KÖNYVKARANTÉN
Sumerül tudni kell – így foglalja össze Komoróczy Géza annak az ékírásos, sumer nyelvű agyagtáblán olvasható történetnek a lényegét, amelynek fordítását maga közli a Meddig él egy nemzet? – Nemzeti identitás vitáinkhoz: Egy másként gondolkodó nézetei az ókori Keletről című tanulmányában (Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelőssége az ókori Keleten. Századvég Kiadó, 1992). Az i. e. 9. századi orvos-csúfoló szatíra – ahogy a szerző nevezi – története röviden: egy Nippurban élő illetőt megharap a kutya, s az Iszinben élő orvos meggyógyítja. Amikor azonban az orvos elmegy Nippurba, hogy behajtsa a neki járó fizetséget, hiába keresi páciense házát, kudarcot vall: kérdezősködésére sumer nyelvű válaszokat kap, amiről azt hiszi, hogy szidalmazzák, s végül kikergetik a városból. „A történet csattanóját az adja, hogy Nippurban a kertésznő – még a kertésznő is! – beszél sumerül, ellenben az orvos Iszinben, a gyógyító tudományok központjában nem, s nem is érti (…)”. Mezopotámiában ekkor már mindenki akkádul beszél, egy évezreddel azután vagyunk, hogy „megszűnt a sumer nyelv, mint élő idióma”.
A történet csak kiindulópont az assziriológus-történész Komoróczy számára, ami igazából érdekli: „Hogy meddig élt a sumer nyelv, s mi történt azokkal, akiknek az apja sumernek született, de ők maguk már akkád nevet kaptak: a kérdés, hogy Mi a sumer?, csak akkor értelmes, ha a nyelvészet vagy történettudomány helyett az ethnológia tárgyalási szintjére helyezzük. Maga a kérdés is így fogalmazandó tehát: Mi az ethnikai csoport? Mi a csoport-identitás? Milyen tényezői vannak? Mik a határai? És másképpen is: Ha változik a csoport, megváltozik-e az identitása is, illetve fordítva: Az identitás megváltozása azt jelenti-e, hogy egyszersmind maga a csoport változott meg, azaz megszűnt, és a helyét egy új, más csoport foglalta el?” Mivel a történelemben számos példa van „ethnikai csoportok vagy nyelvek tartós fennmaradására” és nyomtalan eltűnésére is, a „nemzeti identitás kérdésének történeti tárgyalása jogosult és indokolt” – hárítja el az anakronizmust Komoróczy, aki számos, nem csak ókori közel-keleti példát hoz fel tanulmányában.
„Mintha feltámadt volna a 19. század: Európában a nemzeti öntudatra ébredés kora. A nemzet-állam ismét örökkévalónak látszik” – helyezi mai kontextusba mondandóját, amelynek a lényege leegyszerűsítve, hogy a nemzetek, a népek sorsa az, hogy megváltoznak. „Egy nép, ethnikum vagy nemzet identitása történeti kategória. A lényegnek ezt a történetiséget kell tekintenünk: azt, hogy az identitás változik.” Az identitás megváltozása pedig nem jelenti egyszersmind a populáció változását is, a példának tekintett Dél-Mezopotámia akkád, arámi, majd arab nyelvűvé válása alapvetően „nem ethnikai folyamat volt, hanem szociális”. Leegyszerűsítve: az etnikai identitás átváltható szociális/kulturális identitássá, és viszont. „A nemzet, következőleg, nem gén-kombináció. Fennmaradása nem attól függ, hány gyerek születik: a népszaporulatnak semmi köze hozzá.”
