Jóllehet, nem a legszerencsésebb döntés volt személyiségi-jogi pert indítani az Elk*rtuk kapcsán, felemelve ezzel egy kommersz propagandaművet a kritikai, s immár a jogi diskurzus szintjére. De mind ismerjük a szívmarcangoló érzést, amikor igaztalanul bántanak (mint a műben maliciózus figuraként ábrázolt „Endrét”), és amikor kiállnánk magunkért, a bántalmazók még lekicsinylik a rossz érzésünket, és gázlángolnak.
Így tesznek most a Magyar Nemzet hasábjain és a Hír TV-ben megszólaló, NER-kötelezett producerek, élükön a művészi szabadsága megsértését kikérő Kálomista Gáborral. (A hasonlóság csupán a véletlen műve Mel Brooks szatirikus vígjátékával, melyben az öregedő, kapzsi és korrupt Broadway-producer minden idők legrosszabb történelmi musicaljét készíti el, méghozzá Hitlerről, a busás haszon reményében.) A tenor szólamban Szabó László, a Puskás-musical és Focifesztiválok producere azon értetlenkedik, mért volt „érdeke” Hann Endrének magára húzni egy negatív fiktív szereplő alakját. „Ha nem azonosul az adott szereplővel, miért állítja, hogy magát látja benne?” – teszi fel a Brecht által rég megválaszolt kérdést. A bariton, vagyis Lajos Tamás, a többi közt a Schmidt Mária által megrendelt, hagymázas '56-os kampányfilm és a tavalyi Oscar-nevezéssel felsült szellemhorror, a Post Mortem producere pedig úgy véli, ez csupán „vélemények konfliktusa”, és a per jogalapját is kétségbe vonja. A produceri lejáratókórus „nemzetes” kísérője – egyben az Orbán Viktor 7 titka, a Polgárok és paraziták, illetve az Orbán Viktor kilenc legjobb politikai döntése című rajongói trilógia szerzője –, Rácz András szerint Lajos Tamás véleménye azért mérvadó, „mert bár nem gyakorolja, rendelkezik jogi végzettséggel, így nézete mögött szakmai hitelesség is áll.” Ámbátor, rég nem gyakorolja ezt sem, az új SZFE kuratóriumának tagjaként.
Valójában méltóságérzetről, integritásról, ösztönös érzelmi immunreakcióról kellene beszélnünk, hogy megértsük Hann Endre keresetét. Ahogy Paolo Sorrentino Ifjúság című (igazi) filmjében a joviális, idősödő rendező mondja elfojtásaival küzdő zeneszerző barátjának: „Azt állítod, az érzelmek túlértékeltek. Ez hülyeség. Az érzelmeknél nincs fontosabb."