„Az univerzum két halmazból áll: az egyik halmaz Marseille, és a másikba tartozik minden más; ezek a történetek Marseille-ben játszódnak, vagyis az általatok ismert világegyetemen kívül.”
Azt mondják Marseille-ről, hogy hírhedten veszélyes, kegyetlen és kíméletlen város, amire én elsőre egyetértőleg mindig bólogatok, de aztán tagadólag megrázom a fejemet. Jó-jó, bólogatok, Marseille tényleg életveszélyes, hiszen meglehetősen sok gyilkosság történik évente, továbbá az illegális drogkereskedés havi forgalma állítólag meghaladja a havi (!) egymilliárd eurót, másrészt vannak olyan negyedek, főleg északon, ahol nem tanácsos esténként egyedül mászkálni. S már rázom is a fejemet, nem, Marseille nem veszélyes, feltéve, ha az ember nem áll be az ottani francia, orosz vagy örmény maffiába, nem árul kábítószert az északi kerületekben, s akkor nem keveredik bandaháborúba sem drogok, sem kurvák, sem védelmi pénzek miatt, továbbá ne tessék Marseille-ben sem bérgyilkosnak, sem bankrablónak, sem motoros tolvajnak lenni, s akkor az ember megússza, hogy a marseille-i „valósággal” személyesen találkozzék.
Illetve talán. Akkor talán megússza.
Merthogy volt ott egy Jean-Sébastien keresztnevű ismerősöm, aki nem úszta meg a valósággal való találkozást, amely egy rendszám nélküli Renault képében mutatkozott be neki. Pedig rendes ember volt, nem keveredett bandaháborúba sem drogok, sem kurvák, sem védelmi pénzek miatt, nem volt sem bérgyilkos, sem bankrabló, sem motoros tolvaj, ő csak egyszerű trafikos volt, aki egyszer sajnos nagyobb összeget kért kölcsön egy helybéli, de máltai származású úrtól. Visszafizette a pénzt kamatostul, de miután egy hetet késett a visszafizetéssel, egy felhőtlennek indult nap reggelén az éppen munkába menő Jean-Sébastiennek nekihajtott egy rendszám nélküli Renault. Jean-Sébastiennek eltört az egyik lába és két bordája, de nem voltak életveszélyesek a sérülései, hipp-hopp, három hónap alatt fel is épült, s boldog volt, hogy élve megúszta, annak pedig még jobban örült, hogy a rendőrségnek nem sikerült elkapnia a tettest. Amiben persze nagy szerepet játszott az is, hogy Jean-Sébastien sajnos „nem emlékezett” semmire. Okos ember ért a szóból, akarom mondani, a gázolásból. A Renault vezetője az említett máltai úr azon üzenetét adta át, hogy ügyelni illik a határidők betartására.
Mondom, Marseille híre sokkal rosszabb, mint amilyen ez a város valójában. Igaz, 2014-ben az egyik helyi lapban volt egy publicisztika, amely azt a tényt ünnepelte, hogy a városban immár több mint hatvan napja nem történt gyilkosság, s utoljára erre csak évtizedekkel ezelőtt volt példa. Kellett nekik dicsekedni. A következő héten egyik délelőtt az utcáról belőttek egy bár teraszára, s megölték az egyik ott üldögélő vendéget, a tettesek robogón menekültek el. Igaz, nem vert fel nagy port az eset, a marseille-i ember az efféle híreket olvasva legyint: aha, valaki elnézett egy határidőt, s nem kapott még egy esélyt.
Amúgy nem kell ahhoz egyenesen a marseille-i alvilághoz fordulni felvilágosításért, hogy hátborzongató esetek átlagemberekkel is megtörténjenek. Most csak két esetet mesélek el, de figyelem, mindkettőt csak hallomásból adom tovább – igaz, olyanok mesélték, akiknek adok a szavára.
Az egyiket Für Emil, a nagy magyar festőművész mesélte, s miután felhatalmazott rá, hogy megírhatom a történetét, hát megírom. Für Emil Marseille-ről mindössze egy képet őriz az emlékezetében, egy tök részeg autós portréját, aki egy este nem sokkal Marseille előtt felvette őt, mint stoppost. Persze, amikor Für Emil stoppolt, nem gondolta, hogy egy tök részeg sofőr fog neki megállni, de hát amikor beült mellé, és az arcára nézett, már késő volt. A sofőr beletaposott a gázba, s irány: Marseille. Emilünk nemcsak amiatt esett kétségbe, mert a sofőr tajtrészeg volt, hanem amiatt is, mert a villogó üzemanyagmérő szerint kifogyni készült a benzin. Mi lesz, ha leáll a kocsi, mielőtt Marseille-be érnek? A sofőr azonban nem volt az a nagyon aggódós típus, beértek a városba éppen időben, s Emil megkönnyebbülésére az első útjuk egy benzinkúthoz vezetett. A sofőr kiszállt a kocsiból, de kiderült, hogy nem az autót akarta megtankolni, hanem saját magát: bement a benzinkútra, s egy üveg borral tért vissza…
A másik esetet szintén egy magyar barátom mesélte, aki csak átutazóban járt Marseille-ben, ezért egyetlen éjszakára foglalt szállást egy olcsó panzióban. Este ért oda, leparkolt, s indult a panzió felé, amikor az egyik, éppen útba eső bár ajtaja kivágódott, s kizuhant belülről egy ember.
Késsel a hátában.
A barátom rutinosan sarkon fordult, visszaült a kocsiba, és a testében áramló adrenalin-áradattól hajtva egész éjjel vezetett. Marseille veszélyes város, mondta nekem, mire megkérdeztem, hogy hol történt ez a bizonyos eset, s amikor azt válaszolta, hogy a belvárosban, a vasútállomás mellett, akkor bólintottam: aha, ebből is látszik, hogy nem Marseille-jel van a baj. Hanem azokkal a felelőtlen emberekkel, akik az állomás környékén foglalnak szobát.
