– Hol tart most az ügy?
– Az egy hónappal ezelőtti állás az, hogy a NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő) Zrt.-t, amelynek vezetőivel korrekt, jó kapcsolatot ápoltunk, beolvasztják az új Építési és Beruházási Minisztériumba. A Dunakanyar városait, köztük minket is észak felől elkerülő 11-es út megépítése pedig lekerült a megvalósítandó beruházások listájáról.
– Mivel érveltek?
– Nem érveltek. Az indoklás szerint „az ajánlatkérő NIF Zrt. a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált”, mivel a kormány nem gondoskodott a szükséges forrásról. A választókerület országgyűlési képviselője, akivel szintén jó kapcsolatot épített ki városunk vezetősége, megpróbált segíteni, de neki sem sikerült forrást szerezni a beruházásra. A döntés közel nettó huszonötmilliárd forint nagyságrendű fejlesztéstől fosztja meg a jelentős turisztikai és átmenőforgalommal terhelt, emiatt régen irigyelt, mára lassacskán élhetetlenné váló régiót.
– Pedig a Dunakanyar három települése, Budakalász mellett Pomáz és Szentendre is összefogott a cél érdekében.
– Lakóink képviseletében kértük a kormányt, hogy a térségben élők számára kiemelt jelentőségű fejlesztésre adják meg a szükséges anyagi fedezetet. Az elkerülőút megépítése még 1985-ben merült fel, de része volt egy 2016 októberében született megállapodásnak is. Ebben az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a NIF Zrt. vállalták, hogy mindent megtesznek az építéshez szükséges források előteremtése érdekében.
– A kedvezőtlen döntés oka az lehet, hogy egyikük sem kormánypárti polgármester?
– Nem tudjuk, és nem is találgatunk. Én remélem, sőt hiszem, hogy nem politikai szándék áll a háttérben, pusztán a pénz hiánya okán alakult így a helyzet. Polgármester kollégáimmal annyit tehettünk, hogy közös nyilatkozatot adtunk ki, amelyben csalódottságunkat fejezzük ki a döntés miatt, kérjük annak mielőbbi felülvizsgálatát, egyúttal a 11-es út felújítására vonatkozó közbeszerzés mielőbbi kiírását is.
– Önt a 2011 Egyesület képviseletében választották meg polgármesternek, lesöpörve ezzel az előző, kormánypárti vezetőséget. Gondolom, vannak ellendrukkerei.
– Igen, ilyenek mindig voltak és lesznek is, bármilyen politikai éra is kapjon vezető szerepet. De voltak durva dolgok is, amikre nem számítottam. Például, hogy a hivatalban lehallgattak. Bár a legszomorúbb az volt, amikor egy akasztott ember rajza mellé a nevemet írták.
– Kik?
– Névtelen senkik. Nem érdemes erről beszélni. Arról annál inkább, hogy a 2011 Környezet és Értékvédő Egyesület a 2019 őszén tartott önkormányzati választáson óriási bizalmat kapott Budakalász lakosaitól. Az összes egyéni választókörzetben a képviselőink nyertek az országos politikai pártok helyi jelöltjeivel szemben. Csapatunk az én vezetésemmel tehát stabil többséggel láthatott neki a választási programunk végrehajtásához, ami az egyesületünk célkitűzéseivel azonos. Értéket védünk és teremtünk. Bebizonyítottuk, hogy ha összefogunk, egy Dávidokból álló csapat akár magát Góliátot is legyőzheti. Ha kíváncsi rá, elmondom a győzelem receptjét.
– Írom.
– Alulról szerveződés, egyetértés a közös célok kitűzésében, a lakosság körében hiteles képviselők indítása, végezetül tisztességes szakember az ő élükre. Azután már nem marad más, csak a közjóért végzett rengeteg munka.
– Mi köti Budakalászhoz?
– Sokan azt válaszolnák erre a kérdésre, hogy a szép környezet csábította őket. Ez igaz is, mert nekünk folyónk, tavaink, hegyeink vannak. 1982-ben kerültem ide, nemcsak az előbbiek, hanem – tréfásan fogalmazva – a csinos hölgyek miatt is, akik közül az egyik az én feleségem lett. Ő eredetileg karcagi, családjával kétéves korában költözött Budakalászra. Megismerkedtünk, innen jártunk egyetemre, majd megesküdtünk. A feleségem gyermekorvosként a közeli Békásmegyeren dolgozik.
– Budakalászon milyen az orvosi ellátottság?
– Bár rengeteg üres orvosi praxis van országszerte, nálunk jó a helyzet, négy felnőttháziorvosunk, két gyerekorvosunk van, ami tizenkétezer lakosra éppen elégséges.
– Háziorvosként is rendel Budapesten, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban, ahol megbecsültségnek és közszeretetnek örvend. A Szent Rókus Kórházban is dolgozik neurológus szakorvosként, sőt, a hajléktalanellátásban is éveket töltött el. Egyszer ezt mondta nekem: „Háziorvosként nemcsak a diagnosztizálás a feladatom, hanem szociológiai alapossággal kell feltérképeznem a pácienseim életkörülményeit, mert csak akkor tudok eredményesen gyógyítani. Ezt diktálja a jelen idők szava.”
