Klasszikust újraértelmezni mindig komoly kockázattal jár. A Tosca az egyik legtöbbet játszott opera, az Andrássy úton is a legutóbbi változat harmincnégy éven át ment. Most a Magyar Állami Operaház főigazgatója Ókovács Szilveszter vitte színre, méghozzá sajátos új koncepcióval. Az eredeti történet Rómában az Angyalvárban játszódik a napóleoni háborúk idején, ettől nem is tér el a mostani előadás, ám teletűzdeli az ötvenes évek Magyarországára utaló jelzésekkel. A történettől nem idegen egy diktatórikus rendszert közel hozni a nézőkhöz, hiszen a rendőrfőnök Scarpia valóban igazi ellenszenves diktátor, aki minden eszközt megenged magának, semmitől sem riad vissza. Azt gondolja, hogy bármit megtehet. Ez valóban ismerős számunkra, sajnos az ötvenes évek Magyarországára is jellemző volt, méghozzá nagyon is szélsőségesen. De a hatalom torzító hatása és az ebből fakadó jellemtorzulás későbbről is ismerős lehet.
Ókovács Szilveszternek az ötvenes évek jutottak eszébe és ily módon ebből a korból kutatott fel kordokumentumokat, filmhíradós bejátszásokat, régi fotókat, amelyek meg is jelennek az előadásban. Sőt díszletelemek is utalnak erre a korra (Látványtervező: Lisztopád Krisztina). Az első felvonásban utalnak a Regnum Marianum templomra, amit az ötvenes években a Hősök tere átépítése miatt lebontottak. Sok mindent sejtetnek, hatásos például az a jelenet, amikor Cavaradossi festményét feltépi Scarpia és mögötte feltárulnak a gondosan elhelyezett lehallgatókészülékek. Az elvtársak ugye mindent látnak és hallgatnak, nincsenek előttük titkok. Valószínűleg ez az attitűd sem ment ki teljesen a divatból, csak talán az eszközök lettek modernebbek. Az előadás tehát miközben alapvetően az eredeti történetet meséli el, az arányok miatt többször zavarba ejtően végig az ötvenes évek Magyarországára utalgat.
A második felvonásban például egy a nézők felé fordított hatalmas tank a díszlet, amely belül kínzókamra is egyben, a rendező több helyen nyilatkozta, hogy számára ez az Andrássy út 60-at szimbolizálja, ahol az akkori hatalom a vélt vagy valós ellenségeit kínoztatta meg.
A filmhíradó bejátszások és fotók fokozzák a nyomasztó hangulatot, nem tudom, hogy a külföldi nézők számára ezekből mennyi érthető, de felismerhető például az Opera, mint helyszín, ahol az elvtársak éljenzik az akkori vezért. De sok mindent látunk és valóban nyomasztó az egész. Számomra azonban - és ezt éreztem végig -, ez az asszociációs bázis nem szervesül a történettel, leválik róla, megmarad érthető, vagy kevésbé érthető illusztrációnak.
A címszerepbe Boross Csilla betegsége miatt a szombati premierre a második szereposztás Toscája, Ádám Zsuzsanna ugrott be, méghozzá nagyszerűen. Énekesként és színészként is hiteles volt. El lehetett neki mindent hinni, noha a rendezés olykor megnehezítette a dolgát. Scarpiát Kálmán Péter megformálásában tényleg lehetett utálni, könyörtelen, gátlástalan politikust játszott, aki mindenkit átver, csakhogy elérje célját. Cavaradossit Fekete Attila énekelte színészileg talán kissé halványabban. A zenekart Kesselyák Gergely dirigálta, kifejezetten motiváltan.
A történet végéhez is hozzányúlt a rendezés. Beékelt egyfajta hatalomátvételt is, és a legvégén Tosca nem hal meg, hanem kap egy kottát és magába roskadtan várja a nem túl biztató jövőt.
Infó
Puccini: Tosca
Magyar Állami Operaház
Rendező: Ókovács Szilveszter
Szeptember 24.
