Azt olvastam egy helyszíni jelentés címében, hogy nem tudott nyerni a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság döntőjében, és mindjárt a megfejtés is ott állt nagy betűkkel: „Román volt a bíró.”
Hagyjuk, hogy az egy góllal elveszített meccsen 9-8-as horvát vezetésnél ötméterest dobhatott a magyar csapat, de Manhercz Krisztián a felső lécre lőtte a büntetőt, inkább gondoljuk át, hogy az efféle megközelítés mennyiben megváltoztatja az eddigi retrográd nézőpontot.
Hogy mást ne említsek, én bizony fanyalogtam a ciprusiak sovány 1-0-s Üllői úti legyőzése után 1987-ben, ám immár hőskölteménynek nevezhetem azt a másfél órát Détári Lajossal, Bognár Györggyel, Kovács Kálmánnal, mert a meccset a román Dan Petrescu vezette. A ravaszdi hiába próbálkozott, honfitársaink az utolsó percig nagy szívvel tartották a gól nélküli döntetlent, majd Hajszán Gyula labdáját Kiprich József bevágta, Jorgosz Pandzsarasz kapus és Petrescu csak nézett.
Ma már talán a Nemzeti Sport sem ezt az amilyen hosszú, olyan defetista címet adná az 1992 augusztusában 2-1-re megnyert Magyarország–Ukrajna mérkőzés után: „Győztünk, de csak a semmit ünnepelhetjük, mert küszöbön állt a futballtörténeti vereség”. Igaz, Kovács Kálmán az utolsó tíz perc kezdetén egyenlített, és Nagy Tibor a 92. percben szerezte a megváltó gólt szabadrúgásból, de hát a román Octavian Streng dirigált, ekkora hátrányt nehéz volt fel- és ledolgozni. Jó, a rafinált sporttárs megadott egy tizenegyest honfitársaink javára – Fischer Pál lövését Alekszandr Pomazun, a legújabb itthoni nézet szerint „lator nemzet” kapusa hárította –, és 0-1-nél kiállította Viktor Leonyenkót, ám ez csak alibi lett volna a találkozó elvezetéséhez.
E mérkőzést ugyanúgy Nyíregyházán rendezték, mint 1998-ban a magyar–litván találkozót (1-0). Az utóbbi meccsen főszerepet játszottak a a Sport Tv kommentátorai: Hajdú Attila nem kapott gólt, míg Hrutka János bevarrta a szabadrúgást Gintaras Staučénak, aki ma az FTC kapusedzője Sztanyiszlav Csercseszov, a baráti Oroszországból szerződtetett szakvezető oldalán. Marcel Lică román játékvezető persze ármánykodott a Nyírségben, de hiába rendelt el büntetőt a baltiak javára, Orestas Buitkus mellé rúgta a tizenegyest.
Aztán 2011-ben a Nemzeti Sport így kommentálta a Liechtenstein legjobbjaira zúduló gólzáport (5-0): „Ilyen könnyű ellenfélre évekig ne számítsunk. Na jó, Andorrát kivéve.” A szerkesztők elkiabálták. Mint tudjuk, Andorra együttese hat esztendővel később legyőzte a címeres mezes magyar csapatot (1-0), és a sportnapilap (hiszik vagy sem) megjegyezte: „Szégyenteljes, hogy képtelenek voltunk gólt rúgni egy ilyen gyenge csapatnak. A futballba ölt milliárdok jogossága kérdőjeleződik meg.” Ám a román Cristian Balaj, akárhogyan szerette volna, nem tudta megállítani a Liechtensteint lapító hengert, azóta is büszkén tekintünk olyan kivételes klasszisokra, mint Korcsmár, Kádár, és így tovább.
Hát még mennyire dagad a kebel az 1969-es vitézségtől! (Mivelhogy katonanemzet lennénk, ugyebár.) A román Aurel Bentu hiába érkezett körmönfont mestertervvel Budapestre, a magyar válogatott – telt ház, 72 938 fizető néző előtt – 2-0-ra megnyerte a csehszlovákok elleni vb-selejtezőt. Dunai II Antal már huszonhat éves volt, mégis csak akkor debütált a legjobbak között (góllal), de hát Bene Ferenc, Albert Flórián, Farkas János mellett nem juthatott szóhoz. Azon a találkozón mind a négyen játszottak, igaz, Farkas csupán a tizenkilencedik percben állt be Noskó Ernő, a megsérült beállós helyett. Na, nem középső védőként szerepelt jó barátja, Mészöly Kálmán mellett...
Azért nem mindig sikerült a hőstett. A manapság ideiglenesen Ukrajnában állomásozó oroszok 1993-ban 3-1-re nyertek az Üllői úton, noha tehetetlenségükben bevetettek jó néhány, a hanyatló Nyugaton hányódó labdarúgót: Dmitrij Harint (Chelsea), Alekszandr Borogyjukot (Schalke), Andrej Kancelskist (Manchester United), Igor Salimovot (Internazionale), valamint a két Szergejt, Jurant (Benfica) és Kirjakovot (Karlsruhe). Ám a kallódókat megsegítette Augustus Constantin román játékvezető, így Verebes „mágus” sem menthette meg hazánk fiait a vereségtől.
Ahogyan ez – Adrian Alexandrescu cselszövése nyomán – Varga Zsolt szakvezetőnek sem sikerülhetett Splitben.
