Tüzes ló
Szállást kellett foglalni az elzászi borvidéken, ott ahol a hűvös rizlingek, behízelgő traminik, ropogós zöldveltelínik és távolságtartó pinot noirok teremnek. A Tanté-nál most nem volt szabad hely, pedig oda már ismerős a járás: közel a pékség, ahol reggelente friss bagettet vagy kellemesen vajas leveles rongyos kiflit lehet venni, s a kis piac is, ahol pástétomot mérnek. Új otthont kerestünk hát arra a pár éjszakára, amit errefelé töltünk.
„Le bonheur est parfois cache dans l’inconnu” - első pillantásra le sem fordítottam a nevet, ami megfelelő szállásnak tűnt. Nem beszélem jól ezt a nyelvet, noha érettségiztem belőle. Amikor francia szavakat látok, mindig egy búzavirágkék, vidám, szarkalábas szempár sejlik fel, egy puha őszes szakáll, s egy kedves arc: Nahóczki tanár úré, aki egyszer azt mondta, hadifogságban tanulta meg a passé composét s az imparfait-t, hogy aztán később az egri gimnáziumban a mindig jó hangulatú franciaórákon, ott fent a toronyszobában átadja mindezt nekünk. Zsüditnek hívott, a „t” után egy alig hallható ö hangot is kiejtve, de néha „mademoiselle venteuse-nek”, szeles (szélvész?) kisasszonynak szólított, ami talán jól jellemezte akkori temperamentumomat.
A boldogság a legváratlanabb helyeken törhet ránk – így fordítottam le magamnak a mondatot, amelyik talán nem teljesen pontos, szó szerinti, de kifejezi a kis apartmant nevének jelentését. Vajon milyen lehet a tulajdonos, Anasztázia, aki így nevezte el a Rue de Veaux-n, azaz a Borjak utcájában, egy középkori lakóházban lévő szálláshelyét? Lelki szemeim előtt felsejlett egy hamvasszőke sudár asszony, kezében vékony cigarettával. Fiatal korában tán a tengeren vesztette el szerelmét, hogy aztán később hozzámenjen a helyi henteshez, majd megörökölve a kis lakást, olyan tárgyakkal rendezze azt be, ami a hullámokra emlékezteti. Vajon miért adott ilyen hosszú és sejtelmes elnevezést a szállásnak, nem törődve frappáns marketinggel, s azzal sem, hogy külföldi turistákat célozzon meg egy könnyebben értelmezhető, nemzetközi kifejezéssel.
Az állomástól aztán egy könnyű séta után ott álltunk a ház előtt, de a csengetésre nem jött elő senki. Üzentünk Anasztáziának, aki azt írta vissza, azonnal érkezik. Nem sokkal később két épülettel arrébb kinyílt a kapuajtó, kiviharzott rajta egy göndör hajú kisfiú műanyag motorbiciklin, majd érkezett az anyja is. Törékeny, barna hajú, élénk tekintetű fiatalasszony, karján pár hetes csecsemővel, akit sebtében bugyolált be éppen. Mielőtt beengedett volna minket, még odaszólt a szomszédasszonyának, számunkra ismeretlen, nem francia nyelven, amit nem értettünk, de úgy gondoltuk: Anasztázia a maga boldogságát ebben az otthonától távoli kis francia városkában, egy számára ismeretlen helyen találta meg.