Az elmúlt 210 napban többszöri orosz újratervezés történt, mindannyiszor a valóság figyelembevétele nélkül. A referendumok és a részleges mozgósítás új helyzetet teremtenek, de hosszú távon ezzel sem tudják biztosítani azt, hogy Oroszország meg is tartsa az újonnan elcsatolt területeket, mert nem orvosolja a háború kezdete óta sejtett, a hónapok teltével pedig be is bizonyosodó gondokat.
A sebtében meghirdetett referendumok azt jelzik, pánik kezd eluralkodni a Kremlben, az orosz vezetés most végképp nem saját kottájából játszik. A megszállt ukrán területek Oroszországhoz csatolása tavasz óta a levegőben lóg, mind a két szeparatista „népköztársaság”, mind a herszoni, a megszállók által beiktatott hatóságok sürgették azt, Putyin eddig nem akart megelégedni négy megye megszerzésének dicsőségével. Még a sikeres harkivi ukrán ellentámadás kezdetén sem hitt abban az orosz vezetés, hogy az ukrán haderő további jelentős sikereket érhet azt, azzal pláné nem számolt: az orosz harci gépezet annyira szorult helyzetbe kerül, hogy fel kell adnia területeket, hogy tengeralattjáróit is ki kell vonnia Szevasztopolból, ha biztonságban akarja tudni azokat.
Ezt sejteti az, hogy szeptember 7-én a kormányzó Egységes Oroszország párt még azt javasolta: november 4-én, Oroszország nemzeti egységének napján rendezzék meg a referendumokat a megszállt területeken. Andrej Turcsák pártfőtitkár azzal indokolta az időpontválasztást, „helyes és szimbolikus lenne” ha e területek lakói ezen az ünnepi napon fejeznék ki csatlakozási szándékukat. A szavazások után - mondta Turcsák - "Donyeck, Luhanszk és sok más orosz város végre visszakerül az anyaországhoz és a most formális határokkal megosztott orosz világ visszanyeri integritását". Csakhogy a fegyverrel egységesített „orosz világot” meg is kellene védeni, amire nincs kapacitása Moszkvának. A katonák tömeges átirányítása az ukrajnai hadszíntérre végzetes hiba lenne Moszkva részéről.
Oroszország egyelőre az ukrajnai háborúhoz szükséges haderőt sem tudta előteremteni, ezért kényszerült részleges mozgósításra – ami vélhetően fű alatt majd teljes mozgósításba megy át, hiszen az állítólagos 300 ezer új sorkatona sem oldja meg az ukrajnai háború utánpótlási hiányát. Főképp nem úgy, hogy a referendumok által elcsatolni készült területeket is Oroszország részeként kell majd védelmezni, és fenntartani ott az orosz fennhatóságot.
Minden eddigi önkéntességre alapuló toborzási kísérlet sikertelen volt. Az orosz ellenzéki médiumok tudósításai alapján az oroszok nem érzik sajátjuknak ezt a háborút. Putyin és köre a nagy honvédő háború mítoszára és az erre épülő szovjet életérzésre alapozott. Ám ez már kihalóban van, a harcképes generációkban talán sosem is létezett. Az ukrán frontról dezertált szerződéses katonák beszámolói szerint a lelkesedés nyoma sincs az orosz katonákban, az állandó hiányok, a frusztráció az ukrán haderő felszereltsége láttán, alkoholizmusba és depresszióba süllyesztette az oroszokat.
Az ellenzéki lapok olyanokat is megszólaltattak, akik önként, nem munkáltatói vagy hatósági nyomásra jelentkeztek a toborzó irodákon. Legtöbbjük a föderáció legszegényebb vidékeiről, elsősorban a nemzeti-etnikai kisebbségek soraiból kerülnek ki. Elmondásuk szerint nem a harci vágy, hanem a megélhetési kényszer hatására vállalták a háborút, csak az éhhalál vagy a „hősi halál” között választhattak.
Putyinnak sincs választási lehetősége. A nyugati szankciókkal sújtott orosz gazdaság nem bírja hosszabb távon finanszírozni a háborút anélkül, hogy abba a lakosság bele ne roppanjon. A Kreml újra elszámolta magát - az afganisztáni háborúhoz kísértetiesen hasonló hátországi körülményeket teremtett, aminek egyetlen végkifejlete már ismert.
Kiéleződött a háború: Putyin fenyeget, a hadköteles korú oroszok pánikszerűen menekülnek az országból