– Mi nem pénzt osztunk, amikor szociális munkát végzünk, mert arra nincsen lehetőségünk. Inkább jó tanácsokkal, információkkal látjuk el a hozzánk betérőket. Mindenkin segítek, akin és amivel tudok. Van egy angyalföldi páciensem, aki hozzám fordult segítségért a rossz lakáskörülményei miatt, mert valahonnan megtudta, hogy polgármester is vagyok. Az pedig igazán mosolyt fakasztó, amikor az egyik páciensem azt a javaslatot tette, hogy induljak a főpolgármesteri posztért.
– Én szavaznék önre. Mi köti Józsefvároshoz?
– Budafoki születésű vagyok, de életem nagy részét a VIII. kerületben töltöttem. A Piarista Gimnáziumban végeztem, utána a SOTE-ra jártam, és tizenöt éve vagyok itt háziorvos. Meghatározó kötődésem van a Szent Rókus Kórházhoz is, amely a szívem csücske, számomra nemcsak egy épület, hanem az egészségügyi történelem és kultúra szentélye. Amikor az 1848-as szabadságharcot Haynau pribékjei vérbe fojtották, a mártírhalált halt miniszterelnök, Batthyány Lajos holttestét is ide szállították be. Semmelweis Ignác, Czeyda-Pommersheim Ferenc sebészprofesszor és még sok híres orvos gyógyított az intézmény falai között, többek közt nagyra becsült tanárom, Horváth Szabolcs főorvos úr is. Az életem része a Józsefváros, hiányozna, ha nem járhatnék oda nap mint nap. Képzelje, ma, amikor a Népszínház utcában bementem egy szabóságba, és megkérdeztem a mestert, hogy mikor hozhatnám a nadrágomat, hogy felhajtsa, azt felelte, uram, bármikor, éjjel-nappal itt vagyok. Mondtam neki, hogy én is így dolgozom. Az ilyen élményekért, két merőben különböző hivatású ember hitvallásának összecsengéséért is érdemes a Józsefvárosban dolgozni.
– Érdekes konstellációban él és dolgozik. A munkával töltött ideje egyik felében a békés, polgárosodott agglomerációban egy elődjétől örökölt, Makovecz-tervezte épület pazar berendezésű irodájában igazgatja a várost. A másik felében pedig a budapesti kerületek kivéreztetése miatt – a városvezetés törekvéseitől függetlenül – ismét leszakadófélben lévő Józsefvárosban gyógyítja egyre inkább elszegényedő pácienseit. Érzékeli a két település lakossága közötti egészségügyi különbségeket?
– Budakalászon tehetősebb emberek laknak, mint a Józsefvárosban, ez eldönti annak a kérdését, hol van jobb fizikai és mentális állapotban a lakosság. Rendszeresen szervezünk lakossági szűrővizsgálatokat, én neurológusként demenciaszűrést végzek, ami nem szokványos, nem is tudok róla, van-e valahol még ilyen az országban. A választási ígéreteink is olyanok voltak, hogy megvédjük a közösség vagyonát, megvédjük a természetet, és – a tízparancsolatot alapértékként kezelve – nem lopunk. Tudomásom szerint városunk működésében a korrupció nincs jelen. De félre az elődeinkre utaló szarkazmussal! Büszkén mesélem el, hogy most alapítunk és indítunk útjára egy Alzheimer Cafét a városunkban, tehát újabb tételként azt is mondhatjuk, hogy a pszichoszociális értékeket is próbáljuk menteni a közösségben.
– Orvosként, polgármesterként és nyolcunokás nagypapaként hogyan tudja összeegyeztetni az összes feladatát úgy, hogy mindegyikre jusson minőségi idő és energia?
– Sokszor napi tizenkét órás orvosi munka után látom el a polgármesteri feladatokat. A napi szintű egyeztetésekben, az adminisztratív feladatok ellátásában sok segítséget kapok képviselőtársaimtól, a két harcedzett alpolgármesteremtől és a hivatal dolgozóitól. Még bő két esztendő van hátra a ciklusból. Azt ígértem a választóimnak, hogy kitartok. Utána az orvoslás mellett jöhet a család, az unokák, mert ezen a téren jelentős adósságot halmoztam fel eddigi életem során. A jövőt illetően vannak személyes terveim is: szeretném ismét elővenni a szekrényben porosodó hegedűmet, mert ötven éve nem volt a kezemben. Szeretném az unokákat óvodába, iskolába kísérni, tanulni velük, szeretném a korábban elsajátított két idegen nyelvi ismereteimet felfrissíteni, és jogosítványt szerezni motorkerékpárra, bár ez utóbbit csak félve mondom, mert a család nem örül neki. A jövőben sem maradok célok, feladatok nélkül, csak adjon rá az Úristen lehetőséget.
