Valósággal hősként tűnt fel a világsajtó híreiben az a tizenéves ukrán fiú, aki az Ukrajna elleni orosz invázió kezdetén fotós drónjával lekapta az ellenséges páncélosokat, majd miután leadta a drótot, az ukrán tüzérségnek sikerült megtizedelni, meghátrálásra kényszeríteni a Kijev felé nyomuló harckocsi-menetoszlopot. Azóta a többi háborús dráma ugyan elhalványította a civil akcióhőst, ám az ilyen távirányítású légi alkalmatosságok belvilágában jártas sajtóbeszámolók rendre állítják, még soha nem alkalmaztak katonai célokra drónokat olyan intenzíven, mint a mostani ukrán-orosz összecsapásokban.
A pilóta nélküli légi járművek, vagy a közkeletű angol drone (zümmögés) elnevezésük után, a drónok viszonylag új keletű fegyvernemnek számítanak. Fenn a magasban szállva-keringve felderítésre, megfigyelésre, célok azonosítására és persze csapásokra használják – többféle méretben, meghajtással és gyilkoló szerkezettel felszerelve. Manapság vannak már rovarméretű kamerás „kukucskálók”, és vannak rakétákat, bombákat hordozó monstrumok. Így például az amerikai Global Hawk képes akár 20 ezer méter magasan, egy töltéssel közel két napig is a levegőben maradni, 800 km/órás végsebességgel repülni, s az irányító központtól több ezer kilométerre becserkészni ellenséges térségeket, ahogy annak idején a híres-hírhedt U2-es kémrepülőgép. Nemcsak nevében, de harcértékeiben is meglehetősen ijesztő a Predator (ragadozó) vadászdrón, valamint továbbfejlesztett Reaper (kaszás) változata, amely nemrég rakétájával telibe találta a kabuli rejtekhelyén teraszára kilépő az-Zavahirit, az al-Káida terrorszervezet fővezérét.
Másfelől viszont, ahogy az lenni szokott, a katonai alkalmazások e téren is gyorsan utat találtak a civil világban. Itthon is kaphatók azok a kamerás hobbidrónok, amelyekkel látványos videókat, fényképeket lehet készíteni. A „pilóta”, vagyis a drónkezelő egy kis képernyős konzol (vagy akár mobiltelefon) segítségével a földről navigálja játékszerét, és egyenes adásban gyönyörködhet abban, amit a drón szeme lát. Az ilyen hátizsákba pakolható hobbimodellek, köztük a néhány százezer forintos kínai gyártmányú DJI sorozat darabjai különösen népszerűek. Igaz, akkus telepei legfeljebb háromnegyed óráig, 30 kilométeren át bírják a reptetést, jó esetben másfél kilométerig irányíthatók (de ha elvesztik a kapcsolatot, „hazatalálnak”, azaz maguktól visszatérhetnek kiindulópontjukra).
Az ukrán-orosz háború frontvonalairól érkező sajtóbeszámolókból úgy tűnik, hogy eddig inkább az ilyen olcsó, kiskereskedelmi forrásokból beszerezhető polgári drónok felturbózott változatait vetik be mindkét oldalon.
Elsősorban egymás hadállásainak kikémlelésére és a tüzérségi csapások irányítására. A mértékadó BBC arról tudósít, hogy az ukrán hadsereg informatikus végzettségű katonákból álló drónalakulata a kereskedelmi modellek hatótávolságának, üzembiztonságának növelésén, az ellenséges jelzavarások kivédésén és nem utolsó sorban a drónokra függeszthető robbanóanyagokon ügyködik. Mindemellett a drónos felderítés korántsem életbiztosítás. A korlátozott akciórádiusz miatt a kezelőknek az ellenséges vonalak közelébe kell lopakodniuk, s ha bemérik őket, nemcsak játékszerűket szedhetik le, de ők is halálos tüzet kaphatnak. Orosz oldalon a Canon kamerával felszerelt Orlan-10 nevű felderítő drónt emlegetik a nyugati tudósítások, hozzátéve, hogy ezek révén az orosz erők 3-5 percen belül tudnak tüzérségi támadást indítani, míg nélkülük félóráig is eltart a felkészülés. Egyes források az ukrán hadsereg drónállományát 6 ezer darabra taksálják, míg mások arról írnak, hogy az erősödő orosz légelhárítás és elektronikus jelzavarás eredményeként az ukrán drónsereget érzékeny veszteségek érhették; brit fülesek szerint a bevetett drónok élettartama átlagosan nem tart tovább egy hétnél.
