A szomszédunkban zajló háborúnál, meg a rezsicsökkentés-kivezetésnél is jobban érdekli a magyarokat a klímaválság – derül ki a Google keresésitrend-adataiból. A globális felmelegedésre négyszer, a klímaváltozásra kétszer annyian kerestek idén januártól augusztusig, mint tavaly, és radikálisan megnőtt a klímaszorongással kapcsolatos keresések száma is. A világ idei történései ugyanakkor maximálisan alátámasztják a klimatikus aggodalmakat: 2022-ben a negatív változások tendenciaszerűen felgyorsultak, és semmi sem utal rá, hogy csupán azért, mert a mostani egy különösen szokatlan időjárású év lett volna: amit ebben az esztendőben tapasztaltunk, a közeljövőben az lesz az átlag (jó esetben).
A víz fog először elfogyni
2022 elsődlegesen a globális vízhiányról, a földrészek többségét érintő kiterjedt aszályról szólt eddig. Ahogy a tudósok évtizedekkel ezelőtt megjósolták, a csapadék eloszlása kezd szélsőségesen egyenlőtlenné válni. A globális körforgásban részt vevő víz mennyisége ugyan nagyságrendileg állandó, tehát a lehulló csapadék mennyisége sem változhat túl tág határok között – de a szomjazókon nem az nem segít, ha lakatlan területekre vagy az óceánok felszínére a korábban megszokottnál több csapadék hullik, sem pedig az, ha ugyanaz a vízadag, amely korábban hónapokra vagy egy egész évre elosztva érkezett, most órákon belül zúdul le.
Idén nem csupán Európa és Ázsia nagy részét sújtotta szinte példátlan szárazság: folytatódott az évek óta tartó aszály-periódus Észak-Amerikában és Ausztráliában is. Európában svájci kutatók szerint a klímaváltozás nélkül is előfordulhatna a mostanihoz hasonló csapadékhiány – úgy négyszáz évente egyszer. Mostantól viszont 20 évente számíthatunk rá (mármint ha a jelen állást állandónak tekintenénk, mert egyébként a változás tempója egyre gyorsul). Ugyanez helyi, magyarországi léptékben: a Velencei tó extrém mértékű vízszintcsökkenése korábban 60-70 évenként fordult elő, az elmúlt 25 évben viszont a mostani már a harmadik hasonló eset.
...Utána pedig a termőtalaj
Eddig a Föld termőtalaj-készletének 25 százalékát veszítettük el, részben a változó klíma (kiszáradás, szél- és vízerózió), részben a túlhasználat és a helytelen mezőgazdasági technológiák, részben pedig a beépítések miatt. Jelenleg évi 1-1,5 százalék a további veszteség mértéke, és a tendencia itt is gyorsuló romlást mutat. Évente 24 milliárd tonna talaj válik terméketlenné – közvetlenül érintve 3,2 milliárd embert, közvetve pedig mindenkit –, ami önmagában még mindig nem mond sokat, de ha a jelenlegi irány folytatódik, akkor 2050-re a kiindulási állapotnak tekinthető, vagyis a civilizáció előtti termőföldkészlet 95 százalékáról le kell mondanunk, ami sokkal súlyosabb krízist okozhat még a vízhiánynál is. A fogyatkozó termőföld nem tudja eltartani a növekvő népességet. Az élelem nem a fejlett világból fog eltűnni – ott „csak” megdrágul –, a szegény régiókban viszont élelmiszerválság lesz, ennek összes következményével.
Néhol viszont túl sok lesz a vízből
A tengerek vízszint-emelkedése, amit főként a jégolvadás okoz, szintén gyorsabban halad a korábban becsültnél. Itt a 30 évvel ezelőtt (a klímaprobléma tudatosulásakor) készített előrejelzések 2050-re tették az első vészhelyzetek bekövetkezésének idejét, az idei jóslatok már 2030-ról szólnak. A jégtakaró olvadása, amit Európában a gleccserek visszahúzódása is jelez, szintén azt valószínűsíti, hogy közel járunk a környezeti változások visszafordíthatatlanságának határához. A Föld vízkészletének mindössze a 3 százaléka édesvíz, és ennek a mennyiségnek a négyötödét a sarki jégtakarók tárolják. Ha a jég elolvad, azaz feloldódik az óceánok sós vizében, akkor egyrészt elveszítjük a legfontosabb ivóvíz-tartalékot, másrészt az alacsony vagy negatív tengerszint feletti magasságon élő mintegy 1,5 milliárd ember elveszíti a lakóhelyét. Jelenleg egyszerre érvényesül a tengerek emelkedése, illetve a szárazföldek (részben a fokozott vízkitermelés miatti) süllyedése, ami Koppenhágától Rio de Janeiroig nagyvárosok tucatjait fenyegeti. A dán fővárosban például az átlagos tengerszint feletti magasság alig egy méter, de ebben az átlagban már a város apró dombjai is benne vannak. Egy friss kutatás szerint 48 sokmilliós tengerparti metropolisz közül 44-et már ma is súlyosan érint a vízszintemelkedés.
Ami kiszárad, az elég
2022 rámutatott a klímaválság egyik legriasztóbb velejárójára: az erdők, amelyekre az üvegházhatású gázok elnyelőiként gondolunk, tartós szárazság idején pillanatok alatt visszaengedik az általuk évtizedek alatt megkötött szénmennyiséget a levegőbe, ha leégnek. Ráadásul ahhoz, hogy országnyi erdőterületek váljanak kibocsátókból üvegházgáz-termelőkké, a csapadékviszonyok minimális változása is elég. Spanyolországban például idén nyáron csupán néhány százalékkal esett kevesebb eső a megszokott mennyiségnél, ám ez is drámai szárazságot és az ország területének nagyobbik felére kiterjedő tűzveszélyt okozott. Az utóbbi évek esetei nyomán a nyári félévben már az erdőtüzek jelentik a legnagyobb kockázatot a levegő minőségére olyan népes országokban, mint az USA, Franciaország vagy Dél-Korea – és ezek csak a rövid távú hatások. Ha a tömegesen és korábban nem érintett területeken is jelentkező tűzvészek miatt a világ erdőségei elveszítik a légkör szén-dioxid-koncentrációját kiegyensúlyozó képességüket, akkor a felmelegedés folyamata befolyásolhatatlanná válhat.
