Amióta testközelbe került az európai pénzek dilemmája, vagyis annak eldöntése, hogy Magyarország részesüljön-e ezekből a forrásokból vagy sem, itt áll előttünk az erkölcsi dilemma is – többször hangot, illetve betűt is adtam neki -, vajh szurkolhatunk-e azért, hogy az európai politikusok legyenek végre szigorúak és következetesek, és ne büntessenek bennünket, Magyarországon élő magyar állampolgárokat azzal, hogy hagyják továbbra is szabadon garázdálkodni ezt a rezsimet. De, jutunk rendre erre a következtetésre, azzal sem büntethetnek bennünket, hogy megvonják a pénzt, mert csak mi járunk rosszul, nem pedig az elit tagjai. Ráadásul ez az elit most mindenféle ígéretet tett, és bár a tizenkét év hatalmi működésük óta volt részünk kiismerni őket, most azonban nagy a baj, mondhatni sosem látott baj van, és a baj bizonyára elhozza a változásokat. Vagy nem.
Ha én most európai döntéshozó lennék nyilván elgondolkodnék azon, hogy lehet-e hinni ennek a magyar kormánynak? Lehet-e hinni tizenkét ilyen év után és lehet-e hinni az utóbbi hetek, azaz a testközeli ígéretek után?
Lehet-e hinni, akkor, ha az első leírt ígéret, miszerint a jövőben egy-egy törvény, rendelet megalkotása előtt a kabinet egyeztetni fog az érintettekkel, majd azonnal az ellenkezőjét tette? (KATA, vagy éppen a most átadott Navracsics-féle korrupció ellenes tervek?)
És hinnék-e ennek a kormánynak, ha megakadályozva a bírói döntést, megismerhetetlenné teszi, miért és hogyan döntött az operatív törzs a járvány idején beszerzésekről, vagy bármi másról, ehelyett inkább tíz évre titkosit mindent?
Hinnék-e ennek a kormánynak, ha a legfőbb tárgyalója – N.Tibor – azt nyilatkozza: nincs abban semmi összeférhetetlenség, ha miniszterek, kormánytagok ülnek a közpénzekkel kitömött kuratóriumokban, ő is hátat fog fordítani, ha olyan döntésekben kellene részt vennie, ami őt – a kabinetet és barátait – érinti?
És hinnék-e annak a kormánynak, amely éppen most alakítja át az egyik ilyen érintett egyetem szenátusát, és tölti fel az általa delegált, vagy a hozzá hű emberekkel? (Corvinus)
Hinnék-e annak a kormánynak, amely újabb vétóval akadályozza meg, hogy az oroszok háborús bűneit kivizsgálják?
Hinnék-e annak a kormánynak, amely folyamatosan a közös európai döntések ellen lázít, még az olyanok ellen is, amelyeket pedig ő maga is elfogadott, megszavazott. Hihetnék-e nekik, illetve eltűnődnek-e azon, hogy vajon mit készítenek elő azzal, hogy újabb manipulatív „nemzeti konzultációt” készítenek elő az agresszor oroszokat mentegetve?
És hinnék-e egy olyan kormánynak, amely hagyja, hogy az országgyűlés elnöke szabadon garázdálkodjon, és felülírja a népakaratot? (Hadházy)
És hinnék-e egy olyan kormánynak, amely nem pusztán becsapja az embereket a rezsiszámlákra kötelezően ráíratott hazug mondatokkal, miközben az általa előírt intézményi 18 fok mellett még – rendeletben – elveszi a lélekmelegítő védőteát is.
Ha európai politikus lennék biztosan furcsállnám ezeket a döntéseket, de azért hinni akarnék a magyar kormányban. Én azonban nem vagyok európai politikus, itt élek, együtt ezzel a rezsimmel, és már semmiben sem hiszek. Miért higgyek, ha már a teámat is elveszik tőlem?