Mostanában gyakorta emlegetik az ukrán légierő török gyártmányú Bayraktar TB2 jelű pilóta nélküli légi harcjárművét is. Ez a 6,5 méter hosszú, 12 méter fesztávolságú, kisrepülőgép méretű harci drón – amely négy lézerirányítású rakétát hordozhat – a háború első hónapjaiban látványos hadisikereket ért el, többek között neki is tulajdonítják a fekete-tengeri zászlóshajó, a Moszkva cirkáló elsüllyesztését. Ezt megelőzően, 2020-ban a Hegyi-Karabah ellenőrzéséért vívott örmény-azeri háború idején döntő szerepet játszott Azerbajdzsán győzelmében, legutóbb pedig olyan hírek kaptak lábra, hogy a magyar kormány is melegen érdeklődik a török modell iránt.
Az orosz légvédelem ugyan több Bayraktart lelőtt, de úgy tűnik, ez nem ártott a drón nimbuszának. Harci értékein túl ebben alighanem az is közrejátszik, hogy a mintegy kétmillió dollárra becsült ára jóval alacsonyabb a nyugati gyártmányokénál.
Ráadásul ez a pilóta nélküli repülő fegyver kapható, míg az élenjáró amerikaiak és izraeliek kétszer is meggondolják, kinek adják oda csúcstechnikájú modelljeiket.
Amúgy a TB2 – amellyel már 16, jobbára fejlődő ország szerelkezett fel – az 1986-ban alapított Baykar Technology „slágerterméke”. A családi tulajdonú cég ma már nagy fegyvergyártó konglomerátum, elnöke az amerikai MIT egyetemen végzett Selçuk Bayraktar Recep Erdoğan török államfő veje. Az ukrán hadsereget eddig állítólag félszáz TB2-vel látták el, s az ukrán üzletmenet szárnyalását láthatóan az sem akadályozza, hogy Ankara milliárd dolláros nagyságrendben Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszereket vásárol Moszkvától.
Mindeközben Kijev sajátos erőfeszítéseket is tesz drónseregének feltöltésére – például közösségi finanszírozással (crowdfunding). A nemzetközi szolidaritás jegyében a litvánok még nyár elején három nap alatt több mint 5 millió eurót „dobtak össze” Bayraktarok vásárlásra (amit aztán a törökök reklámfogásnak sem rossz grátisz drónokkal megtoldottak). Az is jól jöhetett, hogy miután az oroszok ott próbálják megbénítani az ukrán internetszolgáltatást, ahol csak tudják,
Elon Musk elérhetővé tette az ukránok számára Starlink nevű műholdas rendszerét. Ezzel a drónos egységek is életbevágóan fontos kommunikációs csatornához juthatnak, kicselezhetik az ellenséges rádió- és GPS-jelzavarást.
Ám a leglényegesebb, hogy a nyugati hadi támogatások részként az USA már több száz „öngyilkos” drónt szállított a Switchblade típusból. Ezt a gyalogság által hordozható fegyvert egy aknavető formájú csőszerkezetből lövik fel, majd miután kiválasztotta célpontját, robbanófejével együtt rárepülve mér megsemmisítő csapást – éppen úgy, mint annak idején a japán kamikaze pilóták. Az ukránok most még tökéletesebb „öngyilkosok” szállítását sürgetik, azzal az igénnyel, hogy azok áttörhessenek az elektronikus hadviselés sűrű védőfüggönyén.
Az még hadititok, mit kaphat Kijev, annyi azonban bizonyos, jócskán lehet válogatni az amerikai drónarzenálból. Többek közt ott van a terrorellenes háborúban hírnevet szerzett Kaszás drón „nindzsa” változata. Lövése attól lesz halálos, hogy robbanótöltet helyett a fegyverből előugró kések, pengék lekaszabolják a „célszemélyt”. Washington fittyet hány a nemzetközi közvélemény morális-jogi aggályaira, azzal érvel, hogy az úgymond sebészi pontossággal célba találó drónjaik nem okoznak „járulékos veszteséget”. Ennek azonban ellentmond, hogy a terroristák levadászása több ezer ártatlan civil áldozatot is követelt – írja a New York Times. Ezek után már csak az a szorongó kérdés: vajon mit hozhat még az orosz-ukrán drónháború újabb fordulója?
