenzúra nem fogadta el Richard Strauss Saloméjének szövegkönyvét, lemondott, de aztán maradt, két évvel később pedig végleg távozott.
A Staatsoperben az igazgatók „levadászásának” példátlanok a hagyományai, Herbert von Karajan és Karl Böhm két ízben is távozott, heves viták kíséretében. Karajan megvilágította a helyzetet: Bécsben minden operaigazgatónak másfél millió társigazgatója van, s mindnyájan megmondják neki, hogyan kell az Operát vezetni.”
